Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. november 14. - Aliz Napja

Interjú

Szenvedély

Életszigetek

Kiss Csaba rendező

„Ki kell mondani, meg kell mutatni azt, amit gondolunk. Akkor is, ha nem vonzó. Ha kellemetlen. Nem kell félni a tiszta mondatoktól a színpadon.” Kiss Csaba rendező mondja ezt, aki életünk alapkérdéseire keres válaszokat Ingmar Bergman nyomán.

 

 

Nyáron, miután befejeződtek a Szenvedély próbái, és megvolt egy zártkörű előbemutató, egy hónapot töltött Fårö szigetén. Itt élt Bergman, itt készült a Szenvedély című film is. Az ott tapasztaltak miatt változik majd még az előadás az októberi premierig?

– Egy ilyen élmény után sok minden letisztul az emberben. A Szenvedély című filmnovella az együttélésről, a magányról, a keresésről, a másik emberben való hitről szól. Bár beszélnek istenről, de nem tételes vallási felvetésről van szó, inkább arról, létezik-e valamiféle magasabb rendű létezés, egy abszolútum, amihez az életemet kötöm. Van-e az emberi életnek célja, amire törekedni kell, vagy pedig élünk egyik napról a másikra, aztán meghalunk.

 

És melyek a bergmani válaszok?

– Egyik főszereplőnk, Anna a vele történt súlyos tragédiák ellenére hittel él, és azt vallja, hogy szenvedély nélkül nem lehet élni, mert úgy az élet tartalmatlan. Ezzel szemben a darabbéli Andreas úgy érzi, ő már megpróbálta és nem sikerült. Kettejük eltérő meggyőződése erős választás elé állítja a nézőt. Ellenpontként pedig ott van Elis és Éva élete: egy jómódú, sikeres, gyerektelen házaspár, akik egyre kétségbeesettebben keresik a páros vagy magányos boldogulás útjait. Az igazi történetet, a szenvedélyt. Ez konfliktusokhoz, rossz kompromisszumokhoz vezet. A darab a férfi-nő viszony különböző szintjeiről, mélységeiről szól. Milyen szerepet játszik a nő a férfi életében és viszont? Azért kapaszkodunk egymásba, mert így könnyebben telnek a napok, vagy sikerül felemelni a létezést egy másik szintre? Alapkérdések. Ezért is volt meghatározó számomra a fåröi utazás, mert sokszor érzem, hogy a jelenlegi kaotikus világban már nem látom tisztán, mi fontos és mi nem. Összezavarodtak a dolgok. A mindentől távoli Fårö szigetén, ahol csend volt és nyugalom, élvezhettem szó szerint az elszigeteltséget, ahol Bergman házában dolgoztam, gyakran „szembejött” velem a kérdés: mire is megy ki ez az egész élet? Hogy mire jutottam ezzel a felvetéssel, az remélem, meg fog látszódni az előadásban.

 

 

Hogyan?

– Bergman nem engedi mellébeszélni az embert. Ki kell mondani, meg kell mutatni azt, amit gondol. Akkor is, ha nem vonzó. Akkor is, ha kellemetlen. Nem kell félni a tiszta mondatoktól a színpadon. Nem kell idézőjeleket kitenni, és ironikus gesztusokba csomagolni a súlyosabb kérdéseket. Vállalni kell a gondolkodás esztétikai következményeit.

 

Bergman életében valós helyszín volt a sziget, de mit jelent ez az előadásban?

– Természetesen az egyedüllétet, amikor az embert egy tenger választja el a világtól. Ezt képeztük le Berzsenyi Krisztinával az előadás díszletében is: hiszen a játék egy nézők által körülölelt színpadon zajlik, és fontos érzékeltetni, hogy ide megérkeznek s innen elutaznak az emberek. Akik pedig ott vannak, azok életként, sorsként választották a szigetet. Az előadásunk fő problémája éppen ez: mi van akkor, ha az üresség győz? Másként fogalmazva: mennyire vagyunk jelen a saját életünkben? És Nagy András Fårőn készült és az előadásban látható fotográfiái is ezt az életérzést járják körül.

 

Amikor a 70-es évek elején a svéd tévé vetítette a Jelenetek egy házasságból című Bergman-sorozatot, szinte kiürültek az utcák Stockholmban. Mennyire korszerű manapság egy hasonló hangvételű kamaradráma?

– Amikor terveztük az előadást, többször beszéltünk arról Vidnyánszky Attilával, hogyan fogja a magyar közönség megemészteni Bergman hűvös, szinte geometrikus, távolságtartó világát. Mi nem ilyenek vagyunk. Nem így működünk. Én abban bíztam, hogy a mi Szenvedélyünkben sokkal több derű és emberség lesz, mert a színház eleve melegebb médium a filmnél. A színházi néző érzi a színészi jelenlétet, ezáltal közvetlenebb a kapcsolat a játék és közte. Egyébként a svéd távolságtartásról annyit: akikkel Fårö szigetén találkoztam, nagyon nyílt, őszinte, barátságos emberek voltak. Szigetlakók.

 

És mitől élnek ma Bergman évtizedes felvetései?

– Az 1970-80-as években foglalkoztam Bergmannal, amikor a csúcson volt. Azóta eltelt harminc év, a világ pedig a feje tetejére állt. De amikor nemrég újraolvastam a műveit, szíven ütött gondolkodásának világossága, és úgy éreztem, hogy ez nekem, nekünk ma hiányzik. Ha akarom, a miénk egy filozofikus, kérdésfelvetős előadás, mert szerintem van igényünk arra, hogy időnként alapkérdéseket is feltegyünk. Persze magamból indulok ki, számomra roppant üdítő volt Bergmannal foglalkozni, mert olyan érzés volt, mintha valaki hirtelen a lényegre kérdezne rá.

 

 

Lukácsy György

(2016. szeptember 28.)