Felavattuk Schwajda György, az új Nemzeti Színház első igazgatójának szobrát a színház főbejárata előtti parkban A szobrot a Kossuth-díjas Varga Imre készítette. A szoboravatón beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója.
"Schwajda György sorsa a hazaszerető, építő magyar személyiségé, aki a saját útját járja, mert tudja, az idő őt fogja igazolni. A színház, melyet épített, itt magaslik és ragyog: belaktuk, szeretjük, büszkén járunk ide, dicsekszünk vele, a miénk. Nevét abba a vaskos könyvbe írták be a magyarok, amelyben azok emlékét őrzik, akikre hálásan fogunk emlékezni, amíg lesz magyar nyelvet beszélő ember a világon" - mondta beszédében Orbán Viktor.
A kormányfő kiemelte: színházi és egyben történelmi szerep Schwajda Györgyé, neki köszönhető, hogy 165 év után a nemzet színháza végre egy olyan, hozzá méltó épületben lelt otthonra, amelyet erre a célra szántak és ezért is építettek.
"Ami több mint másfél évszázad alatt történt, kezdetben melodramatikus, az utóbbi évtizedekben inkább tragikus, groteszk, abszurd volt. Pedig mi sem magától értetődőbb, mint hogy annak a nemzetnek, amely 1848. március 15-én egy színházi előadással ünnepelte frissen kivívott szabadságát, legyen egy reprezentatív színháza, amely a magyar kultúrát, a magyar nép színházról alkotott gondolkodását hirdeti itthon és a világban egyaránt" - szögezte le a miniszterelnök.
Mint fogalmazott, hiába a rendszerváltás, a Nemzeti Színház ügye gödörbe jutott, "ekkor azonban új nemzedék lépett az államgépezet kormánykerekéhez, és új rendezőt bízott meg a feladattal, őt, akit azóta is a színházépítőnek nevezünk, és akinek szobra itt fog őrködni a megvalósított mű mellett".
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a szolgálat, amelyet Magyarországért, a magyar kultúráért végeznek, ritkán szerez barátokat, annál gyakrabban ellenségeket. Hozzátette: Schwajda György színpadi szerzőként, dramaturgként, színházigazgatóként, színház- és társulatépítőként, valamint gazdasági szakemberként talán a legtöbbet tette a magyar színházért az elmúlt évtizedekben.
"Öntörvényű, karakán ember volt, aki nem ismerte a félelmet, és legtöbbször a nehezebb utat választotta, de sértettségnek, keserűségnek sohasem adott hangot, inkább véghez vitte, amit elvállalt. Akikkel együtt dolgozott, és nekem ez megadatott, rajongtak érte" - mondta Orbán Viktor.
Törőcsik Mari, a nemzet színésze arról szólt, hogy Schwajda György talán a legjobban tudott Magyarországon színházat csinálni.
"Másodszor beszélek a Nemzeti előtt Schwajdához. Az első alkalommal egy fénykép és a hamvai voltak itt, hiánya az idő múlásával nem múlik el, hanem felerősödik. El fog kísérni a síromig, tíz évig voltam a színésznője, csodákat lehetne róla beszélni. Boldog vagyok, hogy itt állhatok a szobra előtt, akik nem tudják, el nem tudják képzelni, hogy ki van találva ez az épület belülről" - hangsúlyozta Törőcsik Mari.
Vidnyánszky Attila felidézte: Schwajda György építeni akart, és úgy vállalta fel a Nemzeti felépítésének misszióját, hogy az "úgynevezett" szakma gyűlölködő össztüze zúdult rá, előtte meg 35 évig szinte az egész hazai színházi világ nem tett az ügyben semmit, és az Aczél György által írt darabhoz asszisztált.
Kitért arra, hogy 1837 óta sokan próbálták a Nemzetit létrehozni, sokaknak nem sikerült, köztük Széchenyi Istvánnak, és ők számos ellenséget szereztek maguknak. Hozzáfűzte: mindig voltak, akik rombolni akartak, néhány hete volt 50 éve, hogy a Blaha Lujza téren lerombolták a Nemzetit, éppen a nemzeti ünnepen, március 15-én.
"Ha én akkor nem vagyok következetes, vagy mérlegelem, mi jár együtt az épület felállításával, ha ezen nekiállok morfondírozni, abból nincs semmi. De az épület áll, és lesz egy Nemzeti Színház, azért megéri" - idézte Schwajda 2002-ben mondott szavait Vidnyánszky Attila.
Szavai szerint Varga Imre remek szobra a lényeget ragadja meg Schwajda dacos, csakazértis jelleméből. "Az általam vezetett műhely írhatja fel a Nemzeti Színház falára a teátrum nevét, a új évadtól már így fogadjuk a közönséget".
A több mint két méter magas szobor avatásán jelen volt Schwajda György családja, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész, Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Prőhle Gergely helyettes államtitkár, Bácskai János IX. kerületi polgármester, a Nemzeti Színház társulatának több tagja, valamint Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója is.
Az 1943-ban született Schwajda György író, dramaturg, színigazgató első darabját Bohóc címmel 23 éves korában írta. Csaknem négy évtizedes pályafutása során háromszor is volt a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója, dolgozott Szegeden, majd Miskolcon dramaturgként. 1993-1994-ben az akkor alakuló budapesti Művész Színház művészeti igazgatója volt.
1998 októberében lett az új Nemzeti Színház építését felügyelő miniszteri biztos, 1999 márciusában az építkezés kormánybiztosa. 2000 szeptemberében az új teátrum felépítésére létrejött Nemzeti Színház Részvénytársaság vezérigazgatója lett, 2002 májusáig a színház igazgatója is volt. 2008 júliusától haláláig a kaposvári Csiky Gergely Színházat vezette. Fő drámái közé tartozik a Csoda, a Himnusz, a Miatyánk, A szent család, a Ballada a 301-es parcella bolondjáról. 1985-ben publikálta A rátóti legényanya című regényét, amelyből 1988-ban Garas Dezső készített filmet. Ő írta a Rideg Sándor regényéből készült, Indul a bakterház című tévéfilm forgatókönyvét. 2010. április 19-én hunyt el Kaposváron.
Vidnyánszky Attila, a teátrum főigazgatója, Orbán Viktor miniszterelnök,Törőcsik Mari színművész és Varga Imre Kossuth-díjas szobrász, a szobor alkotója Schwajda György szobrának felavatásán a Nemzeti Színház előtti parkban 2015. április 29-én.
***
Vidnyánszky Attila avató beszéde
Tisztelt Miniszterelnök úr! Államtitkár úr, Helyettes-államtitkár úr, Polgármester úr, Tisztelt jelen lévők!
Külön is köszöntöm sok szeretettel Törőcsik Marit és Varga Imrét!
Nagy öröm, hogy itt vannak körünkben.
Schwajda Györgytől idéznék: „Egy biztos, 1837-től nagyon sokan megpróbálták a Nemzetit létrehozni. Nagyon sok mindenkinek nem sikerült. És akinek nem sikerült, beleértve Széchenyit is, nagyon sok ellenséget szerzett. Ha én akkor nem vagyok következetes, ha az alatt a négy év alatt érzelgős vagyok, vagy mérlegelem, hogy mi éri meg inkább, hogy rámegy az idegrendszerem vagy hogy álljon ott az épület, ha ezen én egyáltalán nekiállok morfondírozni, akkor abból sincs semmi. De hogy az épület áll és 170 év után lesz egy Nemzeti Színház, azért megéri.„
Sok mindent elárul ez a néhány sor Schwajda Györgyről. De a helyzetről, a korról is, ennek az intézménynek a hányattatott sorsáról. Számunkra és Schwajda György számára is mindig sokkal többet jelentett a Nemzeti Színház annál, mint egy épület, amelyben előadásokat játszanak. Valahogy úgy alakult, mindig voltak, vannak, akik építeni szeretnék, voltak, vannak, akik inkább rombolnák, a föld színével tennék egyenlővé.
Pár hete emlékeztünk meg a – világviszonylatban is egyedülálló, barbár cselekedetről – a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épülete lerombolásának 50. évfordulójáról. És hogy mennyire nem egy metróépítési ügyről volt pusztán szó, legyen arra egyetlen bizonyíték, hogy március 15-én, szent ünnepünkön robbantották föl az épületet.
Schwajda György azok közé tartozott, aki építeni akart. Magára zúdítva, az akkori úgynevezett „szakma” gyűlölködő össztüzét. Pedig felvállalni a Nemzeti ügyét azután, hogy 35 évig Aczél által írt színdarabhoz asszisztált, statisztált szinte az egész színházi világ itt Magyarországon, egy színdarabhoz, amelynek lényege, hogy hogyan csináljunk úgy, mintha fel akarnánk építeni, miközben eszünk ágában sincsen.
Fölvállalni a Nemzeti Színház ügyét, Schwajda részéről valóságos tett volt. Tartalommal megtölteni, megvalósítani azt a víziót, amely a Nemzeti Színház kapcsán benne létezett, már nem adatott meg neki. Az a mi feladatunk.
Varga Imre szobra megfog valami nagyon lényegeset Schwajda György dacos, csakazértis jelleméből. Remek művészeti alkotás született. Jelképértékű, hogy itt fog állni a Bajor Gizi park bejárata előtt, szigorúan fogadva minden érkezőt, védve az épületet, a művet, amelynek létrehozásában elévülhetetlen érdemi vannak.
Én személyesen is hálás vagyok neki. Első évadának rendezői közé én is bekerülhettem, megrendezhettem a Bánk bánt. Egy pici személyes adalék. Ő volt az egyetlen igazgató az életemben, aki a szerződtetési tárgyaláskor nem lefelé kerekítette az általam kért honorárium összegét, hanem felfelé, háromszor megszorozva azt.
S még egy dologért vagyok hálás. Ugyan áll az épület, de egy pici gesztusra nekem is hagyott teret. Régóta nem hiszek a véletlenben. Így úgy gondolom, az sem véletlen, hogy én írhatom ki az épület falára a Nemzeti Színház nevet. Az új évadtól már így fogadjuk a közönséget. Szeretném hinni, így két év munkálkodás után, hogy a közönséget egy olyan intézmény várja már, amely kiérdemli a Nemzeti Színház nevet. Amely úgy működik, ahogy azt valamikor Németh Antal megálmodta.
(2015. április 29.)
