Társulati – Alföldivel

A mai találkozó fontos gesztus - üdvözölte Alföldi Róbertet és munkatársait Jordán Tamás, a társulat tapsával kísérve. Igazítsunk ki egy kommunikációs bakit, folytatta, mert sajnos az „együtt-igazgatásról”, nem mindenhol tudósítottak pontosan: a lényeg az, hogy az általam elkezdett évadot még én fejez(het)em be, vállalva minden ezzel kapcsolatos döntést; ugyanakkor már semmi olyan papírt nem írok alá önállóan, aminek a hatása túlmutat a megbízatásom időtartamán, azaz június 30-án. Tehát a szerződtetési tárgyalásokat már Alföldi Róbert folytatja le, és ő készíti a műsortervet is. Az erről szóló dokumentumokat, mint a június 30-ig hivatalban levő igazgató, még én írom alá, de csak Alföldi Róbert egyetértésével. Szerintem az átmenet békés lesz, ez a fél év pedig kitűnő lehetőség arra, hogy az új vezetés is megismerje a színházat. Örülök, hogy olyan valakinek adhatom át a helyet, aki már a kezdet-kezdetén itt játszott, majd rendezett is, és aki nagyon jól ismer benneteket - adta át a szót Jordán Tamás. Nagyon örülök, hogy itt lehetek, remélem, sokan örülnek, hogy itt vagyok – köszöntötte a társulatot Alföldi Róbert. Az ember „kívülről” mindenfélét gondolhat egy színházról, még akkor is, ha másfél-két éve maga is egy színházat vezet, hiszen minden színház más. Ez a hat hónap valóban nagyon jó arra, hogy megismerjük a színházat, és ellenőrizhessük, hogy az íróasztalnál megfogalmazott tervek, változtatások, működnek-e majd a gyakorlatban. Nem mondom azt, hogy fájdalmak nélküli időszak vár a társulatra a következő hónapokban, de szeretném, ha március elejére mindenki tisztán látna. A változtatásokat a lehető legtisztességesebben szeretném végrehajtani, senkinek nem fogok sem ilyen, sem olyan papírt küldeni, mindenkivel négyszemközt, őszintén szeretnék beszélni. Ennek alapfeltétele, hogy minél hamarabb lássak minden előadást, és az alapján hozhassam meg a döntéseimet. Nem vagyok egyedül, hiszen a pályázatot sem egyedül írtam. Itt ülnek szegények, kicsit szoronganak, de bevallom, most én is… ritkán fordul elő… Hosszabb-rövideb ideje mindannyiukkal a Bárkában dolgozom. Nagyon büszke vagyok arra, amit a Bárka Színházban elértünk, ami nagyban köszönhető ennek a csapatnak. Azért szerettem volna, hogy ők is itt legyenek, hogy megismerjétek az ő arcukat is. Majd Alföldi egyenként bemutatta a csapatát, ahogy a Firkász Étteremben rendezett sajtótájékoztatón is tette (ld. a tájékoztatóról szóló írást), de kiegészítette egy bocsánatkéréssel: „Elnézést kérek azoktól, akik most tudják meg, hogy a helyükre máris itt van egy másik. Ennek csak az idő rövidsége az oka.” A pályázatból, ami honlapunkon és a szinhaz.hu portálon egyaránt olvasható, három dolgot emelt ki Alföldi Róbert. Semmiképpen nem szeretném, ha a színház egyféle úton indulna tovább. Nem arról szól a terv, hogy „sósavazzuk a nézőteret”, szeretném azt is folytatni, ami eddig volt. De mindenképpen szeretném megnyitni az utat a kortárs kultúra számára, és szeretném megnyerni azokat a nézőket, akiknek a kortárs művészet – mondjuk így – ma még talán „megfekszi a gyomrát”. Egyébként nem hiszek abban a gondolkodásban, amelyik szembeállítja a „modern” és a „hagyományos” színházat. Szerintem csak jó és rossz előadások léteznek; a blöff és az igaz. Ha megnézitek, mondjuk Németországban, egy kortárs előadás már nem ijesztő, hanem kíváncsiságot keltő. Ugyanúgy érdekli az embereket, mint Schiller, vagy Euripidész. Ez Németországban, vagy éppen Angliában, Franciaországban, nagyon sok munka eredménye. Tehát ránk is nagyon sok munka vár, de a módszerek, amiket alkalmazni szeretnénk, a világ valamelyik részén már bizonyították a működőképességüket. Például, szeretnénk minden egyes bemutató előtt a Ruszt József-féle beavató színházhoz hasonló programot, programokat tartani, a rendező, a színészek és külső szakemberek, ismert személyiségek bevonásával. Most, hogy a főváros négy nagy intézménye, a Szépművészeti Múzeum, a Ludwig Múzeum, a Művészetek Palotája, és a Tavaszi Fesztivál összefog, mi is megpróbáljuk egyeztetni velük az éves programunkat, megpróbálunk építkezve dolgozni. A harmadik fontos dolog, a nemzetközi kapcsolatok kialakítása. Az első dolgunk lesz januárban, hogy nagyjából kétszáz levelet szétküldünk a világba: alkotóknak, színházaknak, színházi műhelyeknek. Szeretnénk jelezni nekik, hogy „szervusztok, itt vagyunk és szeretnénk, ha jönnétek”. Ezen elsősorban nem vendégjátékokat értek, hanem workshopokat, gyakori találkozást, beszélgetéseket, amelyek megalapozhatják a folyamatos eszmecserét, és hogy igazán neves alkotókat tudjunk elhozni Magyarországra. Nem azért pályáztam, mert íróasztalhiányom volt. Otthon is, a Bárkában is remek íróasztalom van. Remélem, nem hangzik nagyképűen, de a karrieremet sem ezzel kell megcsinálnom. Azért pályáztam, mert nagyon mélyen, ha úgy tetszik, romantikusan, idealista módon hiszek abban, hogy létre lehet hozni olyan intézményt, ami ebben a zűrzavaros - két vagy akárhány pólusú - világban integráló szerepet tud betölteni a magyar kultúrában. Ami példát tud mutatni arra, hogy akkor is lehet együtt dolgozni, ha a világ dolgait, politikát, filozófiát, különféleképpen ítéljük meg. Ha olykor keményen is, de egyenesen szoktam fogalmazni. Bármikor lehet jönni hozzám, bármit lehet kérdezni. Szerintem már az is példaértékű lesz, hogy mi a Tamással nem fogunk egymás torkának esni. Minden döntésemet vállalom, akkor is, ha azt a személyes ízlésem határozza meg. Akartam, hogy ez a találkozás minél hamarabb megtörténjen, hogy ha összefutunk az épületben, senkinek se kelljen úgy éreznie, hogy most hova nézzen, mit csináljon… Nyakkendőt eztán sem fogok hordani, nem szeretnék hivatalnokká válni, remélem, hogy – ha olykor zsákutcába is futó művészi elképzelésekkel - az a szabadon gondolkodó értelmiségi tudok maradni, aki eddig voltam. És remélem, hogy ugyanezt a lehetőséget másoknak is meg tudom teremteni. Köszönöm, hogy itt voltatok így karácsony után, szilveszter előtt! Mindenkinek boldog újévet kívánok! (eosz)

(2007. december 28.)