Hatvanöt évesen, 2009 decemberében a szolnoki Szigligeti Színház Vízkereszt, vagy amit akartok próbáján rosszul lett, másnap meghalt. Vérbeli színházi emberként, mit sem törődve betegségével, élete utolsó napjáig dolgozott, nem mellesleg igazgatta a Nemzetiből Pesti Magyar Színházzá lefokozott intézményt, s próbált lelket öntetni annak okkal sértett társulatába. Egykori színészkollégái szerint az ő végtelen tapintata, empátiája nélkül nem tudtak volna talpra állni. És Iglódi közben a Színművészetin is tanított. Mivel mindent tudott a szakmáról, s minden műfajban otthonosan mozgott, a zenés színház titkait oktatta. Mások akkoriban lefitymálták a megbízást, ő látta benne a jövőt. Milyen igaza volt! Óriási sikere lett rendezésében szabadtérről a kőszínházba vitt Szörényi Levente-féle magyar zenés történelmi játékoknak. Fiatal színészeket tett közönségkedvenccé. Élés szemmel fedezte fel a tehetségeket Bubik Istvántól Kaszás Attiláig.
Iglódi István egy Baranya megyei kis faluban, Magyarbolyon született, de már a fővárosban érettségizett, és azonnal felvették a Színművészeti Főiskolára. Igézően tehetséges volt, lánglelkű és alázatos. Rajongott a színházért, ezért a diploma megszerzése után elvégezte a rendezői szakot is, már a Nemzeti Színház társulati tagjaként. Rendezőként kiugró sikere Zorin Varsói melódiájának 1968-as bemutatója az akkori Katona József Színházban (a Nemzeti kamaraszínházában), Törőcsik Marival és Sztankay Istvánnal a főszerepben. Sokak szerint Törőcsik ebben az előadásban lett igazi színpadi színésznő. (És egy évig a rendező élettársa.) Ez volt az első szovjet darab, amire tódult a közönség.
Iglódit, noha nem volt forradalmáralkat, izgatták az új lehetőségek, kísérletek, ezért szegődött el a 25., aztán a József Attila Színházba, 1993-ban pedig a Művész, illetve Thália társulatához. 1996-ban főrendezőként visszatért a Nemzetibe.
Már főiskolásként megtalálták a filmesek, élete végéig – a lexikonok szerint – közel negyven mozifilmben játszott kisebb-nagyobb szerepeket. Olyan elfoglalt művész volt, hogy nem jutott ideje önmaga reklámozásához. Beérte a szakmai elismeréssel. 1970-ben és 76-ban Jászai Mari-, 1998-ban Kossuth-díjat kapott.
Többszáz színpadi szerepet játszott, nagy klasszikus és modern drámákban egyaránt remekelt. Széles repertoárját követve csak azért érdemes kiemelni a Dosztojevszkij-adaptációkból Aljosa Karamazovot és Miskin herceget, valamint Jézust a Csíksomlyói passióból, mert nemcsak a színpadon, hanem az életben is azonosulni tudott ezekkel a szeretetet és megbocsátást hirdető, nagyszerű figurákkal.
Nyolcvanéves lett volna idén áprilisban.
Osztovits Ágnes
(Magyarbóly, 1944. április 29. – Budapest, 2009. december 3.)
Színész, rendező, igazgató. Kossuth-díjas, Érdemes művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán színészként 1966-ban, rendezőként 1968-ban végzett. 1966-tól 1973-ig a Nemzeti Színház tagja. 1973–1982-ig a 25. Színház, majd a Népszínház színész-rendezője, 1982-től 1990-ig a József Attila Színház főrendezője. 1990-ben szerződik vissza a Nemzeti Színház társulatához, amelynek előbb rendezője, majd 1996-tól főrendezője, 1999-től igazgató-főrendezője lesz. Közben 1993-tól 1996-ig a Művész Színház, majd a Thália Színház színésze. 2000-től a Pesti Magyar Színház igazgató-főrendezője. A Színház- és Filmművészeti Főiskola zenés mesterség tanára, 1989-től osztályvezető tanár, egyetemi docens.
Megemlékezés, koszorúzás Iglódi István sírjánál a Farkasréti Temetőben hétfőn, 2024. április 29-én.
(2024. április 25.)