Kortársak Törőcsik Mariról

Józan és sugallatos egyszerre - mondta Törőcsik Mariról a jóbarát, Pilinszky János. Egykori és mai kortársak, rendezők, színészek gondolatait, emlékeit, élményit gyűjtöttük csokorba Törőcsik Mari 80. születésnapjára.

Major Tamás

„Nagyszerű tulajdonsága azonban, ha élethalál harcot kell vele vívni egy szerepért, hogy amíg nem teszi magáévá a rendezői instrukciót, addig nem hajtja végre. Szóval nem azért csinálja, mert neki ezt mondták, hanem azért, mert megértette, vagy igyekezett magáévá tenni, vagy kemény küzdelem, álmatlan éjszakák árán magáévá tette. Ilyen nagyon kemény küzdelmeink, álmatlan éjszakáink, gyakran igen éles hangú vitáink voltak Törőcsik Marival, de azt nem voltam hajlandó elhinni, hogy soha nem lesz belőle színésznő.”

Pilinszky János

„Józan és sugallatos egyszerre. Ezt a szélsőséges és nagyszerű ellentmondást csak zseniális művész tudja elviselni és megvalósítani. Kivételes lélek, ki egyszerre senkié és mindenkié… Törőcsik Mari – jelképes jelenet – egy vidám álarcot tép le magáról. Ami a maszk mögül kitűnik, nemcsak egy síró, elmaszatolt arcocska, hanem valami, amivel alig lehet szembe nézni. Törőcsik Mari arca. Életének, szerepeinek, tehetségének örökös, mezítelen tápláléka.”

Cserhalmi György

„Először is a szeme. Ez furcsa. Nagyon rég volt, együtt játszottunk a Téli regében a Nemzetiben. Akkor én ott tanultam tőle valamit. Olyan a szeme, mint egy drótkötélpálya. Soha nem eshetsz le, ha rád néz. Fenn tart a levegőben az erejével. Azzal, ahogy néz. Ahogy ma mondják: kontaktust tart. Néz rád, és tudod, hogy nem zuhansz le. Megtart a pillantása.”
 

Zsámbéki Gábor

A beszédmodorát például számos fiatal színésznő utánozza, de a színpadi megoldásait nem látják át. Mondok egy példát. Hogy ő mikor mekkora a színpadon. Hogy milyen magas, mi a súlya. Ő azt nagyon tudja váltogatni. Egyszer megnő, máskor sokkal kisebb és törékenyebb, mint valójában. Ilyeneket is tud. Ezért nehéz róla tudományosan beszélni. Minden játékossága és az életben felvett modora ellenére igazi komolyság van benne, ami csak a valóban jelentős művészekre jellemző.

Zsótér Sándor

„Nem igaz, hogy törékeny, idős asszony. Nem az. Maratoni futó. Eleinte teljesen öntudatlanul csinált dolgokat, aztán egyre tudatosabb lett. Ha olykor el is kábul magától, vérfagyasztóan tudja, azonnal felismeri, ha valami rossz. És miért ne kábulna el? Az övé. Dicsérje meg magát. Az első napokban csak vele próbáltam. Reszkettem, dadogtam, gyomrom a torkomban, hatszázszor leizzadtam. Ő ezt látta, észrevette, rendezőurazott, én meg úgy éreztem magam, mint egy kisfiú. A szöveget meghúzta, áthúzta, helyenként elmondhatatlannak tartotta, de azt is olyan rafinált édességgel közölte, hogy ne bántson meg.”

Bánsági Ildikó

"Rengeteg történetem van Törőcsik Mariról, igazgatóm is volt, most mégis egy friss emlék jut eszembe. Nemrég volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem 150. születésnapja, melyen Mari is fellépett. Korán bejött, próbáltunk a műsor előtt a színpadon, miközben mesélt, sztorizott, és persze közben elmondta azt is, hogy mi fáj, megjegyezte, hogy milyen sokat beszél, ez borzalmas, hogy nem tud hallgatni. Elpróbáltam a Lovamat kötöttem piros almafához című dalt, és miközben sztorizott, egyszer csak odaszólt nekem: „Ildi! Ne egyben énekeld végig a dalt, az első sor után tarts egy másodpercnyi szünetet. Úgy jobb lesz.” Túl Maár Gyula halálán, túl a betegségeken, még most is ennyire figyel, rám is, másokra is. Nézte, ahogy próbálok, és adott egy pici instrukciót. Ezt csak ő tudja így!"

Blaskó Péter

"Egy fénykép van az öltözőmben kitéve. Az 1969-ben készült fekete-fehér képen a 34 éves Törőcsik Mari és én, a 21 éves főiskolás, aki epekedve nézem Őt. Életem első komoly szerepe volt ez, az akkori Katona József Színházban, a Nemzeti Színház kamaraszínházában. Nehéz szerep volt, a mostohafiát játszottam Marinak, akit az asszony varázsa levesz a lábáról. Még csókjelenetünk is volt. Ő végtelen türelemmel segített, látható zavaromat nagyvonalúan észre sem vette. Bíztatása, szeretete oldotta feszültségemet, és ennek a szerepnek köszönhettem, hogy egy év múlva, a diploma után leszerződtetett a Nemzeti Színház. Hálával és szeretettel kívánok boldog 80. születésnapot drága Törőcsik Mari!"

Trill Zsolt

"Nekem nehéz beszélni arról, mitől nagy színésznő Törőcsik Mari, mert nem igazán tudom megfogalmazni azt, ami olyan egyszerű: jó dolgozni vele. Ő is olyan csinálós, mint én. Nem filozofál, csinálja. És mindig tudja, hogy mit. Van valami belső iránytűje. Ez segíti abban is, hogy tudja, kire érdemes hallgatnia, kivel érdemes dolgoznia, mert abból valami olyan születhet akár, ami még nem volt. Jó vele dolgozni, mert érzem, hogy nincs fontosabb számára, mint a színház, a szerep, az alkotás. Nem kíméli önmagát, ha munkáról van szó, még ma sem, és másoktól is ezt várja el. Nagyon nagy művész, aki két lábbal áll a földön. Ennyi díjjal, egy magyar színész számára szokatlan külföldi elismertséggel el is szállhatott volna. De megőrizte józanságát. Csak figyelem és nézem őt, és közben minden a helyére kerül."

Reviczky Gábor

"Csodálatos, sugárzó lénye minden ember szívét melegséggel árasztja el. Hálával tartozom a sorsnak, hogy a Vígszínházban háromszor is egy színpadon játszottam vele. Korniss Mihály Kozma című darabjában a színművészet oly magas fokát mutatta meg nekünk, hogy azzal szinte kényszerített bennünket, hogy szívünket-lelkünket kitegyük, s örültünk, hogy egyáltalán a partnerei lehetünk. Lényével, munkabírásával önmagát és másokat is maximumig hajtja a próbákon is. Hogy miért? Mert különben letörlődsz a színpadról. Látni, hogy ott vagy, de mégsem. Törőcsik Mari rendelkezik azzal az adottsággal is, hogy az általa játszott figurák lelkét képes megjeleníteni. Hogy olyan dimenziókat mutat meg, amelyeket egyébként nem látunk, pedig léteznek. Az olyan művész, amilyen Törőcsik, ezt láthatóvá teszi. Nem ismerek nála nagyobb színésznőt. A Jóisten tartsa meg Őt soká!"

Mátyássy Bence

A ’80-as évek elején, gyerekkoromban találkoztam először Törőcsik Marival, pontosabban a hangjával. Nem volt tévénk, csak egy öreg lemezjátszónk pár bakelitlemezzel. Beatles, Black Sabbath, Sebők, Beethoven, Vivaldi, a Toldi – és a János vitéz Törőcsik Mari tolmácsolásában.

Rongyosra hallgattam, és tudtam kívülről az egész költeményt, természetesen az előadó hangsúlyaival és hanghordozásával.

Ezután eltelt huszonöt év, és ott ültem nem messze tőle a Mein Kampf olvasópróbáján. Ő Halál Asszonyként, én pedig Hitlerként.

Azt hiszem, nem túlzás azt állítani, hogy végigökörködtük a próbafolyamatot a szó legnemesebb értelmében. Ő az egyik „leglazább arc” akit ismerek, ezért semmiféle „húúőanagytörőcsikmari” érzés nem volt bennem.

A Fösvényben újra együtt játszhattunk, majd jött a Brand. Ebben az előadásban a kislányom is szerepel. Nagyon bírják egymást. Különleges élmény látni, ahogy a takarásban Törőcsik Mari a meghajlás trükkjeire tanítgatja a három éves kislányomat.

Ha pedig a színház folyosóján meghallom, hogy „Hitlerem”, tudom, hogy Mari az.

Rácz József

Hihetetlen volt, amikor 2003 nyarán megtudtuk, hogy elvállalta az Anya szerepét a Szarvassá változott fiúban. Mi már hónapok óta úgy próbáltuk az előadást otthon, Beregszászon, úgy érkeztünk Gyulára, ahol a premier volt, hogy az Anya jelenetei még hiányoztak. Izgultunk, mi lesz majd, mit fog mondani, hogy fog neki tetszeni, milyen lesz a találkozás… Akkor megtapasztaltam mindazt, amit a nagy színésznőről addig csak olvastam vagy hallottam. Mindenkivel közvetlen volt, a profizmusa mindenkit elbűvölt.

A Szarvasból film is készült, így már elmondhatom: forgattam együtt Törőcsik Marival. Tavaly pedig a Viktor Rizsakov rendezte Éjjeli menedékhelyben játszottam vele, és most is éreztem, hogy amikor Ő belép a színpadra, akkor Ő „van”. A jelenlét ereje ez. A titok, ami csak a legnagyobbaké.

Mindig azt mondja, a nevekkel bajban van. Engem, ki tudja, miért, Ráczpalinak hív. Én pedig örülök, amikor ezt meghallom…

Tompos Kátya

Csörgött a telefon, és megdöbbenésemre Törőcsik Mari volt a vonalban. Elmondta, hogy látta a tévében a Cseh Tamás-estet, és nagyon tetszett neki, amit énekeltem. Hogy miért ez jut most eszembe? Azért, mert ez Mari odafigyeléséről szól. Mi ugyanis akkor még nem ismertük egymást (csak a köszönésig jutottunk), és csak azért hívott fel, mert meg akarta osztani velem az örömét, amit én okoztam neki.

Nemrég az Éjjeli menedékhelyet próbáltuk, ő volt a főszereplő, én pedig a magam kis szerepével nagyon sokat küszködtem. Kérdezgettem őt, hogy mit csináljak? Elmondta. És még arra is volt figyelme, hogy minden előadás után szóljon, most mit látott, mi volt jó vagy rossz, legközelebb hogyan csináljam. A tanácsai egyszerre praktikusak, földhözragadtak, de mégis elemeltek, mert nem pusztán megoldások, hanem tovább segítenek valami lényeges felé. Így csak az adhat tanácsot, aki mindent tud a szakmájáról.

Nagyon szeretem őt látni, ahogy dolgozik. Úgy tudja betölteni a színpadot, hogy nem ő alkalmazkodik hozzá, hanem fordítva. Nem tűnik el a szerep mögött, de nem is tolakszik elébe. Törőcsik Mari mindig képes önmagát képviselni.

Udvaros Dorottya

Harmadéves főiskolás voltam, amikor Major Tamás a Téli regében rám osztotta az elveszett lány, Perdita szerepét. A történet szerint a királynőnek, akit Mari alakított, azt hazudják, hogy az újszülött lánya meghalt. A lánygyereket kiteszik a vadonba, de élve marad. A darab végén van egy jelenet, mikor az anya összetalálkozik tizenhat évig halottnak hitt lányával. Kicsi jelenet, csupán annyi történt, hogy megmondják Marinak: ez a te lányod.

Én a színpad közepén térdeltem, és Mari a szélről elkezdett jönni felém. Odajött hozzám, megfogta az arcomat. Ez a soha azóta el nem felejthető élményem arról, hogy mi a színpadi jelenlét. Mari jött felém, szó nélkül, nézett rám, és egy olyan hatalmas energiamező vette körül, ami letaglózott fizikailag, és a tekintet, ahogy nézett rám, abban benne volt annak a tizenhat évnek minden szenvedése!

A sors kegyeltje vagyok, hogy harmadéves főiskolásként ezt az élményt átélhettem, mert azóta tudom, hogy milyen erővel kell színpadon jelen lenni – akár nagymonológot mond az ember, akár csak némán figyel.

(2015. november 20.)