Két darab Komáromból

Verebes Istvánnal Vrabec Mária készített interjút, amely az ÚJ SZÓ online-ban is olvasható. (részlet) A magyar „színjátékiparból”, ahogy nevezni szokta, miért lett elege? Azért, mert szinte mindenhol, ahol dolgoztam valami olyanfajta szakmai és erkölcsi züllést láttam, aminek a tudomásulvételével már nem nyújthat örömöt a színházcsinálás. Egyébként kiváló művészekben is olyan mérgezett nedvek és egymás elleni indulatok dolgoznak, hogy teljesen elveszik tőlük azt az energiát, amit a színpadra kellene vinniük. Az utóbbi öt évben a Törőcsik Marival való találkozásom volt az egyetlen, ami hasonlított arra, amit én színháznak gondolok. Itt nem csak a pénz kísértéseiről beszélek most, mert ez csak ürügy, hanem arról, hogy a legtöbb színházi ember kizárólag a saját befolyásával törődik ahelyett, hogy a munkára koncentrálna. Nem lehet, hogy csak onnan nézve tűnik a határon túli magyar színjátszás sokkal tisztábbnak és lelkesebbnek? Az itteniek sem különb vagy magasztosabb lelkek, mint a magyarországi színészek bármelyike, csak az indíttatásuk más, és ez a lényeg. Nagyon behatároltak a kitörési lehetőségeik és ezért hajlamosak elfeledkezni arról az egzisztenciális és presztízsharcról, amely a magyarországi szakmát teljesen áthatja. Ők azért vannak itt, hogy helytálljanak a magyar nyelv képviseletében és jelezzék, hogy igenis részesei annak a magyar kultúrának, amelyből nyolcvan évvel ezelőtt kizárták őket. Itt magyar színésznek lenni minden pátosz nélkül feladat, küldetés és állandó harc a megszokás ellen. Némelyiküket már negyven éve nézi ugyanaz a közönség és nekik, bizony negyven év után is tenniük kell valamit azért, hogy senki ne mondhassa: ó hát ezt már ismerem, százszor láttam. Legyenek esendőek vagy kiválóak, én elsősorban azt látom ezekben a színészekben, hogy a színpadi jelenlét érvényességéért megdolgoztak.

Ide kattintva elolvashatja a teljes interjút. Ugrás az ÚJ SZÓ ONLINE lapjaira

Jókai Mór: A gazdag szegények

Szomory Dezső: II. József

(2004. október 22.)