Szenvedélyesen élvezni a játékot

Gratulálok, nagy szeretettel. Hogy érzed magad? Köszönöm! Nagyon boldog és elégedett vagyok. 1958-ban végeztem a Főiskolán, tehát lassan fél évszázada játszom. Számomra ez a díj a pályám megkoronázása. Egy ilyen tapasztalt színészt, mint te vagy, mivel lehet még lázba hozni? Egy jó kis influenzával. Rendben, egy nulla oda... de komolyan? A profizmussal. Az mindig meg tud rendíteni. Nézőként is. A mai napig, ha valami általam eddig nem ismert képességgel, tehetséggel találkozom, könny szökik a szemembe, pedig nem vagyok egy érzelgős típus. A Macskalápon című darabban fogunk legközelebb látni a Nemzetiben. Milyen szerepet kaptál benne? A darabban lesz egy esküvő. Én a papot játszom, akit meghívnak erre az esküvőre. Aranyos, epizód szerep. A pap valószínűleg egy kicsit tintás, mert még azt is elfelejti, amit gondol, nem hogy azt, amiért jött, amit mondani akar. Ez egy feszültségekkel teli előadás, én leszek benne az „oldószer”. Ha én írtam volna, talán egy kicsivel erősebbre is vettem volna a figurát, mert az oldás nagyon jól képes erősíteni a feszültséget. Mit gondolsz a kis szerepekről? Szerintem olyan nincs. Csak jó, meg rossz szerep van. Soha nem mértem szerepet kilóra. Nézőként is csomó olyan emlékem van, mint például Rajz János pincére az Úri muriban. Talán három mondata sem volt, de olyan nyitányt csinált, hogy mindig nyíltszíni tapsot kapott. Máig emlékezetes. Ráadásul én mindig is úgy éreztem, hogy a Nemzeti Színházban „jó estét” is csak olyan színész mondhat, aki azt tökéletesen tudja mondani. Persze, a Czilleiben van egy kis hiányérzetem, de az sem a szerep nagyságáról szól, hanem arról, hogy szerintem, az első jelenetemben nincs szerep, nincs mit kifejezni. Csak arról tudósítom a nézőket, hogy Hunyadi megverte a törököket. De a Holdbeli csónakos Jégapójával semmi bajom, pedig, színész ennél többet már nem is várakozhatna két jelenete között. Ha nagyon gyorsan elmondanám a teljes szövegem, talán két perc lenne az egész. De ez szerep, kifejezetten értelme van. A kis szerep annyiban más csak, mint a nagy, hogy könnyebb megtanulni. De amikor az ember bemegy a színpadra, akkor ő a főszereplő. És ha az az ember te vagy, akkor egy kicsit mindig a Bodrogi megy be a színpadra, Jégapóként is, Willy Lomanként is. Talán azért, mert én amikor megkapom a szerepet és először elolvasom, akkor mindig azt keresem, hogy mi áll benne hozzám a legközelebb. Hogy mi lenne, ha ez a figura én lennék. Így építem fel a szerepeket. Természetesen, mint mindenkinek, a színésznek is vannak korlátai. Szerintem ez a színészi egyéniség. Például az egyik színésznek a közönség szeret hinni, a másikat meg szereti utálni. Biztosan te is ismersz olyan színészt, aki az életben a tünemények tüneménye, maga a kedvesség, de ha például egy szinkronban meghallod a hangját, tudod, hogy ő lesz a gonosz. A színészi egyéniség gyakran teljesen más, mint a magánéleti. Úgy érzem, hogy a te színészi egyéniséged az olyan „bodrogis.” Nem félek azt se mondani, hogy saját skatulyát teremtettél magadnak, mert tudom, hogy ezzel téged nem lehet megbántani, sőt… Bizony nem. Elméletem szerint ugyanis egy skatulyából kilépni nem nagy kunszt, legfeljebb nem mindig sikeres akció. De benne lenni egy skatulyában, az valami. Mert az azt jelenti, hogy olyan színész vagy, akiről mindenki egyformán gondolja, hogy ezt, vagy azt, neki kellene eljátszania. A színházigazgató szerep is ilyen volt? Akkor ilyennek tűnt, sőt megkockáztatom, hogy a húsz évből tizenöt valóban jól is sikerült. Azt a pár előadást ott a végén már nem kellett volna eljátszanom. Meg kellett volna éreznem, hogy már nincs közönségem. Amikor letetted a Vidámszínpad igazgatását, valójában újjászülettél. Álszerénységnek szokták mondani, és tudom, hogy annak is látszik, de akkor is elmondom: az, hogy amikor én letettem az igazgatást, és ezek a srácok a Marton Lacitól kezdve a Jordán Tamásig, a Balázsovits, az Alföldi elkezdtek velem játszani, az valami megfizethetetlen csoda. A színházban ugyanis csak két dolog van, ami valóban nélkülözhetetlen. Az egyik a színész, a másik a közönség. Nagyon jó ismét színésznek lenni és szenvedélyesen élvezni a játékot. Eöri

(2005. március 16.)