Színház a „spanyol” idején

A spanyoljárványt kell bezárni, nem a színházakat – viccelődött 1918 őszén a Színházi Élet, miközben a kór már ezrével szedte áldozatait. Október 20-án végre elrendelték a hatóságok a színházak, mozik, orfeumok bezárását. Tíz nap múlva újra kinyithattak, de korántsem a közegészségügyi helyzet javulása miatt. Közbeszólt a politika és az üzlet. A cél a történelmi Magyarország végóráiban is a tömegek „elvezetése és szórakoztatása” volt.

1918. március 11-én a kansasi Fort Riley katonai bázison észlelték először a később spanyolnáthának nevezett kórt (influenzát), amely New Yorkban is felütötte a fejét, az Európába vezényelt amerikai hadtestekkel pedig hamar átjutott az óceánon. Ezt követte 1918 nyarán a járvány második, pusztító hulláma, amely Amerikában, Franciaországban (Brest) és Afrikában (Sierra Leone) egyszerre jelent meg. Még tartott a világháború, a kór könnyen terjedt a lövészárkokban és a hátországokban nélkülözni kénytelen lakosság körében is. A kutatók szerint az emberiség (amely 1900 táján mintegy 1,6 milliárd volt) 20 százaléka megfertőződött, a „spanyolban” meghaltak számát pedig 20 és 100 millió főre teszik (ehhez képest az első világháború katonai áldozatainak száma „csupán” 8-9 millió, a másodiké 22-25 millió fő volt). A járvány a sűrűn lakott területeken túl Új-Zélandot is elérte, és a sarkvidéki eszkimók között is szedett áldozatokat – írja Tarján M. Tamás a Rubiconban megjelent cikkében. A lecsendesedő harmadik hullám még évekkel később is szedett áldozatokat – köztük volt a Madeirára internált IV. Károly magyar király, aki 1922-ben hunyt el spanyolnáthában.

A világháború hadviselő országaiban járványról nyíltan beszélni – hivatalosan és a sajtóban – biztonsági kockázatot is jelentett. Spanyolország a semlegessége miatt kivétel volt: itt adtak először hírt a kór gyors terjedéséről, amit akkoriban tévesen úgy értelmeztek, hogy itt ütötte fel a fejét a járvány. Innen a „spanyol” elnevezés.

A Pesti Napló 1918. szeptember 13-án arról írt, hogy „elvonult a spanyol nátha”. A hónap végén a 8 órai újság még „enyhének” és „normális lefolyásúnak” ítélte a helyzetet. Másnap már arról jelent meg cikk ugyanitt, hogy a járvány „teljes erővel pusztít nemcsak Budapesten, hanem országszerte”.

A közegészségügyi hatóságok eleinte nem akarták beismerni, hogy a „spanyol” nemcsak betegség, hanem járvány, hiszen az ország még hadban állt, és egy járvánnyal járó megannyi költség is az államot terhelte volna. Hetekig azért sem volt pontos helyzetkép, mert az influenzajárványok nem tartoztak a „bejelentésre kötelezett” betegségek közé, mint a kolera, a pestis és a himlő. Így nem is készültek naprakész nyilvántartások a fertőzöttekről, a halálesetekről. A Pesti Hírlap október 20-án – amely napon a színházak bezárását is elrendelték – azt írta: Budapesten „eddig 13.964 betege és 796 halottja van a járványnak”, a tiszti főorvos a betegek tényleges számát ellenben már százezer főre becsülte.

1918 ősze azonban – hiába szedte ezerszám áldozatait a „spanyol” – leginkább másról nevezetes. Ekkor élte végóráit a régi Magyarország: a Monarchia vereségével véget ér a háború, felbomlóban az államrend, veszélybe kerül az ország területi integritása, az őszirózsás forradalommal „megváltozik a rendszer”, az ellenzék vezetője, Károlyi Mihály lesz a miniszterelnök, Tisza István korábbi (háborús) miniszterelnököt meggyilkolják, szétzüllőben a hadsereg, hamarosan idegen csapatok jelennek meg az országban…

A székesfőváros októbertől hivatalban lévő új polgármestere, Bódy Tivadar hiába kérte az illetékes belügyminisztériumtól a mozik, színházak, mulatóhelyek, iskolák, egyetemek bezárását, hetekig csak a nyitvatartások korlátozását sikerült elérnie. A kávéházak bezárásának ötletét az illetékesek elvetették, hiszen fontos szerepet játszottak a közétkeztetésben. Itt alaposabb takarítást írtak elő, a férőhelyek számát egyharmaddal csökkentették, s kora délután néhány órára szellőztetés és rendkívüli takarítás céljából kis időre be kellett zárniuk – olvasható Géra Eleonóra cikkében, amely a BBC Historyban jelent meg.

Az egyre riasztóbb adatok miatt hozott intézkedések keretében október 20-án végül sikerült elrendelni a mozik, színházak, orfeumok kéthetes bezárását is. Ez komoly ellenállásba ütközött, mert a magánkézben lévő kulturális vállalkozások tulajdonosai mindent megtettek, hogy megakadályozzák a jól jövedelmező üzletmenet kényszerű felfüggesztését. A színházigazgatók ráadásul azt tapasztalták, hogy „a közönség lélektanához tartozik, hogy akkor keresi a nagyobb társaságokat és a szórakozásokat, amikor a bajok leginkább mutatkoznak. Egyik igazgatónk jegyezte fel, hogy 1915. márciusában azon a napon volt a legtöbb bevétele, melyen híre jött Przemyśl elestének...” (Przemyśl a Monarchia legjelentősebb, többségében magyar katonák által védett erődje volt, amelyet öt hónapig tartó véres ostromban vettek be az oroszok. A több ezer halott mellett 117 ezren kerültek hadifogságba.)

A színházak bezárásában a színészek is ellenérdekeltek voltak, hiszen „anyagi szempontból különös megítélés alá esik a két hétre tervezett szünet a színházaknál, kabaréknál, varietéknél. A színészek szerződése ugyanis mentesíti a színigazgatót országos járvány esetére a gázsifizetéstől, illetve jogosítja őket a szerződés felbontására” – írta a Pesti Hírlap.

Az újságok egy része – így tett a színházi (bulvár) sajtó is – bagatellizálta a járványt, sőt kedélyeskedő hangvételt ütött meg, és a Majd a Vica! című előadás premierjének elmaradásán kesergett. Karinthy Frigyes írói népszerűsége miatt a lapok hírül adták színésznő feleségének, Judik Etelnek a halálát, akivel két nap alatt végzett a kór… (Az irodalom is gyászolt: decemberben Kaffka Margit lett a járvány áldozata, és 1919 januárjában Ady halában is közrejátszott a „spanyol”.)

Tíz nappal a bezárások elrendelése után a budapesti színészek szövetségének választmánya „egyhangúan konstatálta, hogy a színházak bezárása nemcsak súlyos anyagi károkat okoz, hanem igen jelentős kárt tesz irodalmi és kulturális szempontból is, anélkül, hogy a kívánt cél elérhető volna.” Az őszirózsás forradalom vezetője, az újonnan kinevezett miniszterelnök, Károlyi Mihály október 31-én – ezen a napon lett gyilkosság áldozata Tisza István –, hatályon kívül helyezte az alig tíz napja hozott rendelkezést a színházak, kabarék, mozik, orfeumok bezárásáról. „Döntését a politikai és társadalmi változásokkal, valamint a járvány alábbhagyásával indokolta. A rendelet célja a tömeg »elvezetése és szórakoztatása«, valamint a lakosság megnyugtatása volt” – olvashatjuk Géra Eleonóra már idézett cikkében. A Károlyi vezette Nemzeti Tanács „parancsa” így szólt: ­november 1-jén az „összes fővárosi színházak rendezzenek díszelőadást.” Ezekre a Nemzeti Tanács ingyen osztogatott jegyeket, ám az előadások vagy politikai tüntetéssé változtak, vagy rémhírek miatt elmaradtak.

November 5-én már így lelkesedett a Pesti Napló: „a soká bezárt színházak és szórakozóhelyek most hirtelen felszabadulva, valósággal ontják az eseményeket. Ezen a héten minden áldott napra esik valami” – főpróba, repríz és hat bemutató. A járvány ugyan továbbra is szedte áldozatait, ám november végén „arra a hírre, hogy a spanyoljárvány növekedésével megint szóba került a színházak bezárása, ezúttal nem annyira a színigazgatók, mint inkább a színészek ijedtek meg. A színészek ugyanis egyértelműleg épen most terjesztették szociális kívánságaikat a színigazgatók elé, és az utóbbiak azokat tárgyalás alapjául elfogadták. (…) A színészek követeléseiket a színházi üzem jó menetelére alapították. Valóban, a közönség pár hét óta megint valósággal menekül a szórakozóhelyekre – felejteni.” Ehhez a Pesti Hírlap még azt is hozzátette, hogy a harctérről hazatérő mintegy száz katonaszínész elhelyezése is megoldandó.

Magyarországot nemsokára minden égtáj felől idegen államok csapatai, közöttük francia seregek szállták meg, de a későbbi trianoni békediktátum fényében is különösen visszatetsző a Pesti Hírlap felvetése: több színházban is futnak francia darabok, és amikor arra számíthatunk, hogy „franciák szállják meg Budapestet (…) a színigazgatók körében csak az kelt nem kis megdöbbenést, hogy a spanyol járvány miatt megint a színházak bezárására gondolnak (a járványbizottságok – a szerk.) és így ahelyett, hogy előadásaik révén önkéntelenül elbüszkélkedhetnének színházi kultúrájukkal, egy némaságra kárhoztatott város fogadja majd a franciákat.”

A lapok örömmel adták hírül, hogy aggodalomra semmi ok, nem lesznek bezárások, mert „a mai nehéz időkben szükség van a színházra”.

Kornya István

(2020. augusztus 13.)