Három nővér 14

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az idő is főszerepet játszik Csehov legrejtelmesebbnek tartott drámájában. A történet lassú folyamként hömpölyög, mégis feszült a maga sorsszerűségében, hiszen a szereplők egyszerre mindhárom időben léteznek: saját gyermekkoruk aktív újraélőiként, a jelen tükröződéseiként, és a jövő reménykedő várományosaiként.

Vidnyánszky Attila értelmezésében „a Három nővér elsősorban az elmúló és elmúlni mégsem tudó gyermekkor drámája. A Prozorov-ház lakói és vendégei, saját testükben, akár valami elő börtönben viselik emlékezetüket, miközben egykoron megélt sorsuk irányítja mozdulataikat. E múltra utaló jelek ugyanakkor visszafordítják az idő folyását, s a jelen cselekménye a már megélt történések kiszolgálójává válik. Erre utal az a tény is, hogy az előadás a harmadik felvonással, a tűzvésszel kezdődik.”

Az előadás első szabadtéri verziója, amely a zsámbéki rakétabázison készült, még követte a Csehov által megírt kronológiát. A ma is látható verzióban a felvonások cseréje egyfelismerésből született: míg Csehov tanúja volt a „tűzvész” előtti kornak és annak, ahogyan az a világ eltűnt, mi maiak már csak a „tűzvész” utáni korokból visszatekintve emlékezhetünk egy olyan világra, amely örökre megsemmisült. Így válik Csehov hajdani életérzése maivá. A beregszásziak Három nővérének legégetőbb, legfájóbb kérdése: mi lesz velünk?, mi lesz az életünkkel?

– A Három nővérben egyszerre használom egy széles, kiterített tér egészét, amelyben minden szereplő szinte végig jelen van – mondja Vidnyánszky Attila. – Bárhonnan nézzük a történetet, bármelyik szemszögből figyeljük is az eseményeket, a néző mindig a saját perspektíváját kapja, és eldöntheti, hogy mikor mit figyel, melyik szereplő sorsát követi. Ehhez a színpadon minden ponton hiteles színészi jelenlét szükséges. Ez nagyon izgalmas játék. A néző legnagyobb szabadsága abban van, ahol a Három nővérben egy létezés, egy állapot, egy hangulat jelenik meg a színpadon a történet helyett.