Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Emlékezzen velünk!

50 évvel ezelőtt robbantották fel a Nemzeti Színházat a Blaha Lujza téren

Március 13-án erre az ötven évvel ezelőtti március 15-re emlékezünk az új Nemzeti Színház parkjában, a régi Nemzeti lerombolt homlokzatánál. Gyújtsanak velünk egy-egy mécsest és hallgassák meg az emlékezők gondolatait. 

 

A Nemzeti Színház igazgatósága szeretettel hívja, várja Önt 

2015. március 13-án 18 órakor kezdődő

ünnepélyes megemlékezésre 

és az azt követő mécses-gyújtásra.

 

„…a színház körül geodéták mérték az épületnek a metróépítésből előálló esetleges süllyedését. A Nemzeti Színház műszaki vezetőjének helyettese véletlenül meglátta a geodétákat és meghívta őket, jöjjenek le a színpad alatti legmélyebb szintre és ott végezzenek méréseket. Ők azonban azzal hárították el, hogy a mérésektől függetlenül a színház lebontásának elhatározása befejezett tény.” 

(Tolnai Pál, az Operaház és a Nemzeti Színház főmérnöke, 1963. augusztus 25.)

 

„Katedrálisnak láttam az épületet. Mert tekintélyt sugárzott, akár a Magyar Tudományos Akadémia, ami ezeréves mivoltunk erejét is kifejezi, s erőt ad önbecsülésünk megtartásában.” 

(Bessenyei Ferenc)

 

„A fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának ülésén határozatba foglalták: „ a jelenlegi Nemzeti Színház lebontása feltétlenül szükséges.” (1964. február 14-én)

 

„Háromnegyed tizenegy volt, az EMKÉ-nél álltam. Hatalmas tömeg állt néma csöndben. Csak a rendőrök hangoskodtak: menjünk arrébb! Senki se mozdult. A díszletraktárral kezdték: hatalmas dördülés, majd porfelhő következett, és a tömeg rendíthetetlen mozdulatlanságban, némán állt tovább. Ha ordítás lett volna, talán oldja a feszültséget. De az a csönd az elviselhetetlenségig fokozódott bennem és másban is. Bihari Jóska bácsival találkoztam. "Megátkoz benneteket az én székely Istenem!" - mondta, s rettentő fájdalommal megindult felfelé, a Duna irányába.” Őze Lajos emlékezett így az 50 esztendővel ezelőtti március 15-re, az akkor már belülről régóta bontott Nemzeti Színház épületének robbantására.

 

„Ott álltam és rajzoltam. Tenni semmit se lehetett, úgy rendelkeztek, hogy az ügy semmiféle ellenkezést nem válthat ki. Beszéltem egy mérnökkel, elmondta: négy toronyból állandóan műszerrel figyelték a metró építkezésének hatását. Állította. Úgy megyünk el az épület alatt, hogy a színház meg se fog mozdulni. A párizsi Opera alatt is hatalmas metróállomás épült, s több, mint száz esztendeje zavartalanul áll az épület.” 

(Varga Mátyás díszlettervező)

 
 

1965. március 15.
Köszönjük a felvételt Zaránd Gyula Párizsban élő fotóművésznek!
 
 
 
 

 

(2015. március 10.)