Gogol fergeteges komédiája 173 évvel ezelőtt debütált Pétervárott, az Alekszandrinszkij Színházban, amely a mai napig Oroszország legpatinásabb intézményeinek egyike. Azóta a Háztűznéző - a Revizor mellett - nem csak az Alekszandrinszkij színpadán, de a világ szinte valamennyi színházának repertoárján a legnépszerűbb művek közé tartozik.
Fokin rendezése a főhősnek azt az örök vívódását ábrázolja, amelynek során saját belső világát igyekszik megőrizni a külvilág abszurd realitásával szemben. A külső valóság abszurditása képtelen trükkökre és különös játszmákra késztetik a szereplőket, akik folyamatosan a gonosz, démoni erők csábításának hálójában vergődnek. Ilyen szórakoztató játszmának tűnik a hat kérő udvarlása is Agafja Tyihonovna Kupergyagina számára, mivel a kereskedő lánya még álmaiban, a képzeletében sem képes olyan választottra lelni, aki a számára elfogadható minden létező emberi erénnyel rendelkezik.
Alekszandr Borovszkij ötletes, hol befelé, hol kifelé nyíló díszlete érzékletesen hangsúlyozza ki a kényelmes, szinte “oblomovi” díványon heverésző főhős belső világából való kilépést az ellenséges és bizonytalan világba, amelyben senki sem érzi magát biztonságban.
Az előadást 2010-ben Párizsban, a Theatre de la Ville-ben, a Nemzeti Színházak varsói találkozóján, illetve a Dél-Koreai Gyeonggi Arts Centerben és a Seoul Arts Center-ben játszották 2009-ben.
Valerij Fokin:
„A rendezés – egy másik világ teremtése”
„Gogollal különösen óvatosan kell bánni. Amikor már-már azt gondolnád, hogy egész közeli barátságba keveredtél Gogollal, egyszer csak jön egy pillanat, és jól fejbe kólint. Törekszem arra, hogy ezt sohase felejtsem el. Úgy alakult, hogy Gogol szövegeit nagyon sokszor állítottam színpadra. Diákkoromtól fogva beleszerettem a műveibe, a Scsukin Főiskolán is Gogol alapján készítettem a diplomamunkámat. És azóta is folyamatosan szükségét érzem, hogy vissza-visszatérjek hozzá, nem tudok ráunni. Többször is rendeztem a Háztűznézőt – először Lengyelországban és Dél-Koreában, aztán Oroszországban. De ezek az előadások egyáltalán nem hasonlítanak egymásra, más nyelv, más gondolkodás. Maga Gogol pedig egyszerűen kimeríthetetlen. Magával ragadó szerző, a műveiben minden megtalálható – a realizmus is, a fantasztikum is, ez egy igencsak összetett koktél. Enciklopédiája annak az orosz karakternek, amely nem változik meg az idők során – amely mindenképpen ottmarad benne egyfajta alaptermészetként. Gogolnál ez a karakter igen erőteljesen kifejezésre jut, és nem csak a negatív vonások tekintetében.”
