A föltámadás szomorúsága
Miért Adyra esett a választása?
– Mára lassan az elviselhetetlenségig jutott hazánkban a gyűlölködés, amit a média és a politika kézenfogva gerjeszt. Ez engem nagyon zavar! Korábbi munkáimban is – előadóesteken, lemezeken –reagáltam már a saját koromra. Az ember helyét és felelősségét boncolgattam a Vadászat, a Tábortűz mellett, az I love you, Budapest és a Circus Hungaricus lemezeken is. Én ahelyett, hogy újságoknak, tévéknek nyilatkoznék, dalokat írok, műsorokat készítek. Válaszokat keresek a kérdéseimre. Úgy érzem, a mostani helyzetről új dalokon keresztül tudok szólni. Elkezdtem újra forgatni Ady verseit, írásait. A 60-as, 70-es években Ady volt a kedvenc költőm József Attila mellett. Olyan verseket, publicisztikákat olvastam tőle, amelyeket mintha ma írt volna. Felkorbácsoló felfedezések ezek.
El tudják mondani ezek a versek azt, amit ön is szeretne?
– Jobban meg vannak írva, mint ahogy én ki tudnám fejezni magamat. Kiállták száz év próbáját – ez nem kis dolog! Tudom, érzem, milyen elképesztő szellemi energiák mozgatták ezeknek a költőknek – Adynak, Pilinszkynek, József Attilának – a kezét. Olyan rálátás van verseikben az életre, amivel én nem rendelkezem. Én nem így gondolkozom, én bizony elakadok a kisebb részletekben. Mankót kaptam Adytól, aki segít átgondolni, sőt elviselni a saját koromat. Soha nem készültem arra, hogy Ady-estet készítsek, mint ahogy József Attilát sem, ráadásul hármat. Egyszerűen válaszokat találtam Ady írásaiban, mint például a Poéta és publikum című publicisztikájában. Meghúztam, kisajátítottam, olyan, mintha én írtam volna. Abszolút az én gondolataimat fejezi ki.
Említene pár verset, amelyek elhangzanak a műsorban? Milyen hangulatokra számíthatunk?
– Nem Ady-áttekintést szeretnék adni, hanem azokat a verseket mondom el, amelyekben megfejtést találtam a saját problémáimra. Szeretném azt a figyelmet, ami nekem, mint előadóművésznek még mindig kijut, ráirányítani Adyra is. A szelekcióban lesz csöndes, belső elmélkedés, mint A befalazott diák, a Szent Margit legendája, és lesznek nagy indulatú kitörések is: Az undor óráiban, a Nagy lopások bűne vagy a Szétverek majd köztetek. Mindegyikben benne van Euróba közepe, a Nyugattal, a történelemmel és múlttal való viszonyunk. Vidnyánszky úrral, az előadás rendezőjével vitás pontunk A muszáj-Herkules című vers, amit én szerettem volna elkerülni, ő viszont ragaszkodott hozzá. Ez egy kulcsvers, ahogy ő fogalmaz: cunami. Megtisztelő, hogy úgy gondolja, 69 évesen még mindig van bennem elég belső energia ennek a hiteles elmondásához. Amilyen „funkcióban” voltam a rock zenében, talán mégsem tagadhatom le, hogy illik hozzám.
Milyen módszerrel dolgoznak?
– Az anyag már összeállt, épp lemezre éneklem fel a dalokat. Harmincegy verset válogattunk össze közösen, ezeken kívül elhangzik majd, ahogy említettem, a Poéta és publikum című, elég hosszú publicisztika. Ezt bizony ugyanúgy be kell magolnom. Zenés előadásra készülünk: tíz verset énekelek, mások alatt zene szól, és persze olyanok is lesznek, amelyek önmagukban hangzanak el. A negyedik sík az elválasztó zenéké. A teátrális környezetet Vidnyánszky úr találja ki.
Eljátssza Adyt?
– Szó sincs róla! Én mindig Hobo vagyok, nem szerepeket alakítok, hanem magamról beszélek. Nem játszom el Adyt sem, ahogy egy színdarabban sem tudok második alabárdost alakítani. Ezt egyébként egyszer azért szívesen megtenném. Komolyan! Olyan vagyok a színházban, mint elefánt a porcelánboltban, akár itt a Nemzeti Színházban, vagy korábban a debreceni Csokonaiban, az Új Színházban. Díszletet, kelléket magamtól nem használnék. Bár mégis mindig van ilyen, aminek a közepén általában úgy érzem magam, mint egy tank. A Ballada a két sebzett hattyúról című Viszockij-estemen, amit a Nemzetiben játszunk Szűcs Nellivel, egy Zsiguliból kell kipattannom. Mint egy nyuszinak – erre szöveg is van. Képzelje el ezt az én testalkatommal, sír a közönség a nevetéstől, amikor kimondom.
Hogyan tanul szöveget?
– Nagyon nehezen. De sok előadói esten, monodrámán vagyok már túl. Nagyon készülök most is, betéve tudom az egész anyagot. Egy ideje már a versek értelmezésével foglalkozom. Jordán Tamástól tanultam a módszert: minden vers külön A4-es lapon szerepel. Amikor jól elmondtam – de még csak mint szöveget –, húzok egy strigulát a lap aljára. Olyan sokszor elmondom a szöveget, hogy szinte beáll a szájizmaimba. Innentől már nem a sorokra, hanem csak az értelmezésre tudok koncentrálni. Nem a verset kell elmondani, hanem azt, amit jelent. Különböző számú strigula szükséges Adyhoz, József Attilához, Pilinszkyhez, Faludyhoz, Jim Morrisonhoz, Ginsberghez vagy Villonhoz. A strigulázás akkor is zajlik, amikor már műsoron van az előadás, gyakorolni kell.
Hány közönsége van? Egy, amelyiket a rock érdekli, egy másik, amelyiket az irodalom?
– 1983 óta játszom előadóesteket. Ha megmutatom a naptáramat, láthatja: 140-150 előadást játszom egy évben, ebből száz előadóest vagy monodráma. Ezek kisebb, százfős közönség előtt zajlanak. A rockélet megváltozott, habár a nagykoncertek is minden alkalommal megtelnek, mégsem lehet annyit tartani belőlük, mint korábban. A közönség egy része harminc éve is elfogadta az irodalmat tőlem. Az akkori rockzenei sajtó viszont azt írta, azért játszom Ginsberget és József Attilát, mert nincsenek saját ötleteim, miközben negyvenvalahány lemezem jelent meg, és a Vadászatot meg a Tábortűz mellettet mégiscsak én írtam. Azt mondták, versmegzenésítő leszek, mint a Kaláka. A rosszindulat munkált bennük. A Nemzeti Színház műsorán jelenleg a harmadik József Attila-estem szerepel. A privát statisztikám szerint a Tudod, hogy nincs bocsánat kilenc éve fut, a 347. előadásnál tartok, és több mint hatvanezren látták. A közönség nagy része eljön a koncertekre és a színházba is. Először a koncertekről jöttek a versek felé, ma már a fordítottja is igaz.
Az interjút készítette: Csicsely Zoltán
(2014. március 18.)
