Nemzeti Most Magazin
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
2024. április 16. - Csongor Napja

Augusztus 19-én Esztergomban látható a Csíksomlyói passió

Sajtótájékoztatót tartottunk a helyszínen

Az esztergomi bazilika azaz a Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház előtti térségben, szabadtéren lesz látható a produkció a Nemzeti Színház, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és az Esztergomi Várszínház együttműködésével - jelentették be a társulatok vezetői a hírt június 3-án, Esztergomban tartott sajtótájékoztatójukon. 

A darabot rendező Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója elmondta, hogy már a passió színházi műsorra tűzésekor készültek a szabadtéri bemutató lehetőségére. Csíksomlyón 25 ezer ember látta az előadást, és az első magyarországi szabadtéri állomásként, kultikus helyszínként választották az esztergomi bazilika előtti teret. 

Ahogyan a csíksomlyói nyeregben – Esztergomban is három színpadon játsszák majd a darabot, de lesz két hatalmas kivetítő is, hogy mindenki jól láthassa az előadást. Az előadás célja, mondta, hogy a néző megélhesse a krisztusi hitet. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az előadás ingyenes, "azért, hogy eljöhessen mindenki, aki érzi azt a láthatatlan köteléket, ami keresztény és magyar között van".

Romanek Etelka, Esztergom polgármestere örömének adott hangot, hogy a több mint 30 éves Várszínház minden évben tud újat nyújtani, és lélekemelő előadásokat hozni Esztergomba. A város önkormányzata igyekszik minnél több segítséget nyújtani ehhez. A Csíksomlyói passió előadása a bazilika előtt, a Várhegyen, Szent István városában az eddigi évadokhoz képest is kiülönleges élményt ad majd az idelátogatóknak.

Az előadás társrendezője Zsuráfszky Zoltán koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője. Tőle egyebek között azt tudtuk meg, hogy a társulata mellett további anyaországi és felvidéki néptáncosok is részt vesznek az előadásban - Budapestről és a felvidéki Zselizből érkeznek. Nemsokára elkezdődnek a próbák isamelyre már most készülnek.

Az Esztergomi Várszínház igazgatója, Horányi László hozzátette, a bazilika előtt bemutatott darabot a 2020-ban megrendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus felvezető előadásának szánják, "remélve, hogy a produkció segít megérteni a Krisztus által bemutatott utolsó vacsora áldozatának lényegét".

A sajtótájékoztatón megidézték a csíksomlyói Nyeregben tartott előadást is. Életem meghatározó élménye volt, mondta Schnell Ádám a Nemzeti Színház színművésze. Ahogy most az ottani előadáson készült fotókat néztük, felidéződött bennem, ahogy a csíksomlyói próbákon beszélgettünk arról is, hogy a pápa itt fog majd szentmisét tartani. És vasárnap, amikor a televízióban követtem Ferenc pápa beszédét, az jutott eszembe, hogy mi is ott álltunk, ahol ő - nagyon izgalmas, furcsa érzés, mesélte Schnell Ádám, aki Annás főpapot alakítja a történetben.

Az előadás eredeti csíksomlyói szövegek, 18. századi ferences iskoladrámák, Szőcs Géza Passió című műve és Berecz András ének- és mesemopndó gyűjtései alapján szüetett meg.

 

MTI / eosz

(2019. június 3.)