Jelenet az előadásból (Fotó: Ilovszky Béla, 2003)
„Vidnyánszky Attila, a beregszászi színház főrendezője izgalmas művet, izgalmas megfogalmazásban állított a várszínpadra. Sejtelmes, expresszív és szürrealista jegyeket magán viselő előadást hoztak létre, híven a műhöz, amely a népballadák világára épül” - írta Szőke Margit a Kultúra című folyóiratban, a Gyulai Várszínházban tartott ősbemutató után, 2003-ban.
„Juhász Ferenc 1955-ben írott műve alapján Vidnyánszky Attila ízig-vérig mai, de mégis lelkünk ősi lángjait meggyújtó, hipnotikus erejű remekművet készített. Csodálatos mű, anyákról és gyermekekről, városról és vidékről. (…) Kérem, ne hagyományos színházra gondoljanak! A szarvassá változott fiú (…) a titkok kapujából kiált. Olyan dolgokról és olyan erővel, amelyek magukkal ragadják még a legcinikusabb, legkiégettebb embert is. (…) hit és művészet csodálatos násza.” (G.G., Köz-Zöld.blog.hu)
Törőcsik Mari, Trill Zsolt (Fotó: Ilovszky Béla)
"Édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott, édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott, a ház elé ment, onnan kiáltott, nehéz kontyát lebontotta, szőtt abból sűrű rengő fátyolt, bokáig-érő drága leplet" - kezdődik az 1955-ben született költői eposz. (...) Apró, finom poénok és szívszorító pillanatok váltják egymást, ahogy az anya - Törőcsik Mari - visszafogott fájdalmával hívogatja haza a fiát, aki már messze jár: az édes otthon biztonsága helyett a várost, a világot, a megismerést választotta, a mindenség titkait fürkészi. (Sümegi Noémi, Heti Válasz)
„Az előadás (…) látomásfolyam és szimbólumerdő. Ráadásul Vidnyánszky olyan bőséggel és annyira szimultán módon ontja a nézőkre mindezt, hogy esély sincs a teljes befogadásra, meg kell elégednünk az érzékszerveink korlátos volta miatti töredékességgel. Szöveg, zene, ritmus és tánc hat együtt az önmagában is burjánzóan gazdag látványvilággal. (…) És hát Törőcsik Mari és Trill Zsolt, akikről az ember szinte szégyell bármit is írni. A fizikailag szinte súlytalan és mozdulatlan, ugyanakkor nagyon intenzív és súlyos jelenlétről, ami Törőcsik Mari sajátja, Trill Zsolt magyar színpadon ritkán látható mozgáskultúrájáról és sokarcúságáról. És a kettőseikről.” (Turbuly Lilla, 7 óra 7)
„(…) az Anya és a Fiú téren és időn átívelő, a gyerekkort, az összetartozást felidéző párbeszéde, amelyben az ősi, anyaközpontú közösség rajzolódik ki -, míg a második epizodikus, már-már történetté összeálló, epikusba hajló jelenetsor a XX. század közepét idézi meg. A kortalan romlatlanság áll szemben a korhoz kötött értékvesztéssel, s a Fiú a már és még határán áll egyedül: számára sem ez a világ, sem a másik nem nyújt reális életlehetőséget, illetve ez is, az is magához láncolja. Ez a problematika különböző műfajokban folyamatosan fel-felbukkant az elmúlt fél évszázadban; egyik legutóbbi feldolgozása Horváth Csaba nevéhez fűződik, aki a Közép-Európa Táncszínházzal készítette el táncszínházi variánsát, az Ős K.-t. Ő a koreográfusa a beregszászi-gyulai produkciónak is, de talán találóbb, ha azt mondom: a rendező társalkotója. Ez az előadás ugyanis különös, szcenírozott hang- és mozgáskompozíció. (Nánay István, Szinhaz.net)
(2013. október 28.)
