Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Évadnyitó 2015/16

A tavalyi előadásszámot szeretnénk tartani az idén is, az elmúlt évadbelihez hasonló rendezvényekkel kiegészítve - kezdte az évadnyitót Vidnyánszky Attila igazgató. Minden témát folytatni szeretnénk, amit az elmúlt évadokban felvettünk. Biztosnak látszik, hogy a meghirdetetteken kívül lesz egy plusz bemutatónk tavasszal, HOBO-val, Varga Józseffel, amely a GULAG-ról fog megemlékezni. Idén is lesz MITEM, az előkészületek javában zajlanak. Nagy valószínűséggel Argentína, Korea, Kína is gazdagítani fogja a kínálatot. Lehetőségeinkhez mérten folytatjuk külföldi turnéinkat, munkánk egyik erős visszaigazolásaként egyre több helyről érkeznek megkeresések. A már szinte hagyományos Szentpétervári mellett van meghívásunk Algériából, Indiából, valószínűleg bővíteni tudjuk az együttműködésünket a világhírű Eugenio Barba színházával Dániában. 

Komoly évad áll mögöttünk. Az évadzárón jó volt látni, hogy ti is rácsodálkoztatok arra, hogy mi-minden történt a tíz hónap alatt. Nagy öröm, hogy akiket meghívtunk, befogadtunk, az idén is számítanak ránk, mert úgy érezték, hogy minden segítséget megkaptak tőlünk elképzeléseik megvalósításához.

A nyáron két dologra tudtunk pénzt költeni. Az állagmegóvó munkák között pl. nyitásra felújítjuk az épület nagyon rossz állapotba jutott hajóorrát. Ami pedig az előadások minősége szempontjából fontos lépés, az a karzat szinten kialakított hangosító állás, ami végre emberi közelségbe hozza hangmérnökeinket a nagyszínpadhoz. 

Az évadnyitón Vidnyánszky Attila beszélt a kaposvári színész-képzés újdonságairól is. A munkába bekapcsolódik Székesfehérvár. A következő években a hallgatók kéthetes váltásokban vesznek részt az elméleti és a gyakorlati képzésen. A gyakorlati képzés színhelye Cserhalmi György osztályfőnök vezetésével és több székesfehérvári színész közreműködésével a Vörösmarty Színház Pelikán Kamaraszínházában lesz. A Kaposvári Egyetem kezdeményezését, Székesfehérvár Önkormányzata is támogatta. 

Jó évad vár ránk, rengeteg munkával - zárta Vidnyánszky Attila a társulati ülést.

Szeretettel várjuk közönségünket előadásainkon, ahogy minden más programunkon is! Jegyezzék elő naptárjukban szeptember 19-ét, a Nemzeti Színház Nyílt Napját ill. a Színházak Éjszakáját!




(2015. augusztus 24.)