Vissza a hírekhez
A Nagyherceg elmegy
A Mohácsi rendezte Sárga liliomban a Nagyherceg halálra kínozza környezetét. Minden szeszélyét teljesíteni kell, rogyásig együtt inni vele, ugrásra készen a szolgálatára állni. És akkor eljön a megváltás pillanata. Úgy néz ki, hogy a Nagyherceg távozik. A csicskásként kezelt tisztek egy csoportban álldogálnak. Thurzó Sándor főhadnagy (Kaszás Attila) a hátába kapja a hírt. Háta mögött van a Nagyherceg is és a közönség is. Az arcát a közönség nem látja, csak a színpadról látható. Kaszás Attila arca tükrözi az eseményeket. Arcvonásai megkönnyebbülést fejeznek ki. Majd kiderül, hogy a Nagyherceg marad. Attila még mindig háttal van. A megkönnyebbült lágy vonások megkeményednek, fénylő tekintete elhomályosul, szájizmai megfeszülnek. Egy jelentős pillanat a színpadon és egy jelentős pillanat Kaszás Attila játékában. Háttal a közönségnek. Lehet, hogy csak én látom a takarásból. Egy teljes értékű, minden pillanatban átélt alakítás pici kis epizódja. Tudok róla. Ahogyan most már tudok a kis bolygóról húsz fényév távolságában. Attila él egy nagyon gazdag színészi pillanatot. Nem látják, de így is benne van a világegyetemben.
Egy komédiában volt lehetőségem őt rendezni. Az egyik legmulatságosabb szerep volt az övé. Odaadó töprengéssel vizsgált meg minden pillanatot. Hogyan lehet valami még nevettetőbb. Összehúzott szemmel koncentrált. A sakkozó viszonya ilyen a fekete-fehér figurákkal, a súlyemelő fürkészi ilyen tekintettel a súlyt, a magasugró éli így át az ugrást a nekifutás előtt. Ez a felelősségből fakad, és kifejezi a munkához való viszonyt. Az egyik legfontosabbat. Hogy mi végre vagyunk a világon.
Kaszás Attilát nagyon sokan szerették, szeretik. Olyan számban érkeztek fórumbeírások, telefonok, levelek, hogy az minden képzeletet felülmúl. Egy ország színházszerető közönsége gyászolt velünk, fejezte ki a legmélyebb részvétét. Mi volt Attilában, ami ilyen döbbent hatást váltott ki távozásával? Talán a tehetségen túl valamilyen kevésbé megfogható, de nagyon fontos dolgok összessége. A tiszta erkölcs, a munkához való példátlanul felelősségteljes viszony, az élet és az emberek gyermeki szeretete. Nemcsak kiváló színész és jó kolléga volt - több annál. Fölöslegessé váltak az ilyenkor szokásos mondatok: "soha nem felejtünk el", "emlékedet örökké megőrizzük" stb. Attila létezésével a világegyetem egy kis alkatrésze, így visszavonhatatlanul jelen lesz a világ végéig, mint a most felfedezett kis bolygó. Emléke kitörölhetetlenül beleivódott tudatunkba; ha a memóriánk nem hívja is elő, akkor is tudunk róla.
Kikapcsolom a tévét, bemegyek a színházba. Egy fiatal hölgy vár rám. Azoknak az előadásoknak a DVD-it kéri tőlünk, amelyekben Attila szerepelt. Soha nem látta semmiben, mégis könyvet szeretne írni róla. Csak néhány vele készült interjúra emlékszik, és olvasta a fórumokba beírtakat. Úgy érzi, hogy mindent tudni kell Róla és elbeszélni másoknak. Egy ifjú csillagász felfedezte a távoli bolygót, és beleszeretett. Azt mondja, hogy írását hűvös tárgyilagosság jellemzi majd, hogy mindenki pontos képet kapjon errő1 a drága emberről.
Attila ott ül a bolygón, húsz fényévre tőlünk, és elnéző mosollyal szemléli buzgólkodásunkat. "Attila, befejezhetem az emlékezést?" Bólint. Tudja, hogy bármikor találkozhatunk. A Sárga liliomban
Jordán Tamás
Egy komédiában volt lehetőségem őt rendezni. Az egyik legmulatságosabb szerep volt az övé. Odaadó töprengéssel vizsgált meg minden pillanatot. Hogyan lehet valami még nevettetőbb. Összehúzott szemmel koncentrált. A sakkozó viszonya ilyen a fekete-fehér figurákkal, a súlyemelő fürkészi ilyen tekintettel a súlyt, a magasugró éli így át az ugrást a nekifutás előtt. Ez a felelősségből fakad, és kifejezi a munkához való viszonyt. Az egyik legfontosabbat. Hogy mi végre vagyunk a világon.
Kaszás Attilát nagyon sokan szerették, szeretik. Olyan számban érkeztek fórumbeírások, telefonok, levelek, hogy az minden képzeletet felülmúl. Egy ország színházszerető közönsége gyászolt velünk, fejezte ki a legmélyebb részvétét. Mi volt Attilában, ami ilyen döbbent hatást váltott ki távozásával? Talán a tehetségen túl valamilyen kevésbé megfogható, de nagyon fontos dolgok összessége. A tiszta erkölcs, a munkához való példátlanul felelősségteljes viszony, az élet és az emberek gyermeki szeretete. Nemcsak kiváló színész és jó kolléga volt - több annál. Fölöslegessé váltak az ilyenkor szokásos mondatok: "soha nem felejtünk el", "emlékedet örökké megőrizzük" stb. Attila létezésével a világegyetem egy kis alkatrésze, így visszavonhatatlanul jelen lesz a világ végéig, mint a most felfedezett kis bolygó. Emléke kitörölhetetlenül beleivódott tudatunkba; ha a memóriánk nem hívja is elő, akkor is tudunk róla.
Kikapcsolom a tévét, bemegyek a színházba. Egy fiatal hölgy vár rám. Azoknak az előadásoknak a DVD-it kéri tőlünk, amelyekben Attila szerepelt. Soha nem látta semmiben, mégis könyvet szeretne írni róla. Csak néhány vele készült interjúra emlékszik, és olvasta a fórumokba beírtakat. Úgy érzi, hogy mindent tudni kell Róla és elbeszélni másoknak. Egy ifjú csillagász felfedezte a távoli bolygót, és beleszeretett. Azt mondja, hogy írását hűvös tárgyilagosság jellemzi majd, hogy mindenki pontos képet kapjon errő1 a drága emberről.
Attila ott ül a bolygón, húsz fényévre tőlünk, és elnéző mosollyal szemléli buzgólkodásunkat. "Attila, befejezhetem az emlékezést?" Bólint. Tudja, hogy bármikor találkozhatunk. A Sárga liliomban
Jordán Tamás
(2007. június 12.)