EGY LÓCSISZÁR VIRÁGVASÁRNAPJA
Sütő András 1974-ben Heinrich von Kleist Michael Kohlhaas című kisregénye nyomán írta meg az Egy lócsiszár virágvasárnapját. A történet főhőse Kolhaas Mihály, a békés, mélyen vallásos lókereskedő, aki feltétlenül hisz a törvényben és az igazságos társadalmi rendben. Ám egy napon elveszik a lovait, és hiába várja, hogy törvény igazságot szolgáltasson neki. Amikor a feleségét, Lisbethet is elveszíti, fegyverrel indul el megszerezni azt, amit békés úton megtagadtak tőle.
Kolhaas követelése jogos, de miközben az igazságért harcol, a folyamatos megaláztatás végül kifordítja önmagából, küzdelme során olyan szörnyeteg lesz, amely ellen maga is küzdött: emberéletek vesznek kárba két lóért, bűnösök és ártatlanok egyaránt, Kolhaas haragja pedig lassan feléget egy egész országot. A néző itt tétetik igazán próbára: belső morális iránytűje meddig tekinti Kolhaast hősnek, és honnantól látja a saját igazába beleőrült gonosznak?