Isten éltesse!

Törőcsik Mari szavai, az est végéről. A részleteket bizonyára láthatják majd a televíziókban, hiszen több társaság kamerája, stábja volt jelen. A nézőtéren a kollégák, újságírók között feltűntek ismert politikusok, közéleti szereplők is. A hetven szál rózsával díszített színpadon pedig a köszöntő kollégák között, egy családi fotó erejéig, megjelentek azok is, akik valaha Törőcsik gyermekeit játszották, és éppen nem szólította őket máshová a színészmesterség. A hátsó sorban: Gregor Bernadett, Vári Bertalan, Cseh Annamária, Nagy Ervin, Nagy Viktor, László Zsolt. A középsőben: Söptei Andrea, Egri Márta, Nagy-Kálózy Eszter, Hernádi Judit, Szakácsi Sándor, Rudolf Péter. Elöl: Blaskó Péter, Udvaros Dorottya, Molnár Piroska, Balázsovits Lajos. Középen pedig az ünnepelt, Törőcsik Mari. Az est sok részletét természetesen nem sikerült titokban tartani, a „gyermekek” számbavételében maga Törőcsik is részt vett, de a legfőbb meglepetés, a Nemzeti Színház ajándéka, szerencsére titok maradt, egészen a „leleplezésig”... Anatolij Vasziljev. A világ egyik legnagyobb rendezője, aki Törőcsik Marira az utóbbi években a legnagyobb hatást gyakorolta – konferálta Kepes András, az est házigazdája. A fellépők közül, ha nem is mindenkivel, de sikerült a próbák közben beszélgetni. Következzék néhány történet ezekből. Selmeczi György: A pályám kezdete óta kapcsolatban vagyok a Marival. Az első olyan színpadi műnek, aminek itt Magyarországon én lehettem a zenei vezetője, ő volt a hősnője. A Cserepes Margit házassága óta eltelt több mint harminc évben rendszeresen dolgozunk együtt. A lényege a mondandómnak az, hogy példátlan módon hatott rám az ő művészete. Azért mondom, hogy példátlanul, mert az ilyen hatás nagyon ritka. Szakmán, művészeti ágon belüli hatásokat szokott az ember fogadni, itt pedig arról van szó, hogy egy másik művészeti ág habitusa, dramaturgiája, összes létezési formája volt rám óriási hatással a Marin keresztül. Az, hogy hogyan zenélek, milyen zenét írok, hogyan játszom és vezénylek, az nagyrészt köszönhető neki, mert az ő művészete messze túlmutat a színészeten. Ladányi Andrea: Nem tudom, hogyan kell azt jól mondani, hogy ne hasson közhelynek, hogy én a világ legnagyobb színésznőjének gondolom. Életemben soha, senki nem szerzett akkora élményeket, mint ő. Ez független születésnaptól, mindentől, ezt gondolom tizenöt-húsz éve, amióta egyszerűen lenyűgöz a jelenléte. Básti Juli: Rengeteget beszélgetek vele „telefonon”. Fölhívni persze nem merem, csak nagyon ritkán, évente egyszer, mert nagyon tisztelem és tudom, hogy mennyire elfoglalt; nem akarom a saját problémáimmal leterhelni. És amikor nem merem, akkor magamban beszélgetek vele, és meghallgatom, hogy erre vagy arra a bajomra mit mond. Mindig nagyon jó tanácsokat ad. Gregor József: Schwajda Györgynek köszönhetem első és felejthetetlen közös élményünket. Neki jutott eszébe, hogy a Hegedűs a háztetőn című darabban mi együtt játsszunk. Rettenetesen tartottam a Maritól, mert hogy jövök én ahhoz – gondoltam – hogy egy színész óriással egy színpadon legyek. Aztán az első próbán az történt, hogy a Mari lekapta a cipőjét és a sarkával elkezdte verni a fejem ahol csak érte, mondván: maga mit képzel, maga le fog engem énekelni, maga csak suttogjon… alig tudtam megvédeni magam. Kiderült, hogy ő ugyanúgy tartott tőlem, ami nekem eszembe nem jutott. - Aztán óriási sikeretek lett… - A „Szeretsz engem” duett felejthetetlen számomra. És ez az első közös próbánkon kiderült. Addig csak szobában próbáltuk, külön-külön. Megálltunk egymással szemben, mozdulatlanul elénekeltük a dalt és a végére mindkettőnknek könnyes lett a szeme. Voith Ági: Főiskolásként én egy nagyon vad lány voltam, sokat stoppoltam a Balaton mellett, és volt, hogy nem ment a dolog. Az egyik kedves emlékem vele az, hogy egy ilyen napon egyszer csak megállt – ha jól emlékszem - egy skoda, és a Mari ült benne. Már nem emlékszem, hogy miről beszélgettünk, de maga a tény, hogy ő megállt, az nagyon jólesett. Bodrogi Gyula: Számomra Törőcsik Mari volt és van. Volt az osztálytársam, szerelmem, szeretőm, feleségem, partnerem, most pedig a színházi kollégám és az egyik legkedvesebb színésznőm. Kepes András: Az első nő volt az életemben, aki magázott. Amikor találkoztunk én tizennégy éves voltam ő pedig már nagy színésznő. Mondtam is neki, hogy tessék engem nyugodtan tegezni. Akkor ő rám nézett és a búgó hangján megszólalt: András, maga már egy nagyfiú. Kulka János: Én gyerekkorom óta csodálom. Nekem a mai napig elképzelhetetlen csoda, hogy mi egy színház tagjai vagyunk, hogy egy színpadon állhatok vele. Ezt a csodálatomat egyszerűen nem tudom levetkőzni, amitől kicsit hülyegyereknek is érzem magam, olykor. Sajnos csak a Györgyikében játszom vele, de nagyon remélem, hogy még összetalálkozhatunk másban is. Szakácsi Sándor: Volt ő nékem kétszer is az édesanyám és én nagyon szerettem őt édesanyának. Peer Gynt-ként és a másik fiúként is, akinek a nevére már nem emlékszem, csak arra, hogy egy Kés van nálam című tévéjáték volt, és hogy nagyon jókat játszottunk együtt. Jordán Tamás: Ő most a Nemzet Színésznője. És az, hogy most a Nemzeti Színházban van, az nekünk hihetetlenül sokat jelent, mert amit ő képvisel, azt itt képviseli. Törekszel arra, hogy minél több kollégával dolgozhasson együtt? Természetesen, ezért is lett ő a játékmestere a Buborékoknak. Mert szerettem volna, ha a kollégák közeli kapcsolatba kerülhessenek vele. Búcsúzóul egy rigmus, mindannyiunk kívánságát mondta ki vele Sebestyén Márta: A Dunában úszik egy hal, a neve harcsa, Törőcsik Marit az Úristen sokáig megtartsa! Kapcsolódó írások:

A műsor és a fellépők

Születésnapi levél...

Díszpolgár Pélyen és Budapesten Kép és szöveg: Eöri Szabó Zsolt A galériában Sándor Katalin képei az estről és a fogadásról

(2005. november 24.)