Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Olasz Fesztivál a Nemzeti Színházban - 2. nap

Előadása a Nobel-díjas Dario Fo-ról szólt, és dramaturgiánknak, színészeinknek és Török Tamara fordítónak köszönhetően nem csak az életművel, hanem drámarészletekkel is ismerkedhettünk.
Joseph Farrell kitűnő előadó, a délután nem csak tanulságos, de szórakoztató is volt. A közérthetőség okán írom, talán a "mindentudás egyeteme" legjobb előadásaival volt összemérhető - de inkább fordítva.
A fesztiváli tudósítások végén pedig, ahogy jeleztük, vállalkozunk a lehetetlenre. Írunk egy előadásról, amelynek elemzései, kritikái, valószínűleg könyvtárakat is megtöltenének. A MÚLT ÉLETRE KEL Ritkán fordul elő, hogy egy előadás túlélje a rendezőjét; a színház tünékeny, mindig a pillanatnak szól, az alkotóktól pedig nem marad más, csak amit följegyeztek vagy filmre rögzítettek. A Két úr szolgája, Giorgio Strehler világhírű Goldoni-rendezése mégis több mint fél évszázada van műsoron. Vajon mi lehet ennek az oka? Míg ezen töprengtem, a nézőtér teljesen megtelt, az ünnepélyes és kíváncsi arcokon az én kérdésem is visszatükröződött. A közönség nagyon várta, hogy láthassa az „örök darabot”. A harmadik felvonás után, mikor a szűnni nem akaró tapsorkán végül mégis elcsitult, már mindenki felelhetett saját magának.
Ha egy szóval kellene leírnom az előadást, alighanem a „tökéletes” jelzőt alkalmaznám; nem tudnám fölidézni egyetlen elhibázott mozzanatát sem. A szereplők színészeket alakítanak, akik egy Goldoni-darabot mutatnak be – ez a „színház a színházban”-játék pompásan reprezentálja nekünk a több évszázados színházi hagyományokat. De ez önmagában még nem lenne elég a tökélyhez. Hozzájárul még az örök emberi konfliktusokat kifigurázó színmű, a halálosan pontos mozgás és színészi munka (hadd emeljem ki külön Giorgia Senesi-t, aki Beatrice alakjában ezernyi arcát mutatta...
...és a súgót játszó Alighieri Scalát; ők lettek nagy kedvenceim az örökifjú Ferruccio Soleri mellett). Ezernyi apróság szép egységet, kompozíciót alkot – talán ez teszi az előadást becses kinccsé. Olyan értékké, amely élővé varázsolja a múltat, és esztétikai szépségével ünnepet varázsol egy hétköznapból. (gabo) Igazi ünnep volt ez a két nap, reméljük Önök is így látták. Mi már készülünk a folytatásra. A Kontinenthália sorozat következő résztvevője Írország. De Önök ne várjanak addig, legyenek vendégeink estéről-estére, a Nemzeti Színház előadásain. (eosz)

(2003. november 17.)