Hippolütosz
Trill Zsolt, aki jó eséllyel pályázhatna a legtöbbet foglalkoztatott magyar színész címére*, a Hippolütoszban sem tétlenkedik: ő alakítja Phaidra dajkáját és Thészeuszt, Athén és Troizén királyát, Hippolütosz szigorú apját. Nála már csak Trokán Nóra „szorgalmasabb”, hiszen a két istennő, Artemisz és a bajkeverő Aphrodité mellett a mostohafiába beleszerető Phaidrát is ő kelti életre. A szerelmi dráma szálai a messzi múltba, a görög mitológia világába nyúlnak vissza.
Trokán Nóra is otthonosan érzi magát a klasszikus alakok bőrében, hiszen sok ilyen szerepet osztottak már rá.
– Mindig borzongatóan hat rám, hogy mennyire meg tudnak szólítani a régi szerzők. Az embernek az az érzése, hogy milyen sokat tudtak a régiek a mi kétezer évvel későbbi életünkről, érzéseinkről. De ez fordítva is igaz: az ember nem változott, ugyanazok a dolgok lelkesítik, és ugyanazok a gyarlóságok jellemzik. Melyik nő ne esne kétségbe például, ha nem a „megfelelő” férfiba szeretne bele. De egy görög drámában nem akárki „a nem megfelelő ember”, hiszen Phaidra a mostohafiát szereti. Az istenek körében az emberi érzések a végletekig vannak feszítve. A szerelem érzésével szemben az ember tehetetlen, vannak helyzetek, amikor mégis el kell fojtani azt, ha ezt követeli a józan ész, a becsület vagy az erkölcs. Könnyű ezt mondani, de a drámából kiderül, hogy mennyire nem az – pláne, ha bosszúálló istenek szövik a szálakat, szélsőségesen, kíméletlenül.
Érdekes ívet jár be a darab során Trokán Nóra, hiszen ő személyesíti meg a bosszúálló Aphroditét (akit a darabban Küprisznek, „a ciprusinak” neveznek, hiszen onnan került be a panteonba), majd az isteni terv elszenvedőjét, Phaidrát, és végül Artemiszt, aki – igaz, már későn – kibékíti az ellentéteket apa (Thészeuszt) és fiú (Hippolütosz) között.
– Egymás tükrei a három nő, Aphrodité, Phaidra és Artemisz. Egymásra reflektálnak, és bizonyos értelemben egymásból építkeznek – magyarázza a színésznő, hogy miért nem esik nehezére karaktert váltania a darab folyamán. – Kijelölik egymás útját, de vissza is hatnak a másikra a bűn és bűnhődés útvesztőjében. Ami az egyikben emberi, a másikban isteni lehet.
Hasonlóan látja Trill is a szerepeit. Az alapvetően jó szándékú, segítőkész, de végül rossz megoldást választó dajkának és a feleségét és fiát elvesztő Thészeusznak is megvan a maga drámai története: mind a ketten megpöckölik a maguk dominóját ebben a tragikus sorban, hogy végül a többit ledöntve érje utol őket saját végzetük. És mindketten bábok egy hatalmasabb erő kezében. Igazából egymáshoz adnak kulcsot az értelmezésben, még ha más is tetteik kiindulópontja és más a céljuk.
– Nagyon ritkán szoktam azt érezni, hogy megvan egy szerep, hogy már az enyém. Talán csak egy-egy pillanatra – mondja Trill próbákról, előadásokról, általában a színészi munkáról. – „Részsikereim” vannak, ezeket próbálom összekötni a folyamatos koncentrációval. Nem is nagyon lehet másra építeni. Azt hiszem, az egész színészi pályám ilyen szaggatott. Néha elkapok egy-egy gesztust vagy hangot, aztán másnap kezdem elölről. Nincs mese: a színpadon minden este olimpiai döntőt kell játszani.
A Hippolütosz előadásának különlegessége, hogy egy igazi lóval fognak együtt játszani a színpadon. Trokán Nórának ez egyáltalán nem okozott gondot, hiszen gyermekkora óta lovagol, játszott már a Nemzeti Lovas Színházban, ráadásul a kiszemelt jószággal hosszú közös múltra tekintenek vissza: játszottak már együtt filmen és színpadon is.
– A lovak velünk ellentétben már mindent tudnak – nevet Trill Zsolt, aki azt is elismeri, hogy nem kimondottan lovas ember, de ez még változhat. Jelenleg épp azt tanulja, hogy mire kell figyelnie, amikor kantárszáron vezeti a lovat, mekkora távolságot tartson tőle, hogyan lépjen, hogyan alkalmazkodjon. És persze arra is felkészülnek, leginkább lélekben, ha a „partner” nem a megfelelő „végszót” adja majd a jelenetben. Akkor majd improvizálnak, ettől még elevenebb lesz az előadás.
Ifj. Vidnyánszky Attila az erényes és szűziesen tiszta életet élő, épp ezért a szerelmet megvető Hippolütoszt alakítja.
A nőkről és a szerelemről nem túl hízelgő módon vélekedő Hippolütosz alakjával persze nem könnyű azonosulni, ha az ember nem tud lemondani a legfontosabb emberi érzelemről. Márpedig ifj. Vidnyánszky nehezen tudná elképzelni az életét szerelem nélkül.
– Szerencsére azért nem mentes a szenvedélytől Hippolütosz, csak egészen másmilyen a szerelme. Artemisz istennőnek hódol. Azt mondja egy helyen a darabban: az a kiváltság egyedül engem illet a halandók közül, hogy a társaságodban lehetek, beszélhetek hozzád, hallhatom a hangodat, de nem láthatom az arcod. Szerintem ez gyönyörű.
Persze ez a szerelem kissé távol áll a mai, gyönyöröket és élvezeteket előnyben részesítő világ harsányságától, mert Hippolütosz valami eszményiért rajong. A néző számára viszont így talán még fájdalmasabb lehet a bukása, hiszen arra is rá kell döbbennie, hogy nemes eszmék mégiscsak fontosabbak (lettek volna) a látványos hívságoknál.
A fiatal színésznek nincs semmilyen tudatos módszere egy-egy karakter felépítéséhez, kibontásához, szereti a rendezőre bízni magát, márpedig Zsótér Sándorral különleges élmény együtt dolgozni, mert „nagyon erősen megfertőzi a színészeit gondolatokkal”. Az sem igazán fontos számára, hogy mindez kortárs vagy több száz éves, veretes darabban történik-e, csak azt kell éreznie, hogy célja és faladata van az adott előadásban. Akkor már minden akadályt legyőz. A saját félelmeit is.
– Színészileg az egyik legnagyobb kihívás: hihetően és visszafogottan eljátszani a halált a színpadon. Márpedig Hippolütosz igen különleges módon hal meg: „Átkozott lovak, melyeket / tulajdon kezemmel etettem, / tönkretettetek, megöltetek! / Az istenekre kérlek, jó emberek, / bánjatok gyöngéden összezúzott testemmel!” Sokféle színpadi halál létezik, mondja ifj. Vidnyánszky, a „Zsótér-féle” színpadi halál különösen izgalmas, hiszen azt kéri a színésztől: „Azzal, hogy cafatokra szaggatnak a kövek, veled pusztul minden erény és minden földi jóság.”
Hiszen épp az a cél, hogy a színész el tudja érni: ne csak egyetlen ember halálát lássuk Hippolütosz végzetében, hanem a romlatlan világ eltűnését is.
Papp Sándor Zsigmond
(2017. április 6.)
