Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Az én színházam

Kié a színész füle? - Lovass Ágnes a gondolatolvasás művészetéről, tudásról, megérzésekről és a nélkülözhetetlenség édes terhéről

Harminchat éve dolgozik színházban, húsz éve a Nemzetiben. Kellékesként 37 darabban vett részt, 77 előadásban súgott, 76 darabban volt ügyelő. Hat filmben, tíz tévéjátékban és három sorozatban segítette a színészek munkáját. 1992-ben elsőként kapta meg a színházi háttéremberek számára létrehozott „Hét előtt, tíz után” díjat súgóként. Nemrég jelent meg a Súgókönyv – Titkok a kulisszák mögül című kötete. Lovass Ágnessel beszélgettünk.

 

A Súgókönyvben végigvezeti az olvasót a premierig tartó összes próbafajtán. Huszonhármat számoltam össze: elemző, rendelkező, ének, mozgás, tapsrend és így tovább, majd azokon is, amelyeket a bemutató után tartanak – beugró, szerepátvevő, felújító, szövegösszemondó, lejáró próba... A kötetet több tucat kép gazdagítja. Az évekkel ezelőtti saját fotói már a könyv számára készültek?

 

– Tíz éve született meg bennem a gondolat, hogy le kellene írni mindazt, amit a szakmáról tudok. Kezdetben nem könyvet, hanem iskolát akartam létrehozni, és a leendő növendékeknek fotóztam. Később a Színművészeti Egyetemen a rendezőasszisztens hallgatók kétéves képzésén belül fél évig színpadi súgást tanítottam. A könyvemnek volt egy huszonöt oldalas kivonata, amelyet akkoriban óravázlatként használtam. Tankönyvként adtam oda a diákoknak, akikkel minden alkalommal kibeszéltük az egyes próbafajtákat. A járvány idején, amikor egy jó ideig nem voltak előadások, volt időm a vázlatot hosszabban is kifejteni.

 

Lovass Ágnes  |  fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Fél év alatt meg lehet tanulni a súgó szakmát?

– Határozottan nem! Amikor iskolát akartam indítani, két évet csak a színpadi súgásra szántam volna – féléves gyakorlattal.

A végzős hallgatói színházban dolgoznak?

– Néhányan rendezőasszisztensként és produkciós vezetőként helyezkedtek el. Van olyan, aki független színházban dolgozik, ahol többnyire nincs külön szakember a súgásra, ott bizony neki súgnia is kell. Minden teátrumnak megvan a megfelelő számú súgója, kisebbeknél egy-kettő, a nagyobbaknál négy-öt. A Nemzetiben négyen dolgoznak. Abból kell főzni, ami van.

A színész testbeszéde a partneré, a füle a súgóé. Honnan tudja, mikor kell segíteni? Nem vacillál, hogy súgjak-e vagy se?

– Megvárhatom a „szakszervezeti tíz másodpercet”, amíg a partner kisegíti a színészt, vagy kihagy egy mondatot és a következőre ugrik, esetleg a leírt jelző helyett másikat talál ki. Erre szabad várni, de sokat nem. Nincs szabály, dönteni kell.

Azt a mondatot gyakran hallja: „nem kell súgni, tudom”?

– Persze, és ez azért vicces, mert a legtöbbször úgy hangzik el, hogy: „Tudom, tudom! Mit mondok?” Sok színész van, akinek nem kell, és olyan is akad, akinek mindig kell segíteni. A súgóra leginkább a próbán van szükség. A színészeknek az átlagembernél sokkal jobb memóriájuk van, de bármelyikük, a legokosabb, a legfelkészültebb, leglustább vagy legjobban improvizáló színész is kerülhet bajba. Akármi megzavarhatja, felborítja a poharat, zajt hall, téveszt a partner. Ilyenkor tudják, hogy rám mindig számíthatnak. Súgóként az a szándékom, hogy a próba hetei alatt, a szövegtanulás során mindent megtegyek azért, hogy előadás közben csak védőhálóként funkcionálhassak. Néha addig nem hagyom őket békén, míg nem tudják biztonságosan a szöveget. Ezt ki így, ki úgy viseli.

Ha a színész háttal áll, honnan tudja, hogy mikor kell súgnia?

– A Katonában, a Lulu című darabban Udvaros Dorottya meztelen háta rezdülésén láttam, hogy a következő mondat nem jut eszébe. A szünetben meg is kérdezte, hogy honnan tudtam. Nem tudtam, éreztem. Miközben együtt tanulom a színészekkel a darabot, megismerem őket, a gesztusaikat, a szövegtudásukat. Egy idő után nem csak érzem, tudom is, hogy mikor van baj. Ennek lehetnek előjelei, például a színész felcserél szavakat, húzza az időt, improvizál, feláll, ahol ülnie kellene, szaporább a lélegzete, kétségbeesetten néz a partnerére vagy kipillant rám.

Előfordult, hogy előadás közben kimaradt egy-egy szövegrész?

– Bizony ám! A nagy történet, hogy egyszer a Thália Színházban Karinthy Ferenc Házszentelő című darabjában Drahota Andrea játszotta az oknyomozó újságírónőt, Rátonyi Róbert az ügyvédet. Rátonyinak a kisujjában volt a szakma, precíz, önjáró, nagyszerű művész volt, minden pillanatban lehetett rá számítani. Az egyik előadáson az ügyelő hívta a jelenetére, nem jött. Majd másodszor és harmadszor is szólította. Hátul is elkezdődött a futkosás, mindenki őt kereste. Látták, hogy az öltözőjében a ruhája a fogason lóg. Rátonyi még az épületben sem volt! Úgy mentették meg az előadást, hogy egy színész bement a színpadra, odaállt Drahota Andrea elé, és azt mondta: „Az ügyvéd úr azt üzeni, hogy ma nem jön”. Utána minden szereplő, aki Drahota Andrea elé járult, elmondott egy-egy mondatot az ügyvéd szerepéből is, hogy a történet érthető legyen, és kiderüljön a nézőknek, hogy ki, kit gyilkolt meg. Na, aznap milyen estéje lehetett a súgónak? A színészeknek, a műszaknak, az ügyelőnek?

A nézők gyakran keresik a súgót, de nem találják. Hová bújnak?

– A próbán a súgó egyik első dolga, hogy kitalálja, hol tud „megágyazni” magának, hol lesz a széke, kottatartója, lámpája. A díszlettervezők soha nem gondolnak ránk, harcolni kell a helyért. Az ideális az lenne, ha lenne súgólyuk, de már nincsen. Én már súgtam hintából, a Csirkefej című darabban bal elől a díszletvillanyórából, galérián a színészek feje fölött ülve, Brecht-darabban szereplőként a színpadon – súgópéldány nélkül! Ült már súgó asztal alatt, zuhanyzóban, zenekari tagként.

 

"Az ideális az lenne, ha lenne súgólyuk, de már nincsen."  |  fotó:Eöri Szabó Zsolt

 

Hogy lett súgóból ügyelő?

– 1986-ban kellékesként kezdtem a szakmát a Thália Színházban. Három évvel később Zsámbéki Gábor felvett súgónak a Katona József Színházba, majd fél év múlva megkérdezte, hogy nem akarok-e ügyelő lenni. Hat évig felváltva dolgoztam súgóként és ügyelőként. Utána az Új Színházba szerződtem, majd átmentem a Bárka Színházba, mert egy újonnan induló teátrum báját, a lehetőséget, hogy mindent mi találhatunk ki közösen, nem lehetett kihagyni. A Bárkában művészeti titkár lettem. Mi más, hiszen ahhoz még nem értettem! A művészeti titkár a színház mindennapi művészeti működésének operatív vezetője. Összeállítja a havi műsort, megtervezi a heti és a napi munkarendet, tervez, intézkedik, egyezteti a színészeket… Másfél évig bírtam, aztán kiderült számomra, hogy ez nem az én utam, túl messze van a színpadtól és a Csehov-szövegektől. Húsz éve Jordán Tamás ügyelőként szerződtetett a Nemzeti Színházba, azóta itt vagyok.

Az ügyelő az előadás hibátlan levezényléséért felel. Kiket irányít?

– Kezdés előtt egy órával átveszem a díszletet, a legapróbb dolgokat is ellenőrzöm, csukódik-e az ajtó, ott van-e a vezérkellék a fiókban, függöny ki-be húzható-e. Az előadás alatt az összes színházi háttérember munkáját, kellékesekét, hangosítókét, díszítőkét, a színészeket, akár a rendezőt is én koordinálom. Hozzám fut be minden információ. Az én szavamra alszik ki a nézőtéren a fény, az én intésemre megy be a színész a színpadra, én hívom a pirotechnikust, a világosítót.

Milyen bonyodalmak adódhatnak?

– Mondom a legutóbbit. Az Egy, kettő, három című Molnár Ferenc-darab szereplője Tóth László megbetegedett és Horváth Lajos Ottó ugrott be helyette, megmentve ezzel az előadást. Úgy, hogy délután tudta meg, hogy este játszik! Horváth Lajos Ottó mesterien műveli a szakmát – pénteken beugrott ebbe a darabba, majd szombaton délután ismét, aztán este héttől az Ők tudják, mi a szerelem című előadásban szintén Tóth László helyett játszott, utána a következő nap a nagyszínpadon a Don Juanban is helyettesítette. Három beugrás három nap alatt, ilyen még nem volt!

Hogyan tanulta meg az ügyelő szakmát? Az ön idejében még semmilyen képzés nem volt.

– Most sincs. Az a probléma, hogy a színházi emberek egy részének, a „fekete ruhásoknak” – akik hátul azért dolgoznak, hogy a színész elől a fényben csilloghasson – nincs képzésük. Az lenne az ideális, ha a kezdők házon belül a szakma nagymestereitől leshetnék el a feladatokat. A Katonában fél évig Kondor Klári főügyelőt követtem mindenhová. Klári tanított, én pedig figyeltem, és lázasan jegyzeteltem. Miután megkaptam az első önálló feladataimat, még akkor is ott volt mellettem.

 

Az ügyelőpultnál Kristán Attilával  |  fotó: Eöri Szabó Zsolt

 

Mi történik, ha az ügyelő vagy a súgó beteg lesz?

– Nem lesz. Egyszer, amikor este a stúdióban a Bánk bánt játszottuk, délután a János vitéz próbáján elszakadt a bal térdszalagom. Mentővel vittek a Baleseti Sebészetre, ahol teltek az órák, és tudtam, hogy hétre vissza kell érnem a színházba, mert a darabot csak én tudom. Nagyképűség nélkül mondom, ha nem vagyok itt, elmarad az előadás. Lefizettem a betegszállítót, aki öklöket rázó betegek előtt tolt be a gipszelőbe, ahol bokától combig begipszeltek. Felhívtam az ügyelő kollegámat, Sztyopát, Lencsés Istvánt, hogy mit csinál este. Taxival rohantam vissza a színházba, ahol előadás alatt én diktáltam, Sztyopa volt a lábam, ő ellenőrzött mindent helyettem. Ahogy a könyvemben is írtam, ha meghaltam volna, akkor is beértem volna kezdésre. Olyan szép játék a színház, és sokszor olyan nehéz jól csinálni! A könyvvel az volt a szándékom, hogy jó súgók szülessenek.  Azt szeretném, hogy amikor a színház felvesz egy húszéves, csillogó szemű fiatalt, nyomják a kezébe, hogy útmutatóként használhassa. Legyen ez a színpadi súgás tankönyve. Tele van színházi anekdotákkal, ötletekkel, a súgó feladataival, szövegkönyvekkel, jelölésekkel, kis színházetikával és kulisszatitkokkal. Miután a színész-rendező Fodor Tamás elolvasta, azt írta nekem: „ez a könyv himnusz a színházhoz és a színházról”. Hálásan köszönöm neki.

 

Ozsda Erika

 

 

Részlet Lovass Ágnes Súgókönyv –Titkok a kulisszák mögül című könyvéből
(Európa Könyvkiadó, 2023)

Helyetted ledolgozom

Sokan hiszik azt, hogy nem lehet olyan nagy kunszt „súgni”. Odaül valaki a színpadszélre, aztán ha csönd van, bemondja a szöveget.
Majdnem…
Picit több réteg van emögött. Ígérem, ha bekerülsz egy színházba, ahol a megszerzett tudásodért megbecsülnek majd, istenien fogsz szórakozni életed végéig! Ha nem ez a vágy hajt, csak a kíváncsiság, a szórakozás így is, úgy is garantált, hiszen színházról mesélek neked, a túloldalról. A túloldalon olyan hivatás birtokába kerülhetsz, hogy nem dolgozni vagy munkába indulsz el minden reggel, hanem A SZÍNHÁZBA. És ez, hidd el, felbecsülhetetlen.
Abban segíthetek neked, hogy ha majd példányt nyomnak a kezedbe, ne nulláról indulj, mint én annak idején, és hozzám hasonlóan az összes magyarországi súgó. Helyetted ledolgozom azokat a hátrányokat, amelyekkel – a tapasztalataim nélkül – indulnál. Nyilván idővel magadtól is rájönnél a dolgokra, de én felgyorsítom neked a folyamatot.

Azt szeretném, ha könnyen beilleszkednél a színház csodálatos zárt világába.

 

 

 

(2023. december 12.)