Megemlékezés a Blaha Lujza téri Nemzeti Színház robbantásáról

 

„Háromnegyed tizenegy volt, az EMKÉ-nél álltam. Hatalmas tömeg állt néma csöndben. Csak a rendőrök hangoskodtak: menjünk arrébb! Senki se mozdult. A díszletraktárral kezdték: hatalmas dördülés, majd porfelhő következett, és a tömeg rendíthetetlen mozdulatlanságban, némán állt tovább. Ha ordítás lett volna, talán oldja a feszültséget. De az a csönd az elviselhetetlenségig fokozódott bennem és másban is. Bihari Jóska bácsival találkoztam. "Megátkoz benneteket az én székely Istenem!" - mondta, s rettentő fájdalommal megindult felfelé, a Duna irányába.” 

 

(Őze Lajos)

 

 

„…a színház körül geodéták mérték az épületnek a metróépítésből előálló esetleges süllyedését. A Nemzeti Színház műszaki vezetőjének helyettese véletlenül meglátta a geodétákat és meghívta őket, jöjjenek le a színpad alatti legmélyebb szintre és ott végezzenek méréseket. Ők azonban azzal hárították el, hogy a mérésektől függetlenül a színház lebontásának elhatározása befejezett tény.” 

(Tolnai Pál, az Operaház és a Nemzeti Színház főmérnöke, 1963. augusztus 25.)

 


 

„Katedrálisnak láttam az épületet. Mert tekintélyt sugárzott, akár a Magyar Tudományos Akadémia, ami ezeréves mivoltunk erejét is kifejezi, s erőt ad önbecsülésünk megtartásában.” 

(Bessenyei Ferenc)

 

 

 

 

 

 

„Ott álltam és rajzoltam. Tenni semmit se lehetett, úgy rendelkeztek, hogy az ügy semmiféle ellenkezést nem válthat ki. Beszéltem egy mérnökkel, elmondta: négy toronyból állandóan műszerrel figyelték a metró építkezésének hatását. Állította. Úgy megyünk el az épület alatt, hogy a színház meg se fog mozdulni. A párizsi Opera alatt is hatalmas metróállomás épült, s több, mint száz esztendeje zavartalanul áll az épület.” 

 

(Varga Mátyás díszlettervező)