Felkapaszkodott, hazug és nagyravágyó, de esetlenségükben, kiszolgáltatottságukban mégis szeretnivaló kispolgárok a Zűrzavaros éjszaka főszereplői. A román nemzeti drámaíró, Ion Luca Caragiale darabját a nagyváradi Szabó K. István rendezi. Bemutató október 19-én, szombaton.
Szabó K. István rendező (Fotó: Eöri Szabó Zsolt)
- Caragiale, a nagy román drámaíró számomra mindig valaminek a kezdetével kapcsolódik össze: a Zűrzavaros éjszaka című darabjával felvételiztem a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára 1996-ban. Még államvizsga előtt meghívtak a frissen alakuló Tomcsa Sándor Színházhoz rendezőnek, Székelyudvarhelyre. Ezzel egy időben ajánlottak fel egy nagyszerű lehetőséget a craiovai Nemzeti Színházban, hogy rendezzem meg a vizsgaelőadásomat. A craiovai akkoriban az egyik nagy román mester, Silviu Purcărete színháza volt, és egy itteni rendezői debütálás a karrier szempontjából nagyon értékesnek számított. Az agyam Craiovára húzott, a szívem viszont Székelyudvarhelyre. Győzött a szív – és az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban Caragiale Megtorlás című darabjával kezdtem a rendezői pályafutásomat, és ez az előadás hozta meg az első jelentős sikert is számomra.
Szabó K. István 2000-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen, majd a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházhoz szerződött, ahol volt főrendező, művészeti vezető és igazgató. 2005-től a temesvári Csiky Gergely Színház főrendezője, 2007-től a bukaresti ARCA független színház vezetője, 2009-től a Piatra Neamţ-i Ifjúsági Színház főrendezője volt. 2011 óta a nagyváradi Szigligeti Színház művészeti igazgatója. Rendezett többek között Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen, Bukarestben, Brăilán, Ploieşti-ben, Nagyszebenben, valamint Németországban, Magyarországon és az Egyesült Államokban
Caragiale ízig-vérig román darabot írt, és nem is szeretném a Zűrzavaros éjszaka szereplőit „áttelepíteni” Pestre. A magyar valóságra sem szeretnék ujjal mutogatni, még akkor sem, ha bőven akadnak áthallások, politikai, társadalmi hasonlóságok, amelyek erre okot adhatnak. Én Caragiale egyetemességére apellálok, és az örök emberit, a torzonborz, hazug és nagyravágyó, de esetlenségében, kiszolgáltatottságában, érzelmi zavarában mégis szeretni való kispolgárt jelenítem meg abszurdba omló környezetével együtt.
A Caragiale által megrajzolt jellegzetesen román társadalmi viszonyrendszert magyar színészek játéka kelti életre, így eltávolodhatunk a szerző által „diktált” couleur locale-tól. A darab jellegzetes nyelvezete és figurái éppen olyan hitelesen jellemzik a magyar társadalmat, mint a románt. Mert ki ne értené – akár magyar, akár román –, ha egy darabban féltékenységgel fűszerezett családi perpatvarról, vagy a mindent átszövő politikai hátterű korrupcióról esik szó.
Szabó K. István munka közben Eperjes Károly, Sinkó László és Kristán Attila társaságában
- Ez a vidám történet a felkapaszkodottságról szól – mindegy, hogy haszonlesés, házasság vagy szerelem által. Itt mindenki egy fejjel magasabbnak szeretne látszani, miközben a nagy nyújtózkodás közepette kivillan a lyukas zokni. Szatíra ez a javából, tele remek jellemrajzokkal. Figyelmünket leköti a családi háromszög zűrzavara, amelyben a megcsalt férj a nyilvánvaló tények ellenére vakon megbízik házi bizalmasában, aki szemrebbenés nélkül fölszarvazza. A háttérben egy sebtében összeeszkábált társadalmi rend körvonalait látjuk (Caragiale a 19. századi román polgárság születésének pillanatát vette górcső alá). Ám nemcsak a sajátosan balkáni világra ismerhetünk rá, amelyet a korrupció, a protekció, a visszaélések hálózata ural, hanem bizony saját közép-európia viszonyainkra is. A korrajz a maga időtlenségével csupán a háttér. Az előtérben az emberi hiúság karneválja tombol.
