CORIOLANUS MITEM 14

A Coriolanus a legendás római hadúr felemelkedését és bukását meséli el. A színmű alapjául szolgáló történetet Shakespeare Plutarkhosztól kölcsönözte. A tragédia egyúttal éles politikai dráma is, a családi kapcsolatok drámája és egy ember személyes tragédiája.

A darab hőse, Caius Marcius, arról híresült el, hogy a rómaiakkal folytatott csatáik során az ellenséges volszkokat kizsákmányolta. Katonai győzelmei elismeréseként kapta a Corioli nevet, miután meghódította a volszk Corioli városát. A győzelem után hazatérve a vitéz harcos belevág a nagypolitikába, a Római Köztársaság konzulátusát célozva meg. A politikai harcokban azonban a nyílt csatákban győzelemhez szokott legyőzhetetlen és kitartó hős sebezhetővé válik: az egyenes, őszinte és tántoríthatatlan Coriolanus nem képes a megtévesztésre és a trükkökre. A politikai manipulációknak köszönhetően a rómaiak megbecsülés és elismerés helyett a nép ellenségének titulálják a bátor harcost és életfogytig tartó száműzetésre ítélik. A dühös Coriolanus elhagyja a várost. Bosszút forralva korábbi ellenségeivel, a volszkokkal szövetkezik és Róma ellen vezeti seregét. A döntő támadás előestéjén azonban anyja könyörgésétől meghatva úgy határoz, nem dönti romba Rómát, ezért a döntésért pedig az életével fizet.

„... Az anya fontos szerepet játszik a tragédiában, „a leggyönyörűbb és legtökéletesebb anya-figura, akit Shakespeare valaha is alkotott.” Shakespeare saját édesanyja alakját örökítette meg a karakterben, akit csak akkor tudott a maga teljességében felidézni, mikor az elhunyt 1608. szeptember 9-én. Shakespeare kétségtelenül részt vett a temetésén és utána még pár vasárnapot Stratfordban töltött. Ebből arra következtethetünk, hogy édesanyának a halála mindvégig hatással volt rá a Coriolanus megírására közben.” (Ivan Franko, W. Shakespeare: Coriolanus)