Lyukas zokni

- Caragiale, a nagy román drámaíró számomra mindig valaminek a kezdetével kapcsolódik össze: a Zűrzavaros éjszaka című darabjával felvételiztem a marosvásárhelyi Színművészeti Akadémiára 1996-ban. Még államvizsga előtt meghívtak a frissen alakuló Tomcsa Sándor Színházhoz rendezőnek, Székelyudvarhelyre. Ezzel egy időben ajánlottak fel egy nagyszerű lehetőséget a craiovai Nemzeti Színházban, hogy rendezzem meg a vizsgaelőadásomat. A craiovai akkoriban az egyik nagy román mester, Silviu Purcărete színháza volt, és egy itteni rendezői debütálás a karrier szempontjából nagyon értékesnek számított. Az agyam Craiovára húzott, a szívem viszont Székelyudvarhelyre. Győzött a szív – és az udvarhelyi Tomcsa Sándor Színházban Caragiale Megtorlás című darabjával kezdtem a rendezői pályafutásomat, és ez az előadás hozta meg az első jelentős sikert is számomra.
 

Caragiale ízig-vérig román darabot írt, és nem is szeretném a Zűrzavaros éjszaka szereplőit „áttelepíteni” Pestre. A magyar valóságra sem szeretnék ujjal mutogatni, még akkor sem, ha bőven akadnak áthallások, politikai, társadalmi hasonlóságok, amelyek erre okot adhatnak. Én Caragiale egyetemességére apellálok, és az örök emberit, a torzonborz, hazug és nagyravágyó, de esetlenségében, kiszolgáltatottságában, érzelmi zavarában mégis szeretni való kispolgárt jelenítem meg abszurdba omló környezetével együtt.

A Caragiale által megrajzolt jellegzetesen román társadalmi viszonyrendszert magyar színészek játéka kelti életre, így eltávolodhatunk a szerző által „diktált” couleur locale-tól. A darab jellegzetes nyelvezete és figurái éppen olyan hitelesen jellemzik a magyar társadalmat, mint a románt. Mert ki ne értené – akár magyar, akár román –, ha egy darabban féltékenységgel fűszerezett családi perpatvarról, vagy a mindent átszövő politikai hátterű korrupcióról esik szó.