Katarzis helyett tisztánlátás, elgondolkodtatás - Bertolt Brecht és a Kurázsi mama és gyermekei

Bertolt Brecht Hitler hatalomra jutása után, 1933-ban elhagyta Németországot, és a skandináviai emigrációja idején 1938-ban kezdte el írni, 1939-ben fejezte be a Kurázsi mama és gyermekei című drámáját. A II. világháború előtti vészterhes helyzettel magyarázható Brecht témaválasztása, az 1618–1648 között az egész Európában dúló és pusztító harmincéves (vallás) háború. Felismerhető benne a 18. századi weimari klasszikus, Friedrich Schiller Wallenstein-drámatrilógiájának hatása, és felhasználta a 17. századi Grimmelshausen A kalandos Simplicissimus című pikareszkjét is. 

De a Kurázsi mama nem az akkor több mint 300 évvel korábbi eseményekről, nem is a személyesen átélt I. világháborúról, hanem minden háború, minden embert érintő pusztítás erkölcsromboló hatásáról szól. Ahogy azt Az utódokhoz (An die Nachgeborenen) című versében is megfogalmazta: „…az aljasságra vicsorgó gyűlölet / is eltorzítja az arcvonásokat. / Az igazságtalanság miatt érzett haragtól / is bereked a hang.”

Kurázsi mama markotányosnőként a harcoló csapatok nyomában jár. Ügyeskedik, megpróbálja menteni a gyermekeit, túlélni a háborút és közben megélni belőle. Megrendítő történet ez, de Brecht nem azt akarta, hogy Kurázsi mama tragédiája miatt sajnálkozzon az olvasó vagy a néző. A katartikus élménynél sokkal fontosabbnak tartja a tisztánlátást, az elgondolkodtatást. A szerző fennmaradt jegyzeteiből az is kiderül: Kurázsi mama csak annyit érthetett meg az egészből, mint a kísérleti nyúl a biológiából.

A dráma ősbemutatóját 1941-ben tartották a zürichi Schauspielhausban. Magyarországon az első premier 1958-ban volt a Madách Színházban. Előtte a rendező, Pártos Géza és a címszerepet játszó Kiss Manyi is tanulmányúton járt Brecht színházában, a Berliner Ensemble-ben, hogy a szerző előírásainak megfelelően kerüljön a hazai közönség elé a Kurázsi mama és gyermekei című előadás. A 2024-es Kurázsi mama rendezője, a görög Theodórosz Therzopulosz is a Berliner Ensemble-ben tanult és dolgozott az 1970-es években, és a nagy német szerző szellemében, de a mű saját verzióját állítja színre a Nemzeti Színházban - utánozhatatlanul, a maga egyénisége és szenvedélyei szerint.

„A földi nép olyanra vágyik, 

Ami a földön nem lehet, 

Búvóhelyet ásna rogyásig, 

De csak a sírját ássa meg. 

Van, aki fárad, futva, félve 

Töri magát nyugvóhelyért,

 S ha benne fekszik, kérdi végre: 

Miért is siettem, jaj, miért?

(2024. január 06.)