Négyen a száznégyből
A hímzők tanítómestere
A Nemzeti Színház új színpadi függönyének alkotói közül nagyon sokan mesterükként, tanárukként tisztelik Illés Károlynét. Nemcsak a soknemzetiségű Békés megye szőttes- és hímzéshagyományainak szakértője, de más tájegységek népművészetét is nagyon jól ismeri. Ezért is hívták sokfelé tanítani, kiállításokat szervezni, ezért kapta meg 2019-ben a Magyar Köztársaság elnökének kitüntetését, a Magyar Arany Érdemkeresztet. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESz) hímző szakmai bizottságának elnöke volt, amikor megkereste Kustán Melinda iparművész…
"Amikor Melinda elmondta, hogy a Nemzet Színház függönyére kellene ráhímezni a Kárpát-medence magyarok lakta tájegységeinek jellegzetes motívumait, először azt gondoltam, képtelenség ezt a sokféleséget egy alkotásban szerepeltetni. Aztán elkezdte részletezni a tervet, és elmondta, hogy a bársony alapra életfák kerülnek, és azok lombjai lesznek a különböző minták, a jellegzetes hímzések. Megértettem, hogy nagyon szép és egyedülálló alkotás lesz. A hímzők számára is megtiszteltetés, ha részt vehetünk ebben a munkában.
A mintákat sem volt könnyű felvinni a bársonyra. Felvetődött, hogy esetleg ipari géppel körbe lehetne varrni a kontúrokat, de ez jelentős mértékben növelte volna a függöny súlyát. Az előrajzolásnál a fehér színt kellett használni, de ez hamar lekopik, végül a fehér színű zselés filctoll mellett döntöttünk.
Számomra a néphagyomány továbbadása mindig is fontos és természetes feladat volt. A Békéscsabától délre fekvő Nagybánhegyesen nőttem fel, és ott az asszonyok mellett szinte játszva tanultam meg szőni, varrni. Később mint pedagógus – szlovák-rajz szakos tanárként – magam is tanítottam a fiatalokat. Sokat foglalkoztam a soknemzetiségű Békés megye szőttes- és hímzéshagyományaival, a ködmönök hímzéseinek vászonra való átültetésével. Nagyon büszke vagyok arra is, hogy a lányunk, Vanda folytatja ezt a hagyományt: művészettörténészként végzett az egyetemen, majd a Hagyományok Háza munkatársa lett.
Négy éve már én is Budapesten élek. Az itteni Hétszínvirág hímzőkör tagjaival, öt társammal vettem részt ebben a munkában."
A legtöbbet öltögető zenetanár
Amikor a székelyudvarhelyi Csathó Kunigunda Júlia először hallott arról, hogy készül egy függöny a budapesti Nemzeti Színház számára, úgy gondolta, a tanítás és egyéb iskolai feladatok mellett nem lenne ideje részt venni ebben a munkában. De csak megtalálta a feladat, sőt, ő hímezte a legtöbb mintát a hatalmas életfán.
„Megtaláltál, Uram…” – gondoltam magamban, amikor egy nyugdíjas kolléganőm felkeresett a kéréssel, hogy vegyem át tőle a hímzést. Őt eredetileg egykori iskolatársa, egy parajdi pedagógus kérte meg, hogy vállalja át ezt a munkát. Elsősorban egészségügyi okok miatt nem tudták teljesíteni a feladatot. Fizikailag tényleg komoly megterheléssel járt a bársony emelgetése, és néha a tűt is segédeszközzel, az olló összeszorított végével tudtam csak kihúzni a bársonyból. Előbb csak egy mintát kaptam, amit átvállaltam, de aztán többet is. Volt ezek között udvarhelyi úrihímzés, kalotaszegi nagyírásos, rétközi karcolt ládaminta, kárpátaljai, illetve tarsolylemezekről ihletett motívum is.
Nem ismertem minden mintát, de igyekeztem legjobb tudásom szerint hímezni. A legtöbb öltést már gyermekként elsajátítottam. Amikor pedig a Marosvásárhelyi Református Kántor-Tanítóképző Főiskolára jártam, akkor tanultam meg Szabó Éva nénitől az úrihímzés csínját-bínját. Kezdetben óvónőként dolgoztam. A kicsikkel is sokat kézműveskedtünk. Második munkaévem után a Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett oklevelemet sikerült itthon honosítani, így 24 éve zenetanárként dolgozom. Tanítok a Bethlen Gábor Általános Iskolában, illetve, hogy meglegyen az óraszámom, átjárok a Móra Ferenc Általános Iskolába és a kápolnásfalusi Kriza János Általános Iskolába is. A zene mellett megmaradt a néphagyomány, a népművészet iránti érdeklődésem: gyöngyöt fűzök, horgolok, mézeskalácsot készítek, bútorfestéssel is foglalkozom. Rendszeresen részt veszek a máréfalvi Kaláka Táborban, ahol bútorfestést tanítok."
A fogadott nagykun
Bán Andrea eredeti végzettsége szerint kertészmérnök, majd a Debreceni Egyetemen néprajzot tanult. Szakdolgozatainak témájaként a kunhímzést és a 21. századi szűrrátétes szűrkészítők munkásságát választotta, majd a doktori iskola hallgatójaként a Nagykunság 21. századi népi növényismeretét. A kunhímzés kutatásának összefoglalójaként 2020-ban megjelenhetett a Kunhímzés – A nagykunsági díszítőművészet élő gyakorlata című könyve, majd az ehhez kapcsolódó mintagyűjtemény is.
"Törökszentmiklóson születettem, ma is itt élek. Ez a település nem tartozik a Nagykunsághoz, mégis gyakran fogadott nagykunként emlegetnek. Gyerekkoromban a helyi rövidáruüzletben árusították a különféle hímzésmintákkal elődrukkolt anyagokat. Leginkább kalocsai, matyó, úri és fehér hímzések mintái közül lehetett választani. A kunhímzésről senki sem beszélt. Évek múltán, amikor már tudatosan kezdtem keresni a magyar hímzőkultúra különböző tájegységeinek mintakincsét, rátaláltam a kunhímzésre. Ez a felfedezés számomra sorsfordító élmény volt. Elkezdtem kutatni, gyűjteni, tanulni, és minden beszélgetés, minden régi hímzésdarab egyre közelebb vitt ahhoz, hogy megértsem: itt nemcsak színek és öltések vannak, hanem identitás, történelem és közösség is.
Az évek során a kunhímzés kutatása mellett egyre inkább az foglalkoztatott, hogyan lehet közösséggé formálni ezt a tudást. Hiszen a hagyomány akkor él, ha több ember szívében dobog egyszerre. Így született meg hat évvel ezelőtt a Kézműves Örökség Egyesület Kunhímző Közössége.
A Nemzeti Színház számára készülő függönyről akkor hallottam először, amikor a tervező, Kustán Melinda felkeresett. Nagyon örültem annak, hogy a kunhímzés is megjelenik ezen az alkotáson, és számítanak a kézműveseinkre. A Nagykunságról Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras és a szomszédos Törökszenmiklós, illetve a bácskai kun települések közül Bácskossuthfalva, Bácsfeketehegy és Kishegyes asszonyai, lányai vállalták a munkát."
A legfiatalabb hímző
Károly Emese, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem hallgatója az édesanyjától hallott először a budapesti Nemzeti Színház számára készülő függönyről. Amikor meglátta, mekkora textiliára kell hímeznie, kicsit megriadt, de aztán 2023 nyarán 50 nap alatt elkészült a vállalt torockói minta.
"Édesanyám varrónő. Több népművészeti tanfolyamot is elvégzett már a székelyudvarhelyi Arttera Alapítvány alkotóházában. Ismerték az ottani szakemberek. Eredetileg neki ajánlották fel ezt a lehetőséget. De ő más munkái miatt nem tudta vállalni, ekkor vetődött fel, hogy én a nyári szünetben meg tudnám csinálni. Amikor először megláttam a tekercsben érkezett hatalmas textiliát, kicsit elbizonytalanodtam, hogy képes leszek-e megbirkózni ezzel a feladattal. Szerencsére édesapám mindjárt csinált egy olyan fakeretet, amelyen el lehetett helyezni az anyagot, és így könnyebben hozzáfértem. A hímzés nehéz munka, ha például nem bírtam kihúzni a tűt az anyagból – mert ez bizony gyakran előfordult –, ott volt egy ékszercsipesz, és azzal segítettem magamon.
A családunkban természetes a kézműveskedés, a barkácsolás. A két nővérem és a bátyám is nagyon ügyes. Ezt persze a szüleinktől is láttuk, tőlük tanultunk a legtöbbet. Édesapánk például igazi ezermester: eredeti végzettsége szerint vízvezeték-szerelő, de nagyon jó kovács, és ügyes a fafaragásban, zsindelykészítésben is. Persze a mi falunk, Székelyvarság leginkább erről híres, zsindelyországként is szokták emlegetni.
Engem először a képzőművészet foglalkoztatott, tájképeket is festettem. Aztán a pirográfiát, a tűzzel írást is kipróbáltam, ilyenkor égetőtűvel rajzoltam a fára. Persze hamar megismertem a hímzést, a gyöngyfűzést is. Jelenleg Csíkszeredán tanulok, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen előbb a marketing alapszakot végeztem, most pedig mesterszakos vagyok, vezetés- és szervezéselméletet tanulok. Hogy mi lesz azután, ha végzek, azt még nem tudom. De az biztos, hogy a kézműveskedést sem engedem el…"
A hímző hölgyek gondolatait lejegyezte:
Filip Gabriella
(2026. január 18.)