Találkozások - Viktor Rizsakov

Sztanyiszlavszkij egykori színházában, a moszkvai Művész Színházban rendez és tanít, az orosz főváros egyik befogadószínházát, a Mejerhold Központot irányítja, Szentpéterváron pedig különleges fesztivált szervez évek óta. A Nemzetiben látható Fodrásznőt jegyző Rizsakov a tavaszi MITEM-re két előadását hozza el Moszkvából.

Mitől jó egy színházi fesztivál?

– Erre a kérdésre nem könnyű egyértelmű választ adni, hiszen minden kor, minden kultúra más és más kritériumok szerint fogalmazza meg a fesztiválnak mint közösségi eseménynek az értelmét és célját. Ha egyáltalán megfogalmazza! A folyamatosan változó világban a közönség és az alkotóművészek szemlélete, igényei, egymással szembeni elvárásai állandóan változnak. Ami tegnap még jónak és izgalmasnak számított, ami inspiráló volt a kulturális térben, az mára lehet, hogy elveszíti aktualitását, nem hoz új gondolatokat.

Aktuálisnak kell lenni?

– Annak, aki fesztivált szervez – egyáltalán, annak, aki színházzal foglalkozik –, nagyon érzékeny receptorokkal kell rendelkeznie. Érzékelnie kell, úgymond, a kor és a hely szellemét, és olyan módon érdemes kitalálnia a fesztiváljának arculatát, hogy az ne csak a mának, hanem a holnapnak is szóljon. Egy jól kitalált színházi fesztivál nagyon komoly hatással lehet a következő nemzedékek gondolkodására.

A szentpétervári „Öt este” fesztivál, amelynek ön az egyik szervezője, ilyen?

Az „Öt este”, tulajdonképpen a 2001-ben meghalt neves és méltatlanul háttérbe szorított pétervári drámaíró, Alekszandr Vologyin szellemiségét igyekszik ápolni, illetve továbbörökíteni. Ilyen értelemben elég szokatlan, szinte altruista vállalkozás. Szándékosan kerüljük a protokollt és a hamis pátoszt, egy teljesen közvetlen, „emberarcú”, lélektől lélekig szóló kapcsolatot igyekszünk kialakítani a közönségünkkel. Úgy gondolom, hogy ez volt Vologyin alkotói hitvallásának a lényege. Soha nem törekedett arra, hogy benne legyen a fősodorban, ennek következtében nem is lett – úgymond – kanonizált szerző, holott a műveiben megnyilvánuló mélységes emberismeret, a humánum ragyogása méltóvá tenné erre.

Egy fesztivál óhatatlanul is kanonizál. S ha jól működik, bekerül a fősodorba, annak része, meghatározója lesz.

– Ügyelni kell arra, hogy ha meghatározóvá válik is egy efféle megmozdulás, ne nőjön túl önmagán. Úgy érzem és tapasztalom, hogy a „vologyini” szellemiség ebben a kaotikus, értékvesztett létben olyan kis gyertyaláng a múltból, amely a jövőbe világít, és bármilyen meglepő, de ez a fesztivál számos olyan embert kötött össze, akik különböző nemzedékekhez tartoznak, akár ismerték Vologyin munkásságát korábban, akár nem. A fesztiválunk ilyen értelemben tematikusnak mondható, hiszen leginkább Vologyin színműveinek bemutatására összpontosítunk különféle rendezői felfogásban, de már jó pár éve elkezdtük tágítani a kört, és most már olyan előadásokat is meghívunk – akár külföldről is –, amelyek összecsengenek valamilyen módon Vologyin különleges intonációjával. A „vologyini” szellemiségre leginkább az ember iránti szeretet, valamiféle sajátos derű a jellemző – ami nem jelent felszínességet és üres érzelgősséget, hanem az emberi lét megértésének lényegéből fakad.

Sokan úgy gondolják, hogy egy fesztivál sikeréhez nagyban hozzájárulnak az ismert rendezők és színházak „sztárelőadásai”, melyek fesztiválról fesztiválra vándorolnak. Mit gondol erről?

– Önmagában semmi kivetnivalót nem látok abban, ha ismert rendezők jó előadásait minél több helyen, minél több fesztiválon megmutatják, hiszen ez nemcsak az adott esemény közönségét gazdagítja, de az előadást is tovább élteti. Ugyanakkor fennáll a veszélye annak is, hogy a fesztiválok a biztos siker érdekében egyre inkább a már kipróbált, „bevált” előadásokat részesítik előnyben, nem merik vállalni a felfedezés kockázatát, és lassacskán ugyanazok az előadások kezdenek vándorolni mindenfelé. Ez persze nem jelent feltétlenül színvonalvesztést, de ilyen értelemben ezek az események elkezdenek egyre jobban hasonlítani egymásra, és ez elkoptathatja az arculatukat. Nagy gondnak találom, hogy az efféle szemlék feszített tempója kevés lehetőséget ad a társulatoknak az egymással való találkozásra, az eszmecserére. Holott éppen ez volna a lényeg! Megnézni egymás előadásait, és beszélgetni róluk. Hogy a jelenlétünk egyúttal párbeszéd is lehessen, vitákkal és álmodozásokkal, közös ünnepléssel.

Mit tart a díjakról?

– Nehéz kérdés. Én is örülök, ha díjakkal ismerik el a munkámat, de egyre kevésbé szeretem az ilyet. A díjazás ugyanis akaratlanul rivalizáláshoz vezethet ahelyett, hogy a művészi ihletet látnánk meg egymás előadásaiban.

Az orosz színházi fesztiválok szervezői a szakmai szempontokat vagy inkább a közönség igényeinek kielégítését részesítik előnyben?

– Azt hiszem, ez a két szempont Oroszországban sem válik szét élesen az igazán igényes fesztiválok esetében. Úgy is fogalmazhatnék, hogy a legfontosabb szakmai szempont a közönség magasabb rendű szellemi-művészi igényeinek szolgálata. A műveltebb, igényesebb nézők természetszerűleg a különleges, spirituális élményeket keresik a színházban, de még az átlagközönségről is elmondható, hogy a magas színvonalon, valódi színészi jelenléttel előadott darabok ragadják meg a figyelmét. Évszázados hagyományról beszélhetünk, hiszen Sztanyiszlavszkijtól kezdve számos iskolateremtő rendező és színház formálta az orosz közönség gondolkodását. Az 1990-es évek táján viszont megjelent egy új nemzedék, akik közé én is tartozom, amely már egészen másként érzékeli a világot, másképp asszociál, mások az emlékei. Nagyon fontos, hogy ez a generáció újragondolja azt, amit örökölt, és valahogyan folytassa ezt a munkát. Ehhez nekünk is nyitottnak kell lennünk, meg kell értenünk, mik azok az értékek, amelyek az utánunk jövőket mozgatják.

Mit remél a budapesti MITEM-tól?

Néha az az érzésem, hogy a bőség zavarával küzdünk színházi fesztiválok tekintetében Oroszországban. Lassan a közönség is telítődik, ráadásul számos zenei vagy egyéb kulturális esemény is kínálja magát. A sokszínűség persze jó, helyes. Hatalmas, tömegeket megmozgató rendezvényeink is vannak, ahol nagyon kevés lehetőség adódik a személyes kontaktusra. Ezért én egyre inkább az „emberarcú”, „emberléptékű” fesztiválokat részesítem előnyben. Remélem, sokszínűsége mellett a MITEM is ilyen lesz! Örömmel jövök!

Kozma András

(2014. február 19.)