Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +36 1 476 6800
2019. június 27. - László Napja

Évadzáró 2018/2019

Június 7-én, pénteken tartotta sajtónyilvános évadzáró társulati ülését a Nemzeti Színház. Vidnyánszky Attila értékelte a teátrum elmúlt évadát: nagyon munkás, kemény évadon vagyunk túl, amelyre az egész társulat büszkén tekinthet vissza - mondta. A 2018/2019-es évadban a Nemzeti Színház 10 új bemutatót tartott, a teátrumban összesen 101 produkció, 391 előadás volt látható.

 

Vidéki helyszínekre összesen 28 előadás jutott el, a külföldi vendégjátékok száma 20 volt. Vidnyánszky Attila hangsúlyozta azt is, hogy a színház látogatóinak száma meghaladta a 113 ezret, ezen felül a Csíksomlyói passiót, amelyet az elmúlt hat év legfontosabb előadásának nevezett, legalább 25 ezren látták a csíksomlyói Nyeregben. Biztos, hogy ennyi nézője még nem volt a Nemzeti Színháznak - fogalmazott.

Az igazgató évadértékelőjében kiemelte: profizmus jellemezte az idei, eddigi leghosszabb Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) lebonyolítását. A hatodik alkalommal megrendezett találkozón április 11. és május 5. között négy helyszínen 13 országból 23 előadás szerepelt. A találkozó iránt minden évben nőtt az érdeklődés.

Kitért arra is: a következő évadban a megítélt kormányzati támogatásnak köszönhetően elkezdődhet a Nemzeti Színház épületének megújulása.

Mint minden évadban, most is kiosztották a Nemzeti Színház díjait, amelyeket a társulat szavaz meg az évad legjobbjainak. A Szörényi Éva-díjat Söptei Andrea, a Sinkovits Imre-díjat Fehér Tibor, a Németh Antal-díjat Verebes Ernő dramaturg, a Kulissza-díjat pedig Kabai Márta ügyelő kapta.

Söptei Andreának a társulat másodszor szavazta meg a Szörényi Éva-díjat

 

Az eddigi díjazottak:

Sinkovits Imre-díj (Alapítva 2014-ben)
A Sinkovits Imréről, a Nemzet Színészéről elnevezett díjat a Nemzeti Színház társulata szavazza meg, és az a férfiszínész kapja meg, aki az adott évad legjobb alakítását nyújtotta, és emellett a színházért is feladatot vállalt.

2013/14 Trill Zsolt
2014/15 Kristán Attila
2015/16 Fehér Tibor
2016/17 Farkas Dénes
2017/18 Blaskó Péter 

Szörényi Éva-díj (Alapítva 2014-ben)
Szörényi Éva már 16 évesen a Nemzeti színpadán játszott, és pályája 23 évig töretlen volt, 1956 után azonban menekülnie kellett. Az Egyesül Államokban élt 2009-ig, ahol a magyar színjátszás hírnevét öregbítette. A művésznő 1991-ben tért vissza Magyarországra, ahol két egymás utáni estén fellépett a Nemzetiben. A róla elnevezett díj azt szimbolizálja, hogy a Nemzeti kultúra nem ér véget az országhatároknál. Az elismerést a társulat szavazza meg, és az a színésznő kapja, aki az elmúlt évad legjobb alakítását nyújtotta, és a színház közösségéért is feladatot vállalt. 

2013/14 Tompos Kátya
2014/15 Söptei Andrea
2015/16 Szűcs Nelli
2016/17 Nagy Mari
2017/18 Nagy-Kálózy Eszter

Németh Antal-díj (Alapítva 2014-ben)
A Németh Antal-díjat a Nemzeti Színház társulatáért az évadban a legodaadóbban tevékenykedő művészeti munkatárs kaphatja meg. Németh Antal a Nemzeti Színház volt rendezője, igazgatója, a magyar színházi élet jelentős egyénisége, akit rengeteg méltatlan támadás ért. A most alapított díjjal a Nemzeti Németh Antal színházszervezői tevékenysége megbecsülésének fontosságára hívja fel a figyelmet.

2013/14 Kozma András (dramaturg)
2014/15 Rideg Zsófia (dramaturg)
2015/16 Eöri Szabó Zsolt (újságíró, fotográfus)
2016/17 Kulcsár Edit (dramaturg
2017/18 A. Szabó Magda (stratégiai igazgató)

Kulissza-díj (Alapítva 2014-ben)
A Kulissza-díjat az előadások létrejötte érdekében dolgozó „háttérmunkatárs” kaphatja meg a társulat szavazatai alapján.

2013/14 Márton Éva (művészeti főtitkár)
2014/15 Kónya Gabriella (súgó)
2015/16 Zsolnai Gábor (hangosító)
2016/17 Hosszú Mária (művészeti titkár)
2017/18 Fésűs Lajosné Ani (munkaügyi előadó)

 

(2019. június 8.)