Nemzeti magazin – a második szám
Olvasnivalók:
Megfoghatatlan, mégis létezik – Tompos Kátya a Johanna a máglyán próbáiról
Mindig sokfelé irányuló figyelmet követel a színpad, ám ez most még bonyolultabbá válik. Nagyzenekar, operaénekesek, színészek, a kórus és a táncosok mind együtt alkotják meg azt a bonyolult víziót, amit Johanna élete utolsó pillanataiban, a máglyán állva végigél. Egymástól függünk – száznál is több résztvevőn keresztül szólal meg az előadás. Hatalmas bizalmat érzek az egész mű iránt. Bele tudok süppedni. A próbák során az a dolgom, hogy belelássak Johanna fejébe. Meg kell tanulnom az ő fejével gondolkozni.
Látomások lánca – Vidnyánszky Attila a Johanna a máglyán rendezéséről
Johanna már a máglyán áll, és innen nézve visszafelé meséli el élete történetét. Felidézi a koncepciós pert, amelyben máglyahalára ítélték, és eljut a kezdetekig, amikor még kisleány volt. Egyetlen hatalmas pillanat az egész mű: egyazon pontban ér Johanna a látomások által visszafelé elmondott élettörténetének az elejére, mint amikor fellobban a máglya. A kezdet és a vég, egy ember életének eleje és vége egyetlen – előadásnyi hosszúságú, másfél órányi – drámai eseménybe sűrítve. Számomra most ez a máglya könyvekből van összehordva, és az európai kultúra szemünk előtt zajló pusztulását hivatott megidézni. Johanna pedig egy kicsit Magyarország...
Nézőpontok
Lévai Balázs: Vidnyánszky a helyzethez választott színdarabot. Jobban mondva üzenetet. A Vitéz lélek nem csupán az évad első előadása, hanem egy új korszak nyitánya. Hitvallás és ars poetica, morális zászlóbontás az új Nemzeti Színházban. Jobbról-balról árgus szemek figyelik az új igazgatót, hogy ebben a súlyosan átpolitizált helyzetben, mit tesz le először a színpadra. Lévai Balázs
Osztovits Ágnes: Vidnyánszky Attila minden előadásában alapkérdéseket kíván tisztázni: mi végre vagyunk a világon, miként tudunk teljes életet élni, hogyan teremthetünk harmóniát magunk körül, megbékélhetünk-e a jelenvalóval, képesek vagyunk-e túllépni önös érdekeinken, van-e gyógyír szívünk és lelkünk nyugtalanságára, felelősek vagyunk-e a ránk bízott vagy mellénk rendelt közösségért? A válaszokat egy-egy katartikus erejű előadásban fogalmazza meg, ahol a puszta látvány, a mindig hangsúlyos zene, a minden apró részletében kidolgozott mozgás, a szereplők pontos, árnyalt játéka egyforma súllyal esik a latba.
Schwajda 70 – Törőcsik Mari, Márton Éva, Schwajda Gergő
Törőcsik Mari mondja: Nem tudták Schwajdának megbocsátani, hogy felépítette a Nemzetit. Mégpedig egy új miniszterelnök kérésére. Ma nem divat a tolerancia. Sokan emlegetik, de kevesen gyakoroljak…
Portré – A kérdező, aki most válaszol: Szarvas József
„Nem volt kérdés, hogy akarok-e az új Nemzetiben játszani?! Magam se hittem volna, hogy rám osztják Az ember tragédiájában Ádám szerepét. De az is érdekelt, hogy mit gondol a Nemzeti Színházról Schwajda György, Jordán Tamás, Alföldi Róbert és most az is érdekel, mit gondol Vidnyánszky Attila.” Filip Gabriella interjúja
Az én színházam – Jelenits István
„Az én eszményem az eszköztelen színház, amikor a színész pusztán a testére és a szavakra hagyatkozva eleveníti meg a művet, és így szerzi meg a közönség rokonszenvét. Talán naivabb nézőnek kellene lennem.” Kornya István interjúja
Gasztro-színház: Evett-e Ibsen Pesten vadkacsát?
Ibsen tiszteletére a Nórát tűzte műsorára a Nemzeti Színház Márkus Emíliával a főszerepben. Újházi Ede játszotta Rank doktor szerepét. Az ősz mester az előadás után így dicsérte a híres kakasleves feltalálójának színpadi teljesítményét: „Igaz örömet érzek, ha olyan gondolkodó, önálló, értelmes színésszel találkozom, mint amilyen Újházi.” Cserna-Szabó András
*
A Nemzeti magazin ingyenes kiadvány. Megtalálható a Nemzeti Színházban, a színház Andrássy úti jegyirodájában, valamint a Művészetek Palotájában, és országszerte a Libri könyvhálózat üzleteiben...
(2013. november 01.)