A komáromi Jókai Színház vendégjátékával: A félkegyelmű című Dosztojevszkij-feldolgozással folytatódott a MITEM

A MITEM egyik küldetése, hogy a külföldi társulatok előadásai mellett a Nemzeti Színház is megmutathassa magát és azokat a határon túli magyar teátrumokat, amelyek kulturális erőforrásként táplálják a helyi közönséget – ilyen mondatokat időről időre leírunk, és nagy öröm, amikor megtapasztaljuk, hogy egy-egy színház több jól vagy kevésbé jól működő előadásgyárnál. A MITEM tegnapi vendége, a Komáromi Jókai Színház a példa arra, mit is jelent egy közösség számára a színjátszás, az önálló társulat.

Dosztojevszkij Félkegyelműjét a neves szlovák rendező, Martin Huba vitte színre Komáromban, akit számtalan filmszerepe közül talán az Őfelsége pincére voltam című Jirí Menzel-moziból ismerhet a magyarországi nézők többsége. A pozsonyi Szlovák Nemzeti Színház színész-rendezője nyolcadik alkalommal tért vissza alkotói stábjával – Jozef Ciller díszlettervezővel, Milan Čorba halála óta Peter Čanecký jelmeztervezővel, Juraj Letenay koreográfussal Komáromba. A rendező videoüzenetben üdvözölte az előadást követő közönségtalálkozó résztvevőit, de állandó alkotógárdájának egyik kulcsembere, Jozef Ciller díszlettervező jelen volt. Ő mondta el, hogy az eredetileg nagyszínpadi produkciót és díszletet a MITEM-en a Gobbi Hilda Színpad kisebb méreteihez kellett igazítania. Az előadás jelképes eleme, a vasúti pallót stilizáló rámpa így rövidebb lett, de Ciller szerint sikerült a stúdiószínpadon is elérni azt a drámai hatást, amit Komáromban e díszletemnek szántak: a szereplők a több mint két és fél órás játékidő alatt ezen a rámpán közelednek vagy távolodnak a közönségtől. Minél drámaibb, bensőségesebb egy-egy jelenet hangulata, annál följebb, vagyis annál inkább a színpad mélye felé játszanak a színészek. Egészen közel a vonat fénykürtjét stilizáló reflektorokhoz, amelyek a nézők szemébe világítanak minden érzelmi kisülésnél – így választva el a fénnyel az egyes színeket. Mindez miért fontos?

Egyrészt a vallatófényes, de visszafogottan felépített díszlet az atmoszférateremtés meghatározó eleme, másrészt a térszervezés annak a pszichológiai realizmusnak a következménye, amely Martin Huba színházát jellemzi. A színészek is ennek megfelelő modorban játszanak. Holocsy Katalin Nasztaszja Filipovna Baraskova szerepében, vagy Tóth Tibor Rogozsinként is ezt a stílust képviseli, ahogy Szabó Viktor Miskin hercege is csak a szerep kétértelműsége miatt billen ki időnként ebből a polgári-realista egyensúlyból. Miskin herceg – a világirodalom egyik legjelentősebb alakja – ugyanis kifürkészhetetlen figura. Epileptikus rohamok, elmezavar, túlérzékenység: Miskin ezen a mentális egyenesen járja kötéltáncát. Csupán egy valamiben nem inog meg: az igazmondásban. Miskin, a félkegyelmű, az idióta azzal rázza fel az előkelő orosz társaságot, hogy igazat mond. Mindig és minden körülmények között. Ezt a profetikus, zavarbaejtő alakot játszotta nagy átéléssel Szabó Viktor. A társulat produkcióját nemcsak a MITEM közönsége értékelte, hiszen – amint azt Kulcsár Edit, a Nemzeti Színház dramaturgja is kiemelte – A félkegyelmű 2018 júliusában a Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiválján a verseny közönségdíját, Bandor Éva, a társulat Jászai Mari-díjas színésznője pedig a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat nyerte el Lizaveta Jepancsina megformálásáért.

S hogy milyen közösségteremtő ereje van egy kőszínháznak? Egyrészt talán nem mindenhol kézenfekvő, hogy a többségi társadalom tagjai és a kisebbségben élők műalkotásokon keresztül vernek hidat egymás között. Ráadásul nem is akárhogyan. Martin Huba harminc éven keresztül a Színház- és Filmművészeti Főiskola legendás osztály- és tanszékvezető tanára volt, a komáromi teátrum magyar színészei közül is többeket tanított. Érdemes egy pillantást vetni arra a címlistára, ami Martin Huba komáromi rendezéseit sorolja: Az imposztor (2003), Karamazov testvérek (2007), Három nővér (2009), Cseresznyéskert (2011), III. Richárd (2013), Álszentek összeesküvése (2015), Rómeó és Júlia (2017), A félkegyelmű (2018). Hogy finoman fogalmazzunk: nincs köztük musical. Pedig a komáromi magyar társulat elsősorban egy 17 ezer fős kisvárosnak játszik. Ilyen címekkel pedig általában nagyvárosi művészszínházak rendelkeznek. Tóth Tibor immár nem a Rogozsint alakító színészként, hanem a Komáromi Jókai Színház vezetőjeként elmondta, nehéz ellenállni a könnyebb műfajok csábításának, hiszen egy kisvárosi teátrum szükségszerűen a népszínházi produkciók és a szeriőz előadások között próbálja megtalálni az egyensúlyt. Ezzel kapcsolatban a közönségtalálkozón Vidnyánszky Attila felidézte Sztanyiszlavszkij szállóigévé vált mondását, miszerint ha nagy színházad van, oszd ki kétszer A revizort, és ha mindkét szereposztásra van megfelelő színészed, akkor van társulatod. Ha egy szerepre már hárman is vannak, az egyikük fölösleges. „Előadás közben – ez már csak amolyan szakmai ártalom nálam – eltűnődtem egy lehetséges Revizor-szereposztáson, és csodálatosnak tartom, hogy a Komáromi Jókai Színház valóban rendelkezik egy olyan társulattal, ami a szállóigének megfelelően kiállja Sztanyiszlavszkij próbáját” – mondta el a Nemzeti Színház vezetője, aki szerint külön figyelemre méltó, hogy a komáromi teátrum az utánpótlásról is tud gondoskodni. A közönségtalálkozó egy különleges megszólalással zárult. Sütő Zsolt felvidéki borász – akinek kürti tételeit Tokiótól New Yorkig világszerte a legrangosabb helyeket szolgálják fel – kért szót: megköszönte a művészeknek a katartikus előadást, és komáromi bérletesként arra biztatta őket, merjenek továbbra is Dosztojevszkijjel, Csehovval, Shakespeare-rel, mert igenis van rá igény.

A MITEM szombaton egy különleges produkcióval, Caroline Guiela Nguyen vietnami származású francia rendezőnő Les Hommes approximatifs (Hozzávetőleg emberek) nevű társulatának előadásával folytatódik. A nagyszínpadi, három és fél órás Saigon után közönségtalálkozóra várjuk nézőinket.

L.Gy.

(2019. május 04.)