A dráma általában

„… a dráma egyszersmind költői mű is, mit ugyan mindnyájan látszanak tudni, csak az nem, kinek legjobban kellene, a színköltő; ez gyakran megfeledkezik a dráma felsőbb tökélyeiről, s erejét az alsóbb-, de szembetűnőbbekre vesztegeti.

A dráma nemét a költészet, faját a szín (ezáltal a cselekvő élet ábrázolását értvén) teszi. Innen világos, hogy a színmű a költői műnek alá van rendelve; s míg a költői lélek nélkül alkotott színműveket elemészti az idő, maradandók azok, melyek, habár nem felelnek is meg a dráma kívánatainak, költői belérték által tartalmasak; vagy más szavakkal: a nem megmarad, míg a nemtől igen elszakadott faj magát önerejével fenntartani képtelen. Goethe Tassója becses marad, ha színre nem való is, míg sok zajütő színdarab első fellépésekor már arcán viseli a halál színeit. Ide járul, hogy a költészet törvényei alól felszabadult színi hatás könnyen aljasodik, vagy elvadul, hasonló lesz a partatlan árhoz, mely ragad és iszapol, kártékonyságához képest kevés hasznot hajtó.

Azonban van becse a puszta színi hatásnak is. Olyan ez, mint mindennapi kenyér, mely nélkül színházaink, ezen kicsi központosított képmásai a roppant világnak, meg nem élhetnének.

S ezenfölül valami lelkesítő s elragadó van a színi hatásban, mi gondolatokat, érzelmeket fejt ki magasabb s szilárdabb művekre: minek bizonyságaul szolgál, hogy soha még drámai literatúra nem virágzott színház nélkül; ellenben hol színi élet van: jeles s részint nagy s remek művek állottak elő. A színi előadás tudniillik azon álló törvényszék, mely rögtönös tapsaival és gáncsaival sorsot határoz a kiállított elmeművek fölött, azon iskola, hol az író mind saját, mind idegen botlások s tökélyek után képezheti magát…”^[*]

(1837)

(2016. március 15.)