BÚCSÚ AZ EMLÉKEKTŐL
Gyula város Önkormányzata és a Gyulai Várszínház vezetősége, a teátrum 40 éves fennállása és a Megyejárás alkalmából, ezúttal a Nemzeti Színház Stúdiójában adta át művészeti díjait az idei nyári előadások legsikeresebb alkotóinak. Törőcsik Mari (lásd. tegnapi tudósításunkat) és Pálffy Tibor színművészeket kiváló alakításukért, Árkosi Árpád rendezőt pedig különös hangvételű munkájáért, A pisztoly-ért jutalmazták; a díjátadást követően ezt az előadást láthattuk.
Az álomszerű színjáték nélkülözte a hagyományos értelemben vett drámai konfliktust. A tér közepén az idős Márai Sándor (Helyei László alakításában) utolsó naplójából olvasott föl nekünk. Miközben magányos jelenéről mesélt, emlékképek öltöttek testet. Látta hajdani önmagát, amint hittel és szenvedéllyel szavalja verseit (Papp Zoltán ékes magyar nyelvén). Holt felesége is meglátogatta; fiatal, fehérruhás alakja lágyan fuvolázott vagy énekelt. Zenéje harmonikus egységbe olvadt a költeményekkel, szomorú naplórészletekkel; akárcsak élete az íróéval.
Azt mondják, a költők addig élnek, amíg versbe önthetik fájdalmukat. Márai a végén már egyáltalán nem írt, rossz szeme miatt olvasni is alig tudott. Utolsó éveiben teljesen magára maradt az örökre idegen országban, Amerikában. Lassan az emlékek is elbúcsúztak tőle; mikor a tiszta fuvolaszó végképp elhallgatott, akkor nyúlt a pisztolyhoz.
Az előadás lírai szépsége megnyugtató volt, de a Stúdióból nehéz szívvel távoztunk.
LUDASOK
A Napsugár Bábegyüttes tagjai pontosan százszor sújtottak le előadásuk alatt, hol husánggal, hol nádpálcával, mikor mi jutott. Ludas Matyi csak huszonöt ütést kapott, de csellel-furfanggal háromszor annyival rakta meg a kapzsi Döbrögit, hogy a kövér uraság megfizessen a szegény nép nyomoráért és az ifjú libapásztor sérelmeiért. Győzött az egyszerű emberek igazsága, minden úgy alakult, mint az eredeti Fazekas Mihály-mesében.
A gyermeksereg mégis feszült figyelemmel követte a jól ismert történetet. Tehette ezt azért is, mert a játék során egyetlen szó sem hangzott el; az állandó zenei kíséret ritmusára, de némán peregtek a jelenetek, mozdultak emberek és bábok. Mire elcsattant a századik, utolsó ütés, mindenki dúdolta a fölcsendülő népdalokat.
Alig értek véget Ludas Matyi kalandjai, máris színre lépett a Ludas Zenekar; rövid szünet után ők húzták a talpalávalót a Nagyszínpadon a Balassi Táncegyüttes tagjainak. Nagynak és kicsinek egyaránt, hiszen ezen a délelőttön nemcsak a nézőtéren akadtak gyerekek (ismerős arcok a mesejátékról), hanem a színpadon is fölbukkant néhány hetyke tekintetű kislegény és apró rokolyás lányka.
A néptánc ifjú reménységei semmivel sem maradtak el idősebb társaik mögött; még színesebbé és derűsebbé varázsolták A szerelem kertjét, a harmadik Megyejárás utolsó előadását.
(gabo)
(2003. november 09.)
