Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Keleti Éva: Színes kavicsok - Törőcsik 80

Egy színésznő egy fotográfus szemével

Budai kisvendéglőben ismertem meg. Azon a nyáron vették fel a Főiskolára. Én pályakezdő fotoriporter voltam, fiatalasszony. Életünk itt vagy ott összefonódott. Fotóztam színházban, filmforgatáson, első cannes-i útja előtt, gyerekeivel, sikerei csúcsán – itthon és külföldön.

Készítettem róla könyvet, csináltam életéről kiállítást. Én elmúltam 84, Marit ünnepeljük 80. születésnapján. Sok minden történt az első találkozás óta.

Férjem abban az időben Wiedermann Karcsival dolgozott sokat. Egyik nap Karcsi meghívott minket a Bécsi út egyik cukrászdájába. Gyertek el, bemutatnék valakit, aki a jövő nagy színésznője lesz. El is jöttek. A bemutatott „hölgy” egy kislány volt, különleges atmoszférával, érdekes beszéddel, tartózkodó viselkedéssel. A kislányt felvették a főiskolára, Karcsi pedig feleségül vette. Bár a házasság nem sokáig tartott, de ez a vasárnap délután kitörölhetetlen emlékeket hagyott maga után.

Jött a Körhinta sikere, majd a bukás ízű Solvejg a Nemzeti Színházban. Akkor a színpadi Törőcsikben csak Major „tanár úr” bízott. Marinak Major mindig tanár úr maradt.

Egyszer a Nemzeti moszkvai vendégszereplésénél, Mari, hogy a társulattal jöhessen, vállalta Az ember tragédiájában a Virágárus lány – talán egy mondatos – szerepét. Tanár úr ragaszkodott hozzá, a moszkvaiak és a leningrádiak, pedig mint dívát ünnepelték. Ő volt számukra a Kolok – a Kölyök. Az orosz ember szemébe úgy lopta be magát Törőcsik Mari, mint Gábor Miklós, aki a Hamlet moszkvai előadása után a vasfüggöny előtt ünnepelve, egyszer csak ütemes kiabálást hallott: Miska arisztokrat, Miska arisztokrat! Hiába, a Mágnás Miska könnyebben befogadható, mint a Hamlet.

Az élet mozaikokból tevődik össze. Számomra Mari is sok-sok apró történet.

Egy a sok színes kavics között az első cannes-i út. Sztárnak lenni Cannes-ban 1956-ban egy magyar színésznőnek, azért nem volt olyan egyszerű. Nem sokan tudhatják, hogy Mari ruháit, melyek felvették a versenyt a világsztárokéval, egy egyszerű idősebb varrónő készítette a Magyar utcában. A sztárfotók is itt készültek, felhasználva a varroda székeit, foteljeit, egy függöny darabkáját. De győztünk. Győzött Törőcsik, meghódítva a franciákat és a világ filmszerető nézőit a Körhintával. Repült Mari a világhír felé. De ugyanolyan kedves, szelíd és szolid ember maradt, mint ott a bécsi úti cukrászdában.

Másik színes kavics a Nemzeti Színház siófoki üdülője. Eldugva a Balaton partján, a siófoki móló árnyékában nyaraltak a hetvenes években a Nemzeti színészei. Itt igazán magánemberek lehettek. Család, gyerek, feleség együtt. A Balaton vizét csak az zavarta meg időnként, ha Törőcsik lejött „látogatóba”. Hogy kihez jött, maradjon a feledés titka. De állandó és nagyon szeretett partnere Kállai Feri volt. Számtalan szerep kötötte össze őket. Játszottak a Katonában, a Nemzetiben, a világ és a magyar irodalom legszebb szerepeit. Mara asszony engedélyével gyakran szálltak vízre, sohasem kettesben, mert mindig ott legyeskedett valamelyik fiatal nemzetis színész. Egyik legkedvesebb riportképem is így született – Tordy Géza és Kállai Feri versenyt udvarol Marinak.

Mari és a kalapok. Azt hiszem, nem ismertem még egy asszonyt, lányt, azaz nőt, aki így vonzódott volna a kalapokhoz. Lehet a vonzalmat ragozni: nem kell frizurát csinálni, a kalap öltöztet, kalapban mindig elegáns a nő. Nem tudom. De Mari külön viszonyban volt a kalapokkal. Egyszer Pozsonyba mentünk vendégszerepelni. Mari nem tudott a társulattal utazni. Gondolom, forgathatott. Így egy nappal később indult. Autót vezetni is imádott. És hogy ne unatkozzon útközben, vele mentem. Nem volt sok csomagunk, hiszen csak egy előadásra mentünk. De a hátsó ülést három kalapdoboz foglalta el. Kérdő tekintetemre Mari azt mondta: ezek a legjobb barátaim, soha sem szólnak vissza. Úgy szeretnek, ahogy én szeretem őket.

Legutoljára könyvvel és egy kiállítással tiszteleghettem az embernek, a nagyszerű színésznek, akinek sok kiváló képet köszönhetek. Tudom, hogy a képek sohasem lehettek volna olyan sikeresek, mint amilyenek lettek, ha nem Törőcsik Mari az alanyuk. Boldog vagyok, hogy lehetőségem volt látni: a félénk Solvejgből hogyan lett az ország egyik legnagyobb színésznője. Film és színházi szerepek sorakoznak mögötte. Ezekből a sokszínű alakokból, szerepekből, emberekből alakult, formálódott, sok magánéleti örömből és fájdalomból alakult ki a mai Törőcsik Mari. De a Körhinta forog, és ki tudja, milyen meglepetéseket forgat még elénk.

Isten éltessen, Mari!

(2015. november 20.)