Rabság, szabadság

A színház, a színházban való létezés nemcsak munka vagy hivatás, de életforma is. Ahogy az ember élete, a világhoz való viszonya is folyamatosan változik, úgy változik és formálódik a színházi léte is – egy dolgot azonban mindig érdemes megőriznie: az alkotói szabadságot.

A művészet számára a legmegfelelőbb, ihletett állapot az extrém, a különleges helyzetek keresése, mert ez ad lehetőséget a megszokott, megcsontosodott lét kibillentésére, továbbgondolására. Hála Istennek, a színházban mindig megtalálhatjuk az ilyen szituációk lehetőségét, mivel egy társulat mindig élő közösség, egy „élő gépezet”, ahol mindenkinek megvannak a saját ambíciói, vágyai, törekvései. Így aztán – ahogy egy családban is – az alkotói élet feszültsége eleve adott, vagy determinált, soha nem nyugodhatsz meg, soha nem ülhetsz a babérjaidon. Amíg keresel, amíg kíváncsi vagy a világra, addig meg tudod szólítani a világot, mint a gyermekek, és akkor a világ is reflektál terád – így formálható, teremthető a jelen, a jelenünkön keresztül pedig a jövő.

Úgy gondolom, hogy korunk művészetének legfontosabb feladata – ahogy talán mindig is az volt –, hogy megértsük: milyen embert „építünk”, hogyan formáljuk az ember személyiségét a jövő számára. Nem mindenkiben tudatosul, hogy ez mekkora felelősség. Hiszem, hogy van választás – és meggyőződésem, hogy a művészet által képesek vagyunk jobbítani az emberen, és jobbá válva az ember képes magából „kiszorítani a rabot” – Csehov megfogalmazása szerint. Mert a rab is ember, de saját ambícióinak, egoizmusának rabja. A színház pedig rá tud mutatni az emberi lét lényegére – a lélek, a szellem szabadságára.

Korunkban talán ez a legnehezebb – úgy megőrizni az alkotó, teremtő szabadságot, hogy közben nem tagadjuk meg a tradíciót, hanem újragondoljuk és továbbvisszük. A színház sohasem válhat önmaga múzeumává, mert onnantól kezdve egy lesz a „holt színházak” közül, Peter Brook szavaival élve. De nem is rombolhatja le öncélúan mindazt, amit a korábban élt mesterek már létrehoztak.

A színház tehát, mint a jelen művészete, egy törékeny híd a múlt és a jövő között.

                Valerij Fokin

                A krokodilus című előadás rendezője

(2017. január 30.)