Szcenárium ajánló - 2014. november
A Szcenárium novemberi a lapszámában az idén éppen száz éve született Gellért Endréről, a huszadik századi magyar színháztörténet meghatározó személyiségéről szóló hétrészes sorozatunkat indítjuk útjára. Balogh Géza e monografikus igényű vállalkozásának első fejezetében (A kívülálló. Gellért Endre tündöklése és rettegései. 1. rész: A szerencse fia) nemcsak színháztörténészként szólal meg, a későbbi bábrendező személyes hangú vallomását is közzéteszi ifjúkori példaképéről:
„Az egyik színészmesterség órán valakinek a szabvány-helyzetgyakorlata után Gellért Endre felrohant a színpadra, és azt mondta: ennek így semmi értelme. Lássuk, hogy csinálná a jelenetet Chaplin! Néhány másodperc múlva könnyeztünk a röhögéstől. Nem paródiát mutatott be, hanem eljátszotta Chaplin szerepét. (…) Ez a kis etűd arcátlan lázadás volt a szigorú dogmák és a »szocialista realizmus« ellen.” (Balogh Géza)
Úgyszintén most indul a rendszerváltó nagy generációt bemutató Félmúlt rovatunk, melyben elsőként Kulin Ferencet, az MMA Magyar Művészet folyóiratának főszerkesztőjét kérdezi Balázs Attila. A beszélgetés az enigmatikus „Bukásunk lesz a vesztetek” címet kapta:
„Nem számíthatunk (…) arra, hogy a rendszerváltozás során szembenálló táborokba tömörült magyar értelmiség viszálykodása belátható időn belül »elvérzik (majd) a csatákon« Abban azonban hiszek, hogy a pártpolitikai ütközetek színterét és a »szellemharcok« terepét el lehet különíteni egymástól, s arról is meg vagyok győződve, hogy ennek a profiltisztításnak a sikeréért ma az úgynevezett jobboldali értelmiség tehet többet.” (Kulin Ferenc)
Pálfalvi Lajos Witold Gombrowicz munkásságáról szóló írása (A ruhák filozófiája. Műfaj és világkép Gombrowicz Operettjében) egyúttal érzékletes látlelet a közép-európai kis népek nyomorúságáról:
„…Gombrowicz az Operettben hevesen támadja Párizst. A formátlanság és éretlenség országaiból, Lengyelországból és Argentínából érkezett jövevény Párizshoz köti mindazt, amitől viszolyog a régi Európában (…) szemében a »párizsi« a formák rabszolgája, állandó szerepjátszásra kényszerül, újabb meg újabb jelmezeket kölcsönöz. Unalmas, mert őt nem szolgálja, hanem leigázza a kultúra, roskadozik »a jelek súlya alatt«.” (Pálvalvi Lajos)
Kultusz és kánon rovatunkban ezúttal Tadeusz Kantorról, a világhírű színházrendezőről és teoretikusról közöljük Szász Emese tanulmányának első részét Tadeusz Kantor színházi poétikája. A tárgy mint „színész”, a színész mint „tárgy” címmel:
„ [Kantor] állandóan javítja, kiegészíti, átdolgozza, antedatálja [szakmai önéletrajzát]. Sohasem érzi, (…) hogy elkészült vele (…) nem rendezi színházi értelemben (…) újra meg újra átéli, felpróbálja, ízlelgeti. Életrajza nem mindig egyezik a tényekkel, és soha nem lesz befejezett alkotás.” (Mieczysław Porebski)
Ugyanebben a rovatban olvashatják Eugenio Barba Új szavakkal a régi idők ösvényein című írását, valamint Regős János tudósítását a wrocławi Odin fesztiválról:
„Az angyal nyelvét a legnehezebb leírni. Az etimológia szerint az angyalok üzenethozók tiszta állapotukban. Csak abban a pillanatban léteznek, amikor végzettel terhes feladatukat végzik. Életük a rájuk bízott üzenetben testesül meg.” (Eugenio Barba)
A novemberi lapszám további írásai:
Végh Attila: Mítosz / Tömöry Márta: Egy befogadó fantáziaképei a Szentivánéji álomról / Galántai Csaba: Márkus László munkái a Nemzeti Színházban / Milan Mađarev: A felfedezői színház. Witold Gombrowicz, Tadeusz Kantor és Nagy József / Olt Tamással Ungvári Judit beszélget / Kamondy Imre: Új Kantor-kiállítás a krakkói Cricoteka Múzeumban
(2014. december 02.)