János vitéz II. daljáték három felvonásban

Kukorica Jancsi és Iluska szerelmének történetét meséli el szívet gyönyörködtető dalokban Kacsoh Pongrácz-Heltai Jenő-Bakonyi Károly János vitéze. És felcsendülnek a közismert dallamok:

„Van egy szegény kis árva lány… Kék tó, tiszta tó… Egy rózsaszál szebben beszél…”

Alföldi Róbert két szereposztásban állítja színpadra a Nemzeti Színházban a – Magyarországon legtöbbet játszott – daljátékot.

„Ki is az a Kacsoh Pongrácz? - kérdezte Beöthy László, a Király Színház igazgatója Bakonyit, a librettistáját.
- Számtan- és fizikatanár a Tavaszmező utcai gimnáziumban.
- Írt már valamit?
- Hogyne - felelte Bakonyi. - Tudományos könyvet az elektromos rezgésekről, a konszonanciákról és a disszonanciákról.
- Ne viccelj! - Beöthy kulcsait csörgette. - Ég a házam, és te tréfálsz. Mit tud az az ember?
- Mindent. Délután felhozom hozzád és elzongorázza a daljátékot.
Amikor Beöthy a muzsikát hallotta, elfehéredett.
- Jól van! Ez lesz az első darabunk. Az első és talán az utolsó. Mert ezzel a darabbal - mi is a címe? János vitéz? nem is rossz - állunk vagy bukunk.”

A Petőfi-mű ihletettségében készült daljáték már az ősbemutatón óriási sikert aratott, és egymás után százhatvanötször játszották el. Erre a magyar színházi életben korábban nem volt példa. Alig fél szezon alatt kétszázezer néző látta az előadást, a zenés játék kottájából félmillió, szövegéből egymillió példány fogyott el. Néhány hónapon belül huszonkilenc vidéki színház vette meg a darab előadási jogát. A bemutató után sokféle árucikk jelent meg „János vitéz” néven: vászontípus, kalap, szivarka és fénymáz (de azóta lett belőle mézeskalács, képeskönyv, diafilm, rajzfilm és t-shirt is).

A János vitéz az első magyaros témájú zenés színpadi játék, amelynek 1904-es bemutatása a magyar öntudat ápolására való igényt elégítette ki, amit a pesti polgár akkorra már a színháztól is elvárt. Dalárdák, óvodák, iskolák, színkörök azóta játsszák; nótáit énekeljük, ha sírunk, ha vígadunk.