Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. Bővebb információ
Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Az azsúr és a pliszé diadala

Hogyan születnek a jelmezei, mi inspirálja őket: maga a darab, vagy a rendező elképzelései? Persze, ez mind benne van: elolvasom a darabot, beszélek a rendezővel, de sokkal izgalmasabb és hosszabb folyamat, amíg a jelmez megszületik… Én úgy szoktam dolgozni – szemben másokkal –, hogy tudomásul veszem, a rendező mit szeretne látni. Aztán hagyom azt is, hogy a próbák inspiráljanak. Sok próbát nézek. Színésznő voltam; külön öröm és élvezet nekem, ha figyelemmel kísérhetem, hogyan játszanak, mozognak, milyen irányba fejlődnek a szerepek. Rengeteget merítek ebből. És egyszer csak, egy idő után, képek és színek formájában megjelenik bennem a dolog. Ekkor azonban még mindig nincs kész, csak ezen a ponton át kell esni bizonyos procedúrákon: a terveket lerajzolni, bemutatni, elfogadtatni stb. Viszont a neheze még hátra van… A „születés” igazából nagyon pontos szó a jelmezekkel kapcsolatban, mert valóban megszületnek – de csak akkor, amikor már a színészekre próbálom a ruhákat. Mindig van elképzelésem, milyen színűek lesznek. Udvaros Dorottya legyen, mondjuk, vörös: a haja és az öltözéke is, mert központi figura, és ezért fontos, hogy magára vonja a néző figyelmét. Odaállítom a tükör elé, és ahogy rárakom az anyagokat, voltaképpen már meg is születik a ruha; tehát nem papíron és nem a fejemben. Természetesen le is rajzolom, mert az alapokat le kell rajzolni, de a világon semmi értelme nincs. Olyan ez, mint amikor a jazz-zenész tudja a főmotívumot, és elkezd rá improvizálni – én pontosan így dolgozom.
A Buborékokban különösen fontos szerephez jut az öltözködés, még a szövegben is sokat utalnak rá. Voltaképpen a nagypolgári világ jelképévé válik. Elhangzik egy évszám is: 1883. A jelmezek alkalmazkodnak annak a kornak a viseletéhez, valamennyire korhűek? Igen, abszolút. Annyira korhűk, amennyire korhűn játszanak; hiszen egy régi darabot adnak elő modern feldolgozásban. A ruhákban is megjelennek az akkori fő irányvonalak. Ez a tournure korszaka volt, amikor a nők az összes díszt – masnit, ékszert és mindenféle puffot – a popsijukra raktak. Azt riszálták, emelték ki. Ezek a jelmezek magukon hordozzák az összes lehetséges díszt, de természetesen a modern divatvilág jegyeit is, mert azt gondolom, hogy halálosan unalmas, ha valaki jelmeztörténeti albumot rak a színpadra. Azt bárki meg tudja csinálni; fölüt egy könyvet, és lemásolja. Tovább kell gondolni a ruhákat.
Tehát semmi túlzás nincs ezekben a hatalmas masnikban? Nemhogy eltúlozva nincsenek, de nagyon szolidak ahhoz képest, hogy mik voltak akkoriban! Még az is előfordult, hogy a nők magukra pakoltak vagy hat ilyen masnit. Sőt, annál sokkal vadabb dolgokat is raktak a fenekükre, mint amiket én alkalmaztam. Van egy jelenet, amelyben Szalay Mariann érdekes, kétrészes alsóneműben jelenik meg a színpadon; ez a ruhadarab is a kor divatjához kötődik? Persze. Olyannyira, hogy a nadrág, ami rajta van, eredeti, százéves gatya. Ugyanaz, mint amit akkoriban hordtak. Kicsit fölcsipkézték, kijavították, megfoltozták, de az eredeti darab. A felső része igazán érdekes: a La Perla nevű olasz divatcég legdrágább és legfinomabb fűzője. Azért lehet egy az egyben belehelyezni egy százéves ruhába, mert ugyanolyan, mint a régiek; színben és formában is. Tudja, mostanában visszanyúlnak a régi divatokhoz, és ez nem véletlen. Mert ha a próbaszobába bejön egy színésznő, farmernadrágban meg pulóverben, és utána fölveszi ezt a fantasztikumot… Hát, a különbség hihetetlenül nagy. Mennyivel izgalmasabb és érdekesebb lesz, igazi látvány! Szerintem egy ilyen darabban, ahányszor csak belép egy nő, annak eseménynek kell lennie. A többieknek is van hasonló alsóneműjük? Dorottya is kapott egy százéves gatyát, de nincs alkalma vetkőzésre. Szívesen csinálnék olyan darabot, amelyben csak fehérnemű van, érdekes lenne. Kellett kompromisszumokat kötnie a ruhákkal kapcsolatban? Például, hogy ne lépjenek rájuk? Jelentett problémát, de én e tekintetben elég undorítóan tudok viselkedni, mert azt gondolom, hogy a színésznő tanuljon meg hosszú ruhában járni! Nem nekem kell alkalmazkodnom ahhoz, hogy ő hasra esik-e benne vagy sem. Hanem elmondtam, hogyan kell benne lépni, a puffokat hogyan kell fölemelni. Nem lehet csetleni-botlani, speciális mozgás kell hozzá. A masnikra pedig nem szabad ráülni, a szélre kell csapni, mint amikor a kutyák félrecsapják a farkukat… Megvan a koreográfiája. De szerintem, ők ezt megtanulták. A férfiak viselete ennél jóval egyszerűbb… Ez érdekes történet. Ha belegondolok, 50-80 évvel a Buborékok előtt még a férfiak is csipkékben jártak... De elérkezett az iparosodás, gépesedés, gyárépítés kora. A gazdasági életben a polgárság kezdett följönni anyagilag; ők hozták be az öltönydivatot. Ez azért egyszerűbb és egyszínű, mert ők már a komoly pénzembereket képviselték. A férfiaknak azt kellett sugározniuk, hogy pontosak, precízek, megbízhatóak. Ezért aztán halálosan unalmasak a pasik!
Sokan viseltek egyfajta, combközépig érő zakót. Ezt hogy hívják? Vagy szalonkabát, vagy redengó. Ez térdig ér vagy térd fölött egy picivel, és kicsit bővebb fazonú. Nagyon kellemes viselet. Most is vannak ilyen hosszúra szabott zakók. Beszéljünk az anyagokról. Milyen anyagokat használt ezekhez a ruhákhoz? Csak pompás és csak drága anyagokat, mert abban a korban még nem voltak bóvlik. Nem ismerték a hongkongit, meg a viszkózzal kevert műselymet… Ezek nem léteztek! Persze, hogy az igazán finom kelméket akkor is csak azok engedhették meg maguknak, akiknek pénzük volt – mindig is drágán adták őket. Igyekeztem olyan anyagokat használni, amelyeket akkor használtak: bársonyt, brokátot, tiszta hernyóselymet. És a cipők? Azok általában a ruha anyagából készültek. Minden ruhához más cipő? Hogyne, ez volt a legkevesebb! A darabban előfordultak olyan, divattal kapcsolatos kifejezések, amelyekkel korábban még nem találkoztam. Például a ’svejfolt’. Azt jelenti, hogy rá van karcsúsítva valakinek a derekára. A divat nyelvében gyakoriak az idegen – főleg német és francia – szavak.
Ha visszagondol, biztosan látott már olyan régi szalvétát, amely sima, mintha csipke lenne, de lyukacsos, és ezeket az apró lyukakat kézzel hímezték ki. Ez a kicsi, alig észrevehető hímzés az azsúrozás. Ezeken a ruhákon is van ilyen? Nincs, mert annyira finom és pici, hogy nem látszana, nem lenne értelme. Elvileg a bugyogón van azsúrozás, ha az ember közelről nézi, talál rajta. Hát, akkoriban a nők ilyesmivel foglalkoztak – persze, nem az úri hölgyek, hanem rabszolganők: a varrólányok. A ’pliszé’ mit takar? Ez létezik most is. Olyan, mint a rakott szoknya, amelyet mi is hordtunk úttörő-korunkban, csak apróbb, és géppel készül. Tehát végül is berakás? Berakás, csak finomabb és kisebb. Mi a brosé? A brosé a földkerekség legszebb anyaga. Úgy születik, hogy a muszlinra, erre a vékonyabb, leheletszerű, áttetsző anyagra, bársonymintákat nyomnak. Dorottya pongyolája ilyen, meg Söptei kék ruhája, az előadás elején. Bársonyvirágok vannak a muszlinon – ez a legszebb, ami csak létezik. Mennyi időbe kerül ennyi jelmezt megtervezni, ennyi mindennel foglalkozni? Ez most nagyon drámai és viharos volt számomra... Kaptam rá elég időt, de éppen azért, mert tudtam, hogy itt a ruhák most nagyon fontosak, hihetetlenül sokat, napi 8-10 órát foglalkoztam velük; megállás nélkül, mióta elkezdtünk próbálni. Állandóan itt kellett lennem, és néznem, hogyan alakulnak a dolgok. Ráadásul egy nőnek több ruhája is van; több ízben át is öltöznek. Tulajdonképpen lehetett volna még egy… Három nap alatt játszódik a darab, és a harmadikon is felöltözhettek volna új ruhába – csak úgy gondoltam, hogy ha túl sok a ruha, akkor a nézők elkezdenek a ruhával foglalkozni. Elviszi a figyelmet a lényegről. Ilyenkor persze alaposan át kell tanulmányozni az adott kor divatját is... Igen, de aki szereti a ruhákat, az ezt is élvezi. Egyébként is, ez olyan női dolog: a nők érdeklődnek a rongyok iránt. Engem is mindig érdekeltek, most meg különösen érdekelnek; szívesen foglalkozom vele, mi mindent pakoltak magukra a régi időkben! (gabo)

(2004. március 04.)

Következő hír

Facebook megosztás