Nemzeti Most Magazin Ugrás a tartalomhoz
1095 Budapest, Bajor Gizi park 1. +361/476-6800
Vissza a hírekhez

Turnék, fesztiválok 2016 nyarán

Törökök között - Kazanyba utazik az Isten ostora

A kazanyi Nauruz Fórum vendége lesz a hun fejedelemről, Attiláról szóló Isten ostora, amely Bánffy Miklós A nagyúr című drámája nyomán készült, Vidnyánszky Attila rendezésében.

A Tatár Köztáraság fővárosában kétévente rendezik meg a török nyelvű és identitású népek nemzetközi színház fesztiválját, a köztes években – ilyen 2016 is – tartott fórumon pedig előadások mellett szemináriumokat és workshopokat szerveznek, többek között a színészi és a rendezői munka, a bábszínház művészete, drámaírás és színházvezetés témakörében.

Jelenet az előadásból | Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A fesztivált 1989-ben alapították a kazahsztáni Alma-Atában, majd a Szovjetunió szétesése után öt év szünet következett. 1998-ban a Tatár Köztársaság fővárosában, Kazanyban indult újra útjára a Nauruz. A találkozókra az Oroszország területén élő „török” népek, valamint Törökország, Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Türkmenisztán, Kazahsztán és más országok előadásait, színházi szakembereit hívják meg.

Az idei MITEM-en látott Tiit, vagyis a Titus Andronicus Szaha Köztáraságból érkezett előadása a 2015-ös Nauruz egyik szenzációja volt. A kazanyi fesztivál központja a Galiaskar Kamal Állami Tatár Színház, amely 2014-ben, az első MITEM vendége volt a norvég Jon Fosse Egy nyári nap című darabjával.

 

Nauruz Fórum
(Kazany, Tatár Köztársaság)

Isten ostora
(Bánffy Miklós A nagyúr című drámája nyomán)

június 13., 14. – 18 óra - Galiaskar Kamal Állami Tatár Színház


Turnék

Csűrszínházi Napok

(Mikháza, Románia)

Tamás Áron: Vitéz lélek - június 24. – 21 óra

Weöres Sándor: Psyché - június 25. – 21 óra

 

Esztergomi Várszínház

Mezei Mária: Hoztam valamit a hegyekből - Tóth Auguszta önálló estje - július 1. – 21 óra

Weöres Sándor: Psyché - július 20. – 21 óra 

Fedák Sári - Szűcs Nelli önálló estje - július 22. – 21 óra

A szarvassá változott fiú - filmbemutató - agusztus 13. – 21 óra
Vetítés után beszélgetés Vidnyánszky Attila rendezővel

 

Ördögkatlan Fesztivál

Weöres Sándor: Psyché - augusztus 4.-5. Nagyharsány, Szoborpark

(2016. május 25.)