Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. július 20. - Illés Napja

Vélemény

Lúdtoll, tinta, papiros

Kicsit szégyenlősen szív iránt balra nézek, ahol Vörösmartynak egy 1827-es kézirata látható: a Csongor és Tünde első verziójának nyitó oldala. Valóságos műalkotás már maga az íráskép is, a figyelmes szemlélő számára pedig egy lehetséges megfejtőkulcs a híres hármasút-rejtélyhez.

Lehet, hogy nekünk is vissza kellene térnünk a lúdtollhoz, ha hitelesen akarunk megszólalni? Kinek szól majd ez a lap?

Házon belül is voltak kétkedők, amikor a folyóirat tervezésekor vázoltuk elképzeléseinket. Abban biztosak voltunk, hogy nem kritikai és nem is tudományos orgánumként kívánunk fellépni. Ideálunk egy olyan szakmai folyóirat volt, ahol a szerzőgárda zöme maga is színházcsináló: színműíró, dramaturg, rendező vagy színész, s amelynek olvasótábora mindenekelőtt olyan diákokból, pedagógusokból áll, akik arra is kíváncsiak, hogy egy színpadi mű miből és hogyan jön létre. Akik nyitottak az olyan enigmatikus megfogalmazásokra, mint amilyen például ebben az első lapszámban Peter Brook rendezői munkamódszeréről olvasható: „egy úr kérdésére, hogy elválasztja-e egymástól tevékenységében a kutatást és az átadást, így felelt: »Azt kutatom emlékezetemben, miközben Önnek válaszolok, hogy életem mely tapasztalatával tudnám a legvilágosabban kifejezni magam. Tehát itt, ebben a pillanatban is elválaszthatatlannak bizonyul egymástól a kutatás és az átadás«.”

De idézhetjük e lapszámunkból Hubay Miklóst is, aki drámaírói pályájának summájaként azt állítja, hogy „amit megírunk, az megtörténik.” Amikor a számtalan névvariáció után végül a Szcenárium mellett döntöttünk, hasonló belátás vezetett minket is: fantasztikus esély, de egyúttal óriási felelősség, hogy a színház időről időre képes felülírni az elavult forgatókönyveket – és nemcsak a színpadon, de kivételes történelmi pillanatokban akár a nyílt utcán is. S nem lehet eléggé hangsúlyozni ezt a felelősségünket manapság, amikor a színház nem egyszer méltatlan politikai csatározások színterévé válik.

Mi egy olyan forgatókönyvet szeretnénk érvényre juttatni, amely a színházi alkotófolyamat mindhárom fázisát – az előadás eseményét megelőző előmunkálatokat, magát a színpadi bemutatót és annak továbbgyűrűző hatásait – feltárja, nyomon követi. Hiszünk benne, hogy a Nemzetiben most egy olyan közösségi színház megteremtésére van esély, amely azzal mutat túl a műfaj posztdramatikus korszakán, hogy az értelmes társadalmi cselekvés számára képes emberségünket és nemzeti identitásunkat erősítő magatartásmintákat, korszerű nyelvet adni. Ehhez a programhoz kíván hathatós segítséget nyújtani ez a folyóirat.

Szász Zsolt

(2013. szeptember 15.)