A megértés kultúrája

2014-ben, a MITEM alapításának évében a nyitás szükségességét hangsúlyoztuk, öt év elteltével a nyitottság sikerét konstatálhatjuk. Azt a sikert, ami nem csupán a találkozót létrehozó Nemzeti Színházé, hanem az egész magyar színházi szakmáé. Kinyitottuk magunk előtt a világot, és szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a MITEM egyre határozottabban látható pont Európa színházi térképén.

Hasznos irigység

A magyar színházi élet évtizedeken keresztül sok tekintetben befelé forduló, zárt volt.  Ezen csupán néhány intézmény és kisebb nemzetközi kitekintésű, döntően alternatív fesztivál a lehetőségeihez képest tudott réseket hasítani. Az igazi nyitáshoz azonban egy meghatározó nemzetközi fesztiválra volt szükség. Jó példát adtak ehhez (és persze okot is az irigységre) a szomszédos államok, a régió más országai, hiszen Lengyelországban, Romániában, Szerbiában, Boszniában, Szlovákiában, Csehországban (Ausztria világhírű ünnepi játékairól nem is beszélve) évtizedes múltra visszatekintő, jelentős, európai mércével mérve is meghatározó nemzeti és nemzetközi fesztiválok működnek, némely országban nem is egy.

Amikor 2013-ban lehetőséget kaptam a Nemzeti Színház vezetésére, arra a kérdésre kellett választ adni, hogy mitől más a budapesti Nemzeti Színház, mint a többi teátrum? Többek között attól, hogy alapfeladatként – működésünk pilléreként – határoztunk meg egy sor tevékenységet. Ezek egyikének tekintettük kezdettől fogva egy nemzetközi színházi találkozó létrehozását. Olyan seregszemlét kívántunk útjára indítani, amely lehetőséget teremt a magyar színházi szakma képviselőinek – kivált a színházcsinálók elkövetkező generációinak –, hogy inspirálódjanak, hogy lássák és felmérjék: hol tartunk mi, és hol tart a világ. Önmagunkat ugyanis csak nemzetközi viszonyrendszerben láthatjuk reálisan. Csak így ítélhetjük meg, miben különbözünk másoktól.

Mennyiségből minőség

Mindehhez széles merítést kínált a MITEM az alapítása óta eltelt öt évben: 32 országból mintegy 90 társulat és több mint száz előadás volt látható. 2019-ben pedig 13 országból 15 társulat 23 előadása lesz megtekinthető Svédországtól Szerbiáig, Franciaországtól Kazahsztánig.

Ez a mennyiségileg is tekintélyes kínálat igen sokszínű, de prioritásaink természetesen vannak: keressük a velünk rokon esztétikájú rendezőket, társulatokat, a teátrális, látomásos előadásokat, azokat az alkotókat, akik megpróbálják a saját nemzetük színházi nyelvét, hagyományát kutatni és megújítani. Kevésbé hangsúlyosak a dokumentarista, politizáló, közéleti irányultságú előadások. Fenntartjuk magunknak a jogot, hogy finoman jelezzük saját ízlésvilágunkat, és hogy kiket tartunk a világból megmutatandónak.

Amikor a Nemzeti Színház belevágott ebbe a munkába, tisztáznia kellett számos további kérdést. Hogyan lesz előadások sűrű egymásutánjából nagy ívű, tartalmas, hosszan ható közösségi élmény. Találkozás. Ünnep. A mennyiségből minőség. A MITEM-en nincs versengés, nem osztunk díjakat. A világ és Európa fesztiváliparát is egyre inkább jellemző kurátori szemlélet és a rentabilitás szempontrendszere helyett (amelyeknek létjogosultságát nem vitatjuk), a MITEM-mel másik utakat kívánunk járni.

Kulcskérdések

Kulcskérdés volt kezdetektől, hogy mire is vagyunk kíváncsiak. Elsősorban jelentős alkotók és a fontos társulatok előadásaira. Saját hazájuk és az európai színházi életét is meghatározó mesterek fogadták el meghívásunkat. Íme néhány név a teljesség igénye nélkül: Eugenio Barba, Alvis Hermanis, Eimuntas Nekrošius, Valerij Fokin, Rimas Tuminas, Andrej Mogucsij, Silviu Purcărete, Luk Perceval, Thomas Ostermeier, Michael Thalheimer. Olyan meghatározó társulatok érkeztek Budapestre, mint a Piccolo Teatro, az Odin Teatret, a Meno Fortas, a Vahtangov, az Alekszandinszkij, a moszkvai Művész Színház, a Berliner Ensemble stb.

Az évek során kíváncsiak voltunk arra is, hogy a budapesti Nemzetihez hasonló tradíciójú, státusú, méretű intézmények miként gondolkoznak feladatukról, funkciójukról, a világról. Hogy milyen színházi nyelven beszélnek erről előadásaikon keresztül a macedón, a román, a szerb, a norvég, a ukrán vagy a marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, a moszkvai Művész Színházban és a szentpétervári Alexandrinszkijben, a Berliner Ensemble-ban, a milánói Piccolo Teatróban. Lett, litván, észt, moldáv, kelet-szibériai szaha, tatár, libanoni, kazah előadásokon keresztül láthattuk, milyen a kis nemzetek színháza. Láthatjuk, milyen színházi utakat járnak az egykor egy országban, az Osztrák–Magyar Monarchiában élő nemzetek: az osztrákok, a szlovének, a szerbek, a horvátok, a románok. Az idén először érkezik cseh és szlovák társulat is a MITEM-re. A független színházi világból is hívtunk alkotókat, mások mellett az olasz Emma Dante, a francia Thomas Jolly, a dán Odin Teatret, a kijevi DAKH, a tallini R.A.A.A.M. és érkezett fesztivál-előadás Avignonból is, mint az idei francia-vietnami Saigon.

Évről évre világosan kirajzolódtak azok a hangsúlyok, amelyek mentén a MITEM szerveződött. Az Európában kiemelkedő jelentőségű és hatású orosz színház jelenléte mindig jelentős volt a fesztiválon, akárcsak a kelet-közép-európai régióé. Volt évadunk, amikor a francia, máskor a lengyel, később a skandináv színház került a program középpontjába. 2018-ban az arab és a német színházak jelentettek két meghatározó sűrűsödési pontot a programban. Vannak azonban mulasztásaink is: nem jártak nálunk még a finnek, nem volt még vendégünk angolszász kultúrkörből való társulat sem.

Kulcskérdés a válogatás. A MITEM-en nem fesztiváligazgatói, kurátori ízlés diktál. Mi is hívunk előadásokat, de nagyrészt a vendégekre bízzuk a döntést. Ők döntenek arról, hogy az előbbiekben vázolt gondolatok jegyében mivel képviselik országukat, színházi és nemzeti kultúrájukat. Vagyis olyan előadásokra irányul a figyelmünk, amelyek nem a fesztiválbiznisz kívánalmainak, a fesztiválzsűrik ízlésének akarnak megfelelni, hanem a román, macedón, német, lengyel, orosz, grúz stb. közönséggel folytatnak párbeszédet. Olyan alkotások ezek, amelyek azt a közösséget szolgálják, amely a színházakat fenntartja.

Hogyan politizálunk?

Kulcskérdés számunkra, hogy a MITEM-en a magyar színházi szakma és a közönség különböző nációk művészeivel találkozhat, kommunikálhat, dialógus alakulhat ki közöttük. Hogy ne csupán rácsodálkozzunk egymásra, hanem képesek legyünk el is fogadni azt, amitől egy-egy nemzet – és annak kultúrája, színháza – más, mint a többi. Ezért szervezünk szakmai programokat, műhelybeszélgetéseket, vitákat is. Reméljük, hogy a globalizálódó, ugyanakkor újfajta megosztottsággal is fenyegető, forrongó világunkban, az egymást követő válságok közepette az útját és helyét kereső Európában a művészet, jelesül a színház felől is érkezhetnek termékeny, új gondolatok, impulzusok.

 A maga „naív” módján a MITEM is politizál. Ám a legfontosabb, hogy Koreától Svájcig, Grúziától Norvégiáig, Libanontól Belgiumig mindenkit ugyanazon szenvedély hajt: a színház képes áthidalni kulturális, gondolkodás- és világlátásbeli különbségeket, alkalmas a párbeszédre ott is, ahol a politika erre már nem képes. Minden kivételnek – amelyek mind német színházakhoz köthetők – politikai háttere volt, és ezek példaszerűen megmutatták, hogy a politika beavatkozása, vagy amikor a művészet a politika szolgálatába áll, hogyan piszkítja be a maga természetes útján alakuló kommunikációt, hogyan rontja és mérgezi meg a művészetet, lehetetleníti el a kulturális csere leglényegét: a kíváncsiságot. Marad helyette előítélet, ellenségeskedés és mások megbélyegzése. Ezért is kiemelten fontos számomra, hogy az idén először a MITEM vendége a kijevi ukrán Nemzeti Színház. Ezzel is demonstráljuk, hogy országok közötti feszült politikai viszony idején a kultúra hidat képezhet az ellenétek felett.

Mert számunkra a mások megértésére tett gesztusok a legfontosabbak. Csak így tudjuk képviselni és megélni egymás megértésének kultúráját. Ez a MITEM küldetése.

Vidnyánszky Attila 
a fesztivált alapító Nemzeti ­Színház igazgatója

(2019. április 10.)