Johanna a máglyán
Szent Johanna
Orleans-i Szűz, Jeanne d'Arc, La Pucelle (Domrèmy, 1413. jan. 6.? – Rouen, 1431).
Vértanú, Franciaország védőszentje. Champagne-ból bevándorolt, négy gyermekes, módos parasztcsalád gyermeke volt. Isteni hangok vezérelték tetteit. Nevéhez fűződik Orléans felmentése az angol megszállás alól, és VII. Károly megkoronázása Reimsben (1429).
1430-ban a burgundok, Anglia szövetségesei foglyul ejtették, sok pénzért eladták az angoloknak, és Rouenban boszorkányság és eretnekség vádjával elítélték, 1431-ben megégették. A százéves háború (1337–1453) végén már Franciaország megmentőjeként tisztelték. Perét felülvizsgálva 1456-ban ártatlannak nyilvánították. A 19. században francia nemzeti hős lett. 1909-ben boldoggá, 1920-ban szentté avatták. Ünnepe: május 30.
Arthur Honegger
(Le Havre, 1892 – Párizs, 1955)
A svájci származású francia zeneszerző, a modern muzsika nagyvonalú, újító szellemű alkotója. A világhírt a Dávid király című oratórium hozta meg számára, alig harminc esztendős korában. Az 1935-ben írt Jeanne d’Arc au Bucher című oratóriumhoz hasonlóan történelmi ihletésű a második világháború borzalmait megjelenítő II. szimfóniája is. Gazdag életművet hagyott hátra: írt 14 táncjátékot, 24 színpadi kísérőzenét és mintegy 40 filmzenét.
Paul Claudel
(Villeneuve-sur-Fère, 1868 – Párizs, 1955)
Francia költő, drámaíró, diplomata, a katolikus megújulási mozgalom egyik vezető egyénisége. Külügyi szolgálatban dolgozott az USA-ban, Kínában, több európai országban, Brazíliában és Japánban. Gazdag életművéből magyarul is olvashatók versei, színpadi művei: A csere, Az angyali üdvözlet, A selyemcipő, Columbus Kristóf könyve, Jeanne d'Arc a máglyán.
A mű keletkezéséről
Harmonikus szintézis
Ida Rubinstein orosz táncosnőtől és mecénástól ered a Johanna a máglyán oratórium ötlete, aki a zeneszerző Honeggernek Claudelt javasolta a szövegkönyv megírására.
A költő először nemet mondott, azonban közvetlenül találkozásuk után, a vonaton különös látomást látott: „Hirtelen ellenállhatatlan löketként jelent meg előttem a darab koncepciója. Két, kötéllel összekötött kezet láttam, amely felemelkedik és keresztet vet. A darab ezzel megvolt, már csak meg kellett írnom, ami néhány nap kérdése volt csupán.” Claudel így vall műve szerkezetéről: „Egy élet megértéséhez éppúgy, ahogyan egy táj megértéséhez, ki kell választanunk egy nézőpontot, és mi lehetne erre megfelelőbb a csúcsnál. Johanna életének csúcsa a halála, a Rouen-i máglya.”
Arthur Honegger úgy tudott együtt alkotni Paul Claudellel, ahogyan arra mindig is vágyott. Még jóval találkozásuk előtt egy levelében ezt írta: „olyan teljességig jutó együttműködésről álmodom, amelynek során a költő zenészként gondolkodik, a zenész pedig költőként. Ily módon az egyesülésből születő mű nem egy sor hozzávetőleges ötlet és konszenzus véletlenszerű eredménye lesz, hanem egyetlen gondolat kétféle megközelítésének harmonikus szintézise.”
Amikor a mű 1935-ben elnyerte végleges formáját, és Ida Rubinstein rögtön próbálni kezdett Claudel irányításával, aki a rendezés egy részét magára vállalta, ám ez az előadás nem jött létre.
Végül 1938-ban mutatták be a mű első zenekari változatát Svájcban, majd 1939-ben került sor a francia ősbemutatóra Orléans-ban. A sikert beárnyékolta, hogy a közönség egy része ellenséges indulatainak adott hangot a főszereplővel, Ida Rubinsteinnel szemben, mondván, hogy zsidó származású művész nem alakíthatja Franciaország keresztény hősnőjét.
Az első igazi színpadi változat bemutatására 1942-ben került sor Zürichben. A közönség és a kritika is lelkesen fogadta ezt a különös oratóriumot, amely összeköti a színpadi játékot az énekkel (az antik drámákból, illetve a középkori misztériumjátékokból merítve), míg a zenében a gregorián, a népi ének hatása és a modern jazz ritmikus elemei is felismerhetőek.
Filmen 1954-ben mutatták be Ingrid Bergman főszereplésével. A legutóbbi idők francia színrevitelei közül Claude Régy 1992-es rendezése emelkedik ki Isabelle Huppert-rel, a párizsi Bastille Operában.
Magyarországon 1958-ban adták először a Johannát: az Erkel Színházban szcenírozott oratóriumként került színpadra Németh Antal rendezésében.
„Paul Claudel oratóriuma valójában azt a drámát idézi, mely Jeanne d’Arc szentté avatási perekor az egyház szívében lejátszódott. (…) Tudjuk, ebből az utolsó, az egyház szívében felidézett peréből Johanna a szentség fényében került ki, a botrány örök árnyékát borítva méltatlan bíráira. Claudel ihlete végig ide, az „isteni véna lüktetésére” figyel. Így sikerült csodálatos egyszerűséggel fölidéznie a sokrétű történetet anélkül, hogy magyarázkodnia kellett volna, vagy kompromisszumokat kötnie. Ellenkezőleg. A felszín hullámjátékát minél szabadabbra engedte, annál nyilvánvalóbbá vált a felszín alatt a mélység elemi vonulása és még mélyebb békéje, csendje.”
Pilinszky János, Új Ember, 1964. augusztus 16.
A fenti összeállítás olvasható a Nemzeti Magazin második számában is.
(2013. november 19.)
