Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Vendégjáték

Kép a korról: Hubertusz

Berettyán Nándor végzős színészhallgató Kaposváron. A Nemzetiben már több darabban játszik. Ő az Édenföldön egyik főszereplője, láthatta a közönség a Fekete ég – A fehér felhőben, a János vitézben, a Psychében, hamarosan pedig a Csíksomlyói passióban lép színpadra. Most új „szerepben” debütál: a Hubertusz az első „igazi” színházi rendezése. A beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház előadása március 1-én látható a Nemzetiben.

Az Édenföldön című előadásban

Nem elégíti ki csak a színészet?

– Mindig is érdekelt a rendezés, sőt talán még hamarabb is, mint a színészet, de fontossági sorrendet nem tudnék tenni. Szeretnék továbbra is rendezni, de most a színészi feladatok talán fontosabbak. Valami helyes arányt kellene megtalálni a kettő között. Igazság szerint sokat nem gondolkozok ezen, majd alakulnak a dolgok, én meg majd megpróbálok jól dönteni.


Miért Zelei Miklós Hubertusz című darabját választotta első rendezésként?

– Tavaly, amikor az előadást készítettük, az ’56-os forradalom évfordulója volt. Ilyenkor nagyobb figyelem irányul az ilyen események felé, és ez jól is van így. A Hubertusz nekem azért tetszett különösen, mert nem konkrétan a forradalommal, hanem a forradalom utáni időszakkal foglalkozik, azzal, hogy hogyan lehetett titokban tovább éltetni ezt a hagyatékot, és hogyan görbítjük hozzá a lelkünket a külvilág görbületeihez. Az előadás két részre bontható: van egy nagyon erős történet, Kapás Júlia és Lőrinc barát, vagyis az áldozat és a bűn képviselőjének a története ’57-től a rendszerváltásig és emellett reális-szürreális életképek, helyzetek sora amelyek árnyaltabbá, színesebbé, olykor humorosabbá tehetik a képet arról a korról.

 

Hogyan viszonyul ön és a generációja a szovjet megszálláshoz, ’56-hoz, a rendszerváltáshoz?

Nem tudom. Nehéz az egész generáció nevében beszélni. Én mindenesetre azt hiszem, hogy a mi negyedszázados szabadságunk ’56-ban gyökerezik. ’56 volt a magja, és a rendszerváltás egy olyan új korszakot nyitott, ami messze van ugyan a tökéletestől, tele van problémákkal, ellentmondásokkal, mégis messzemenőkig élhetőbb és lehetőségekkel telibb, mint a kommunizmus, vagy akármi is volt az. Hogy mondjam? 24 éves vagyok, és még soha nem éreztem, hogy a szabadságomban igazán korlátozva lennék. És azért ez nagyon jó.

 

Milyen volt Vidnyánszky Attila beregszászi társulatával dolgozni? Ők 20-25 éve estek át azon a színházi képzésen, amit Berettyán Nándor most fejez be Vidnyánszky tanítványaként Kaposváron.

– Számomra nagyon nagy könnyebbség volt ez, mivel személyesen is ismertem már őket, másrészt pedig ugyanazt a színházi nyelvet beszéljük. Azt hiszem, egész hamar egymásra hangolódtunk.

 

Kisebbségi környezetben a színház ritkább, ünnepibb esemény, mint az anyaországban. Hogyan látja ezt a Hubertusz ungvári bemutatója és beregszászi előadásai után?

– Ott többről van szó, mint hogy elugrunk a színházba, mert épp nincs mit csinálni este. A Hubertusz bemutatója előtt, Ungváron, ahogy jöttek be a nézők a színházba, azt láttam, mintha ők is kicsit izgulnának, mintha ők is szurkolnának. Közösségibb esemény a színház Kárpátalján. Sokkal közelebb van a néző és az alkotó egymáshoz, mint Magyarországon. Legalább is nekem ez volt az érzésem.

 

Hol, merre volt eddig látható a Hubertusz?

– Ungváron kívül eddig csak Beregszászon. De kaptunk meghívást a debreceni DESZKA fesztiválra, és ha minden igaz, nyáron Gyulán is műsorra kerülhet Zelei Miklós darabja. Aztán meglátjuk!

 

Kornya István

(2017. február 27.)