Vissza a hírekhez
Pogány Judit szalmababája
Gondolom, sok hasonló élménye vanIgen, hála istennek. Rengeteg ajándékot kaptam már a közönségtől. Egy időben kiderült rólam, hogy gyűjtöm a bohócokat. A mai napig kapok mindenfélét, óvodás gyerekektől is kaptam sóból és kenyérből formázott figurákat. Ez olyan megható.
Nagyon kedves volt, amit az előadás előtt mesélt. Egyfajta beavatásnak lehettünk tanúi. Mi is a színház, hogyan készül egy szerep. Valami ilyesmi történt annakidején Kaposváron is?Ami Kaposváron megtörtént, az egy színháztörténeti csoda volt. A hatvanas évek végére az ország egyik legrosszabb színháza volt Kaposváron. A közönség egyszerűen kiszokott belőle. Volt olyan előadás, például a Pirandello: Hat szerep keres egy szerzőt, amelyikből a hatodik előadás már elmaradt, mert összesen tizennyolcan ültek a nézőtéren. A rossz vezetés súlyos mélypontra juttatta a színházat. Akkor került Zsámbéki Gábor Kaposvárra, aki azt mondta, hogy ha egy színház társulatot akar meghonosítani egy városban, és színházértő, jó közönséget szeretne, akkor azt a közönséget föl kell nevelni. És a nevelést a legkisebbekkel kell kezdeni. Így indult el egy, a mai napig is tartó program. Aminek lettek kimagaslóan jó előadásai, pl. a Pinokkio, amiről itt is beszéltem. Ebben a darabban 15 évig játszottam, és az utolsó változatát már én rendeztem, olyan fiatalokkal, akik még nem voltak a színház közelében sem, amikor a darab megszületett, elsőként Asher Tamás rendezésében.
Bőven van tehát tapasztalata arról is, milyen a gyerekközönség? Egy előadóművész barátom mondta, hogy szerinte pont olyan, mint a felnőtt. Vannak közöttük okosak és buták, kíváncsiak és bezárkózók, és így tovább Ezzel egyetért?Azzal a megkötéssel, hogy gyerekeknek, szerintem, kicsit erősebb színekkel kell játszani. A gyerekrajzokat sem halvány pasztellszínekkel festik. De rosszul karikírozni, aminek a hamis játék a vége azt nem szabad. Az erősebb színeken én azt értem, hogy érzelmesebb, dúltabb játékot kíván a gyerekdarab, de ezért aztán gyerekeknek veszélyesebb játszani, mint felnőtteknek. Mert a gyerekközönség annyiban azonos a felnőtt közönséggel, hogy ünneplik és szeretik a jót. De sajnos elfogadják a kevésbé jót is, a közepest vagy a rosszat. Olyan éhség van bennük a színházra, hogy a kevésbé sikerült vagy a rossz stílusban játszott gyerekelőadások is jól működnek - sajnos. Tehát nagy a felelőssége a felnőtteknek. Tudniuk kell, hogy mi az, ami jót tesz a gyerekeknek, és mi az, ami nem jó irányba neveli őket.
Ha van még ideje, elmesélem egy élményemet. Egy négyévessel olvasgattunk egy fagyizó teraszán. Egyszer csak rámutatott egy színes vonalakból álló firkára a Dörmögő Dömötörben, és azt mondta, nézd, szép pillangók. A képaláírás szerint, egy másik négyéves rajzán valóban pillangók voltak. Na, ezt én sok felnőttnek és olvasni nem tudó gyereknek megmutattam. A gyerekek szinte kivétel nélkül felismerték a pillangókat. Ez a történet a bizonyíték számomra, hogy a gyerekek egy közös nyelvet beszélnek, amiből mi felnőttek már ki vagyunk zárva. A színész tanulhat a gyerekektől?A gyerekeknek játszó színész, kell, hogy tanuljon a gyerekektől. A jó rendező például, minden előadáson ott ül, és figyeli a közönséget. Nézi, hogy hol működik jól az előadás, és hol nem. A gyerekek ebből a szempontból még nem udvariasak. Ha nem köti le őket a darab, magukat kezdik el szórakoztatni. De ezzel együtt, nagyon óvatosan kell az élményekkel bánni Most a boszorkány szerepére gondolok, aki az imént látott előadásban rendkívül harsányan és karikírozva játszott, és nagyon, nagyon élvezték a gyerekek. Én meg egy kicsit elszomorodtam, mert én nem ezt a stílust szeretem. Én sokkal több igazságot, sokkal több lázas érzelmet várok a színháztól. Ezt el is fogom mondani a játékosoknak. Tehát a felnőttek felelőssége óriási, hogy jól döntsenek, mert a gyerekek érzelmeit könnyen magunkkal ragadhatjuk.
Látta már a Holdbeli csónakost, vagy a Hamupipőkét? Ezek után kíváncsi lennék a véleményére.Sajnos még nem. Nagyon sok bemutatóm volt az idén, és most, hogy van már az életemben unoka is, minden szabadidőmet vele szeretem eltölteni. De a Fodor Tamást én annyira szeretem, és olyan tisztességes művésznek ismerem, hogy a Hamupipőkére látatlanban is merem mondani, hogy tetszeni fog nekem. De nem fog elmaradni, kíváncsi vagyok az előadásokra (eosz)
(2004. március 10.)