A Nemzeti Bibliája - Madách Imre és Az ember tragédiája

„Említettem több ősmerősöm előtt, hogy írtam egy költeményt, melyben az isten, az ördög, Ádám, Luther, Danton, Aphrodité, boszorkányok s tudj’isten, mi minden játszik; hogy kezdődik a teremtéssel, játszik az égben, az egész földön, az űrben – mosolyogtak rá, de olvasni nem akarta senki” – írta 1861-ben egy levélben Madách Imre. A Tragédia első változata alig több, mint egy év alatt született meg az alsósztregovai kastély oroszlánbarlangnak nevezett dolgozószobájában. Madách - szokásához híven - a megírást követően jó ideig „fektette” alkotását.

Legjobb barátja, Szontágh Pál volt a mű első hallgatója, aki egyből azt javasolta Madáchnak, hogy a Tragédiát a korszak legnagyobb irodalmi tekintélyének küldje el bírálatra: Arany Jánosnak. A dolog kis híján balul ütött ki! Arany ugyanis a megkapott kézirat olvasását a 16. sornál abbahagyta. Gyenge Faust-utánérzésnek sejtette ugyanis, ezért félretette. A szerző egyik országgyűlési képviselőtársa kérte, biztatta Aranyt, hogy vegye újból kézbe a művet. A lelkiismeretes Arany ezúttal végigolvasta a drámai költeményt, és ekkor már ujjongva írja: „az első tehetség Petőfi óta, ki egészen önálló irányt mutat.” „Rokonérzelmű pályatársként” pedig ezt írja Madáchnak: „Tisztelt Hazafi!  … Az ember tragédiája úgy koncepcióban, mint kompozícióban igen jeles mű. Csak itt-ott a verselésben – meg a nyelvben találok némi nehézkességet, különösen a lírai részek nem eléggé zengők. De így is, amint van, egy kevés külsimítással irodalmunk legjelesb termékei közt foglalhat az helyet…. Fogadja leghőbb üdvözletemet a gyönyörért, melyet nekem műve által okozott, a fényért, melyre költészetünket derítni hivatva van!”

Arany úgy fordult Madách felé, mint egykor a János vitéz költője a Toldi írójához. Ő olvassa fel a szerző nevében a művet a jeles irodalmi grémium, a Kisfaludy Társaság ülésén, és ő segíti a Tragédia megjelenését is, meglátogatja Madáchot Alsósztregován.

Az egész életében betegeskedő, családi és anyagi gondoktól gyötörten élő, a közügyekben lelkesen és lelkiismeretesen tevékenykedő, ám mindvégig az irodalmi sikerre vágyó Madách 38 évesen életműve csúcsára érkezett. Még megírja legjobb történelmi drámáját, a Mózest, de a Tragédia világirodalmi magaslatát semelyik munkája nem közelíti meg. Korszakos mű született, Szerb Antal szerint „a magyar szabadságmozgalom szellemi részének a végső konklúziója”.

Az irodalmi közvélemény megosztott volt a Tragédia megítélésében, a nagyközönségre tett hatása kedvezőbb volt. Than Mór, a korszak egyik legjelentősebb és legdivatosabb festője 1863-ban nagyméretű olajképet készít Ádám az űrben címmel. A festményt (nevét eltitkolva) maga az uralkodó, Ferenc József vásárolja meg ezer forintért, és a Nemzeti Múzeumnak ajándékozza. Hamarosan érdeklődés mutatkozik németre fordítására, a jó szimatú színházi vállalkozó és különleges látványosságokat rendező Molnár György, a Budai Népszínház igazgatója a színrevitelét tervezi...

Madách életében egyetlen drámáját sem mutatták be. A Tragédia színpadi karrierje is csak 1883. szeptember 21-én kezdődött: a Nemzeti Színházban Paulay Ede igazgató vitte színre az addig színpadiatlannak tartott művet. Azóta több mint 100 rendezése született (1949 és 54 között be volt tiltva), a Nemzeti Színházban eddig 20 verziója készült el, ezzel nyitotta meg kapuit 2002-ben a mai Nemzeti.

A Nemzeti egykori igazgatója, Hevesi Sándor, aki többször is megrendezte a Tragédiát a 20. század elején, így írt: „Madách költeménye bibliája a Nemzeti Színháznak; amelyet örökké forgat, amelyből mindig tanul, amelyet sohasem fog teljesen kitanulni.”

(2018. szeptember 21.)