Lazán!

A Tüzes angyal című operában az eseményeket irányító néma szereplőt alakította, aztán következett a Scapin, a szemfényvesztő, amelyben a címszerepet játssza. Mindkét előadást Silviu Purčarete rendezte. Szeret vele dolgozni?

– Nagyon. Mert nincsenek benne görcsök. Bejárta a fél világot, más a gondolkodása, az észjárása, mint ami errefelé jellemző. Tele van élettel! Látszólag sötéten látja a világot, de az ég végül kitisztul, minden a helyére kerül. Látványban is érezteti a sötétséget, ami bennünk, körülöttünk van. Fontos számára a közeg, az atmoszféra, amiben az előadásai játszódnak. Ezzel együtt mindig nagyon színes, amit Purčarete színpadán látunk. Nála a sötétségnek is van színe!

Mit jelent az, hogy nincs benne görcs?

Könnyedén veti fel a problémákat. Az az érzésem, hogy az életben is van benne egy adag lazaság. Nem veszi magát véresen komolyan. Játszik. Az egész élet játék, ami véresen komoly is tud lenni. És ha kell, a vért is megmutatja. Mindemellett költői, nem szájbarágós, amit a színpadon létrehoz. Egyszerűen, de hatásosan tud szólni nagyon fontos dolgokról. Már túl van valamin. Neki már nem kell önmagán dolgoznia, már leszűrt sok mindent az életből, és ebből a nézőpontból figyeli, értelmezi ezt a nagy sürgésforgást. Igazi mester. Söptei Andrea rám is szólt egyik próbán, hogy tényleg végig fogom beszélni a próbafolyamatot, vagy hagyom a Mestert is szóhoz jutni? Igaza van, őt kell hallgatni. A nagy rendezőket hallgatni kell. És érdemes hallgatni rájuk.

A rendezőnek van víziója darabról. A színésznek is van víziója a szerepről?

Persze, forog bennem a saját filmem. Mint amikor olvasás közben beindul a fantáziád, és életre kel egy regény. Olvasom a darabot, és megszületik belül egy saját változat, ami szinte biztos, hogy nem egyezik a rendező víziójával. A jó rendező azonban el tudja mondani, hogy mit akar, mi a felállás. Purčarete megteremtett egy világot, az ő Ahogy tetszik-világát. Én a magam elképzelését már ebben az adott keretben alakítom, és – hogy a hasonlatnál maradjunk – eszerint forgatom magamban újra a filmet jelenetről-jelentre.

A férfiként nőt játszani sikamlós pálya.

Ha jók a helyzetek és lehet rajta nevetni, miért ne! De azért ez nem egy új „találmány”. Shakespeare korában is így csinálták. A játék öröme hozza majd a jó megoldásokat.

(2014. február 13.)