Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Elhunyt Király Levente színművész

2024. július 30-án reggel elhunyt Király Levente, a nemzet színésze, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja, Szeged város díszpolgára - tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.

 

Király Levente, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja 2004-ben. Fotó: Németh György / MTI

   

 Az 1937-ben Budapesten született Király Levente 1959-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, s még abban az évadban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött. Hamar megszerette egymást a színművész és a város - áll a közleményben.
    Király Levente a szegedi társulat vezető művésze, a prózai tagozat meghatározó tagja lett. Könnyed vígjátékokban éppúgy meghódította a publikum szívét, mint veretes tragédiákban. Pályája kezdetén klasszikus nagyoperettek táncoskomikusi szerepkörében aratott nagy sikereket. Később sorra játszotta el a világirodalom nagy klasszikusainak karakterszerepeit. Sokan emlékezhetnek Mercutiójára a Rómeo és Júliából, Falstaffjára a IV. Henrikből vagy Figarójára Beaumarchais darabjából. S amivel pályája során talán leginkább azonosították: Tevje, a Hegedűs a háztetőn című világhírű musicalből. Ezzel a szereppel nemcsak itthon, hanem a társulat Monte-Carlo-i vendégjátékán is óriási sikert aratott.
    A Szegedi Szabadtéri Játékokon fellépett a Cyrano de Bergerac és a La Mancha lovagja előadásokban. Több magyar filmben játszott jelentős szerepet. Budapesti társulatoknál is gyakran lépett fel vendégként.
    Király Levente művészi pályájának elismerését jelzik a különböző kitüntetések: 1967-ben Jászai Mari-díjat, 1969-ben Juhász Gyula-díjat, 1984-ben Makó Lajos-díjat kapott, 1986-ban elnyerte az Érdemes művész címet. A Szegedi Nemzeti Színház színészei közül elsőként kapta meg 2003. március 15-én a Kossuth-díjat, 2006-ban pedig a Nemzet Színésze címet.
    1986-tól volt a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja. 1996-ban nyugállományba vonult, de a színház továbbra is számított a munkájára. Csábító budapesti ajánlatoknak ellenállva megmaradt szegedi színésznek. Vérbeli társulati színművész volt, aki a fiatalabb kollégáinak nagy szeretettel adta át tapasztalatait, és segített pályájuk alakulásában. 2007-ben Szeged díszpolgárának választották.      A szegedi önkormányzata saját halottjának tekinti Király Levente színművészt, és a családdal egyeztetve intézkedik a temetéséről - áll a közleményben.
 

Forrás: MTI 2024. július 30., kedd 12:41 bkzg \ pmg

 

Király Levente Wikipédia 

(2024. július 30.)