Törőcsik Mari élete összeforrt a Nemzetivel. Itt kezdte a pályáját 1957-ben, és egészen 1978-ig játszott itt, majd 2002-ben lett újra nemzetis, amiről büszkén szokta mesélni, hogy Schwajda György igazgató őt szerződtette elsőként.
Harminchárom év a Nemzeti Színpadán. Egy egész színészi pályát kitesznek ezek az évek. Pedig ez csak a töredéke egy még máig le nem zárt életműnek.
2003 nyara. Már javában folytak a próbák Gyulán, a Szarvassá változott fiú jeleneteit vettük, amikor megjött Törőcsik Mari, aki az Anyát játszotta. A várszínpadon próbáltunk, naphosszat tűzött a nap, elviselhetetlen volt a hőség a várfalak katlanjában. Jeleztem neki, hogy nem kell folyton ott ülnie, majd ha ő jön, szólok. Őt ne kíméljük! Vizes zsebkendővel a fején nézte a próbákat. Meg akarta érteni az egészet. Egy pillanatig sem arról volt szó, hogy a kis beregszászi társulat nyári produkciójába a nagy színésznő beugrik. A név, akivel eladják az előadást. Dolgozott velünk. Mert munka van, és enélkül nem születik előadás. Műalkotás.
2015. Azzal, hogy tavaly a Körhintát műsorra tűztük, akarva nem akarva megidéztük őt magát. A filmet, a pályakezdést, az első és azonnal világraszóló sikert. Az előadás elején egy pillanatra Törőcsik Mari hangját halljuk, és Soós Imrét: „Repülünk, Mari!” Tisztelgés ez, és jelzése annak, hogy ami volt, ahhoz a következő generációk kapcsolónak, kötődnek…
Fotó: Eöri Szabó Zsolt
De hát Mari ebben a társulatban, köztünk dolgozik! Kihagyhatatlan. Legyen jelen. Végül azt találtam ki, hogy a végén jöjjön be. Már nem az előadás részeként, hanem a tapsban. Sok érvet és ellenérvet felsorakoztattak a kollégáim. Mindegyikben volt igazság, és bennem is volt kétely.
A kételyt a közönség oszlatta el. Ahogy belép Törőcsik Mari a színpadra, a nézőtér felrobban. Állva tapsolják az emberek. Mert máig a szívükig hatol ennek a személyiségnek az ereje. Van valaki, akit lehet szeretni. Akit egy ország szeret. Aki nem megosztó, hanem összetartó személyiség.
Ahogy áll a színpadon, elöl, egyedül, hátrébb körben az előadás szereplői, abban van valami szomorúság, egy hatalmas pálya, hatvan év után talán búcsúzásféle is…. Pedig szó sincs még búcsúzásról. Elárulok egy kulisszatitkot. Számtalanszor egy időben játsszuk a nagyszínpadon a Körhintát és a Kaszás Attila Teremben a Brand című Ibsen-darabot. Ez utóbbiban Törőcsik Marinak két szerepe is van, és több jelenete. Amikor bejön a Körhinta végén, még visszamegy játszani a Brandba.
Törőcsik Marinak a jelene éppolyan fontos, mint a múltja. Keveseknek adatik meg, hogy saját életidejükben így utazhatnak oda és vissza.
Vidnyánszky Attila
(2015. november 23.)