„Csak szólani egy szót mint ember”

„A szenvedés természetes. A szenvedés élet. A szenvedés gazdagság… – írta Szép Ernő. –Tudod, mit szerettem volna most is? Nem írni mint író, nem költeni mint költő, csak szólani egy szót mint ember.”

– Szép Ernő feltámad. Ebből az abszurd helyzetből indulunk. Az élet nagy témáit érintjük, az időben ugrálva haladunk a fiatalkori eszméléstől: szerelem, család, magány, egzisztenciális gyötrődés, háború és a halál témája, ami kezdettől fogva foglalkoztatja – sorolja Horváth Lajos Ottó, aki nem Szép Ernőt alakítja, mert mint mondja: – A rögbi játékosra emlékeztető külsőmmel nem volna szerencsés Szép Ernőt játszanom. Én vagyok az, aki áteresztve magán az írások életélményeit, a szerző nevében beszél.

Nem a sanzonos, kabarédalos Szép Ernőt idézzük meg, hanem a vívódó alakot. Vitatkozik bennem két színész – fakad ki önmagára –, mind a kettőt unom, az egyik a világot vádolja, a másik saját magát… Az életét az irodalomnak rendelte alá, és eközben elgyávult attól, hogy élje a közönséges emberek életét. Mindehhez persze egy jó adag önzés is párosult. Művész volt, öntörvényű. Ugyanakkor szerény, visszahúzódó, senkit megbántani nem akaró.