„A részegnek még a tenger is térdig ér”

A szerzői leleményen túl mi az, ami a Részegekben egy helyre terelte ezt a véletlenszerűen összeverődött társaságot?

– Először is természetesen az alkohol. Első hallásra talán egyszerű igazságnak tűnik a latin mondás: in vino veritas. Hogy a borban volna az igazság, az részben ironikusan értelmezendő, ugyanakkor a mámoron keresztül a világ mélyebben megismerhető, vagy mondjuk úgy: más szemszögből figyelhető. Részeg állapotban az ember képes kiszabadulni önmagából, abból a valakiből, aki elfogadta már a világ szabályait, és régen bezárkózott ezek mögé a törvényszerűségek mögé, belemerevedett bizonyos szerepekbe. Gondoljunk bele, ha szeretnénk valakivel, például egy baráttal, lélekből-szívből beszélni, akkor ez az első, ami elhangzik: Gyere, igyunk egyet!

Azért a Részegek szereplői nem csak „egyet” isznak!

– Igen, de Viripajev darabjában a részegség inkább metafora, költői vízió. Valójában nem az alkohol mennyisége számít, hanem az, miként tudunk megszabadulni a kötöttségeinktől, világunk korlátaitól. Van egy orosz mondás: a részegnek még a tenger is térdig ér. Vagyis nem fél semmitől. Persze lehet, hogy aztán másnap reggel arra ébred: Úristen, mit műveltem?! Te jó ég, én ezen a tetőn egyensúlyoztam tegnap!? Jézusom, ennek a nőnek vallottam szerelmet!? Egy másik mondás úgy tartja: ami a józannak a fejében van, az a részegnek a száján. Többnyire valóban nagyon zárkózottak vagyunk, és ritkán merünk olyan vágyainkról, érzéseinkről, titkainkról beszélni, amelyek valóban fontosak nekünk. Attól félünk, hogy nem értenek meg minket, vagy a társadalom elítél bennünket. Ezért az ember az életének nagy részét önmagába zárva, magányosan éli. A Részegek részegei viszont fecsegnek, dumálnak. Istenről, szeretetről, szabadságról, önmaguk kereséséről. Arról, hogy ebben a kiüresedett, józannak tűnő világunkban van-e még helye az őszinteségnek, lehet-e valódi szeretetet találni…

A részegségen túl talán egy meghitt, baráti beszélgetés, de akár a gyónás is lehetőséget teremt, hogy őszintén megnyíljunk. Vagy ön szerint ezek a lehetőségek mára kiüresedtek?

– Nem, de talán meghatározóbb az az életérzés, hogy annyira maga alá gyűrt bennünket a mai világ, hogy elfelejtettük azt a képességünket, hogy igazán önmagunk legyünk. Képtelenek vagyunk őszinte vallomásokra. Felhagytunk azzal, hogy a legfontosabb dolgokról beszéljünk egymással. A Részegek szerzője valószerűtlen helyzetet teremt azzal, hogy minden szereplő más anyagi háttérrel rendelkezik, más társadalmi csoportot képvisel, életkorukat tekintve is különböznek – modell, bankár, menedzser, prostituált, fesztiváligazgató és építőipari alkalmazott. Persze, hogy az alkohol révén kerülnek össze, de fontosabb az a különös „zóna”, amibe belekeverednek, és ami leginkább egyfajta gyónáshoz, a kétségbeesett kinyilatkoztatás és megbánás állapotához hasonlítható.

A néző vajon hogyan viszonyul a figurákhoz? Irigyli őket a felszabadultságuk miatt, vagy nevet rajtuk?

– Lesz, aki csak kineveti a szereplőket a részegségük miatt. És nyilván lesznek olyanok is, akik azért nevetnek majd – és ez a jóféle nevetés –, mert a figurákon keresztül saját magukkal kapcsolatban döbbennek rá lényeges dolgokra. Éppen ezért fontos, hogy az ember ne féljen nevetni saját magán. Ha az ember még képes nevetni, nem veszett el minden, a nevetés annak a bizonyítéka, hogy képesek vagyunk túlélni ezt a világot.

Viripajev darabjának két szövegkönyve van. A Nemzetiben melyiket fogja használni?

– Valóban két változata van: egy vulgárisabb és egy választékosabb. A részeg ember általában nem válogatja meg a szavait, és a színpadon a durvább szóhasználat segít érzékeltetni az ittasságot. Ezt a (f)elszabadultságot hitelesíti a szabadszájúság. Ugyanakkor szerintem a próbafolyamat végére meg fogjuk találni azt a nyelvet és előadásmódot, ami a trágárság túlhangsúlyozása nélkül is hitelesíti a játékot. Fontos viszont, hogy nem ez a kérdés határozza meg ennek a szövegnek a művészi erejét. A mai világban, amikor rengetegen vulgárisan beszélnek, izgalmasabb színházi feladat, hogy a trágárság elkerülésével próbáljuk meg felmutatni a történet mélyebb értelmét. Ugyanígy járunk el a részegség bemutatásával is: az előadás elején a főszereplőnket, Markot valóban részegen látjuk, amint egy fiatal lánnyal esik bele egy pocsolyába. Később viszont már nem esnek-kelnek a szereplők, hanem végigélik, kifecsegik az életüket.

Megtudjuk, milyen másnapra ébrednek a szereplők?

– Nem, azt legfeljebb el tudjuk képzelni. Az a valószerűtlen helyzet – az a bizonyos „zóna” –, amelyben a darab játszódik, számomra különben is sokkal izgalmasabb. Én annak örülnék, ha a közönség tagjai megkönnyebbülnének, emelkedettséget érezhetnének. Lehet, hogy az embernek egyszer az életben érdemes kikiabálnia magából, amit az egész világról és magáról gondol.

Lukácsy György

A darab jogait a henschel SCHAUSPIEL (Berlin) és a Hofra Kft. (www.hofra.hu) közvetítette.

(2016. október 31.)